KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Életigenlő üzeneteket hagy egy skót lány azokon a helyeken, ahol sok öngyilkosságot követtek el

Barátja tavaly lett öngyilkos, ezért a kedves üzenetekkel azt reméli, hogy eltántoríthatja az embereket a szörnyű végtől.

Link másolása

Kedves motivációs üzeneteket hagy egy skót lány azokon a helyeken, ahol gyakran követnek el öngyilkosságot, tavaly ugyanis ő is ugyanígy veszítette el barátját. Az üzenetekkel a reményt próbálja megadni azoknak, akik végzetes lépésre szánják el magukat - írja a Daily Star.

Nicole Friel tavaly októberben veszítette el barátját, Stephent, aki önkezűleg vetett véget életének.

A 27 éves lány érthető módon összetört a hírtől, nem is igazán tudta elképzelni, hogyan folytathatná így az életét. A tragédia és a beköszönő koronavírus-járványnak köszönhetően egy teljesen új élethelyzetben találta magát: vissza kellett költöznie a szüleihez, ráadásul be volt zárva a négy fal közé, ami elmondása szerint tovább rontott mentális állapotán.

Ekkor kezdett posztolni a közösségi oldalaira a mentális egészségről, és ekkor derült ki számára, hogy másoknak sem könnyű. Ez fényt gyújtott a fejében, és két barátnőjének felvetette: mi lenne, ha segíteni próbálnának a mentális nehézségekkel küszködőknek.

Barátaival fogtak egy csomó post-itet, és üzeneteket írtak rájuk. Azoknak szánták, akik a végső, borzasztó lépésre szánják el magukat, és azokra a helyekre ragasztották ki őket, ahol a leggyakrabban követnek el öngyilkosságot az emberek:

először a Erskine hídnál és végig a Clyde folyó partjainál, majd egyéb hidaknál, vasúti átjáróknál, erdős területeken.

"Ha valaha is megfordul a fejedben az öngyilkosság gondolata, tudd, hogy sokkal szívesebben hallgatnám meg a történetedet, minthogy részt vegyek a temetéseden."

"Teljesen rendben van bevallani azt, hogy nem vagy rendben."

Ehhez hasonló üzenetekkel szórták tele a várost, valamint megalkották Facebookon a Suicide Prevention Squadot, azaz az Öngyilkosságot megakadályozó Osztagot, amely most már közel 60 ezer lájknál jár.

Az már most biztos, hogy legalább egy embert bizonyítottan megmentettek.

Kaptak ugyanis egy üzenetet egy nőtől, aki már tervezgette öngyilkosságát, ám akkor meglátta az egyik üzenetet. Úgy véli, hogy az térítette el eredeti tervétől.

Nicole bevallotta, hogy amikor barátja megölte magát, ő is elgondolkozott hasonlón. Az tartotta vissza, hogy nem akarta szeretteit kitenni annak a szenvedésnek, amelyet a fiú halála okozott neki. Most reméli, hogy át tudja adni ezt a hozzáállást azoknak, akik nehéz helyzetben érzik magukat.

Ha segítségre van szükséged

Ha te is úgy érzed, segítségre van szükséged, hívd a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123-as telefonszámot, akár mobiltelefonról is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
Szívszorító dallal búcsúzott Lang Györgyitől Falusi Mariann
Az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.

Link másolása

Megírtuk mi is tegnap, hogy hosszú, méltósággal viselt betegség után, otthonában, barátai és családja körében, 66 éves korában, álmában elhunyt Lang Györgyi. A közösségi oldalakon sokan emlékeztek meg a színésznő-énekesnőről.

A Pa-dö-dő másik tagja, Falusi Mariann, az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
„Egy-két évig bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet” – Erőss Zsolt özvegye tíz éve már átélte azt, amit Suhajda Szilárd családja most
Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok című film.

Link másolása

Szinte napra pontosan 10 évvel Suhajda Szilárd halála előtt hunyt el Erőss Zsolt és Kiss Péter. Erőss özvegye, Sterczer Hilda akkor ugyanazt élte át, amit az elmúlt egy hétben Suhajda Szilárd feleségének kellett: szerelme soha többé nem tért vissza a hegyről. Hilda gyászáról mozifilm készült Magasságok és mélységek címmel.

Tíz év telt el Erőss Zsolt halála óta, halálának körülményeit, az itthon maradottak vívódásait, küzdelmeit a Magasságok és mélységek című film mutatja be, ami Erőss Zsolt özvegyének visszaemlékezései alapján készült.

Egy hete egy másik feleség és kisfiú gyászol, újabb magyar hegymászó, Suhajda Szilárd vesztette életét a Himalája havas hegycsúcsai között. 3 nap eltéréssel 10 évvel később, mint Erőss Zsolt.

"Az ember azzal szembesül egy ilyen halálkor, vagy akár egy nagyobb balesetkor, hogy ezek szerint nem vagyunk sérthetetlenek. Én biztos voltam benne, hogy ha van ember, aki jól tud nyolcezrest mászni és nem fog vele soha, semmi történni, az Zsolt. És ha vele történhet egy ilyen baleset, akkor bárkivel"

– mondta Sterczer Hilda, Erőss Zsolt felesége még évekkel korábban a Fókusznak.

Hozzátette, miután a férje meghalt, „egy-két évig ez bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet, ami Zsoltnak az utolsó mászása volt, hogy milyen is az a hegy, ami elvette tőlem Zsoltot.”

„Én biztos voltam benne, hogy Zsolttal soha semmi nem fog történni” – Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Nagy vitát váltott ki a közösségi oldalakon Suhajda Szilárd halála
Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.

Link másolása

Sokan támadják a Mount Everesten eltűnt hegymászót, amiért családapaként ekkora kockázatnak tette ki magát és családját. Az RTL híradójának nyilatkozó pszichológus szerint a Suhajda Szilárdhoz hasonló emberekben rendkívül erős a motiváció a nagy erőfeszítéssel járó kihívásokra. Szerinte inkább a szélsőséges reakciókkal van gond.

Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
Ezzel a szívhez szóló gesztussal tisztelgett Suhajda Szilárd emléke előtt egy parasportoló
Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó a Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap az elhunyt hegymászó tiszteletére.

Link másolása

A Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó, hogy ezzel tisztelegjen Suhajda Szilárd emléke előtt.

„Ma egy rendhagyó edzésem volt az Ikrényi tavon, melyen Suhajda Szilárd emlékére leúsztam a Mount Everest magasság távját a 8850 métert. A FINA szabályzata szerint megállás és kapaszkodás nélkül 4 órát voltam a vízben. Sport baráti tiszteletből szeretném ezt az úszást ajánlani, egyben részvétem a családnak!”

– írta Facebook-oldalán a sportoló.

Patkás Tamás 1994-ben egy üzemi baleset következtében vesztette el mindkét lábát a MÁV győri rendező pályaudvarán. A rehabilitációt követően elképesztő akaraterőről tanúságot téve megtanult művégtagokkal járni és autót vezetni is. Később az ország egyetlen nyílt vízi paraúszójává vált.

Suhajda Szilárdról szombat délután derült ki, hogy nem találta meg az értő küldött mentőcsapat, így lényegében semmilyen esély nem maradt arra, hogy életben van a békéscsabai hegymászó.

(via Index)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk