hirdetés

HÍREK

Eladták a régi temetőt, emberi csontok hevernek Nagykálló kellős közepén

Az önkormányzat még 2018-ban adta el a területet egy virágkertészetnek, de a csontok csak mostanában bukkantak elő, amikor a tulajdonos tereprendezésbe kezdett.

Link másolása

hirdetés

Nagykállóban úgy tűnik, nem kell sokat keresgélni ahhoz, hogy emberi maradványokat találjon az odalátogató. A Szabad Európa egy helybeli vezetésével járta be a Tekenős-dombot.

Azt a területet, amelyről a polgármester egy évvel ezelőtt azt állította, hogy soha nem temettek ide senkit, és amelyről akkor a jegyző is azt mondta, hogy onnan bizony nem kerültek elő emberi csontok.

Pedig a helyiek állítják, itt mindenki tudja, hogy ott régen temető volt.

"Az önkormányzat tulajdona volt ez az egész, és ezt értékesítették egy helyi vállalkozónak. A helyi vállalkozó, amikor elkezdett dolgozni, mert ez egy dombos rész volt, ő pedig egy sík területet szeretett volna magának, ezért ezt a dombot elszállíttatta innen egy másik vállalkozóval, és akkor kerültek elő a csontok" - mondta Miskolczy István, akit - csakúgy, mint a legtöbb nagykállóit - felháborít, ami a régi temetővel történt.

A területről időközben kiásott homokot egyébként a helyi út elkészítéséhez is felhasználták.

hirdetés

"Rendben van, hogy ez egy régi temető, meg már nagyon régen bezárták, és nem használják, de akiket ide temettek, emberek voltak, tulajdonképpen az ő sírjaiknak a meggyalázása történt itt"

- mondta Miskolczy István.

Nagykálló jegyzője időközben változtatott az álláspontján, viszont továbbra is állítja, hogy nem történt jogsértés. Hiszen a területen 1903-ban temetkeztek utoljára, és 1960-ban, amikor a domboldal egy részét lőtérré alakították, exhumáltak is. A területet 12 millió 700 ezer forintért adták el a virágkertészetnek.

Bereczki Mária jegyző elmondta, hogy a korábban exhumált csontokat a jelentlegi temetőben, a ravatalozóban tárolják. A Szabad Európa bejutott a város ravatalozójába is, ahol némi tanácstalanság után az egyik alkalmazott végül megtalálta a szemeteszsákokban tárolt emberi maradványokat, egy betonkeverőgép és egy fém tepsi alatt.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: