/hirek/elbocsatottak-az-indextol-az-egyik-foszerkeszto-helyettest/
hirdetés

HÍREK

Elbocsátották az Indextől az egyik főszerkesztő-helyettest

Balogh Ákos Gergely neve már az impresszumból is eltűnt.

Link másolása

hirdetés

Elküldték az Indextől Balogh Ákos Gergelyt, aki a lap egyik főszerkesztő-helyetteseként dolgozott augusztus óta. Balogh azt követően került az Indexhez, hogy a hírportál szinte komplett szerkesztősége felmondott.

Az Azonnali megkereste Baloghot, aki megerősítette az információt, a körülményekről, okokról azonban nem kívánt nyilatkozni.

A Media1 utolérte az Index-főszerkesztőjét, Szombathy Pált, aki annyit mondott:

„Az elmúlt három hónapban kiderült, nem egyformán gondolkodunk az Indexről és az Index-főszerkesztő-helyettesek szerepéről. Tárgyalunk vele ugyanakkor további lazább együttműködési formákról.”

hirdetés

A lap úgy értesült, hogy Baloghnak éppen a napokban járt volna le a próbaideje, így elbocsátását indokolni hivatalosan nem kellett.

Balogh a Corvinus Egyetem volt kommunikációs igazgatója, korábban pedig a Fidelitas-lapként indult Ufi (Utolsó figyelmeztetés), majd az abból kinőtt Reakció főszerkesztőjeként dolgozott. Később a Mandinert is vezette. Foglalkozott honlap-üzemeltetéssel is, 2010 és 2014 között az orbanviktor.hu oldalt is vállalkozása működtette.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk

hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk

hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk