/hirek/egy-honapja-nem-volt-ennyi-halalos-aldozata-a-virusnak-egy-nap-alatt-magyarorszagon/
hirdetés

HÍREK

Egy hónapja nem volt ilyen sok halálos áldozata a vírusnak egy nap alatt Magyarországon

3000 felett az új fertőzöttek száma is, erre is régen volt példa. Beindult a harmadik hullám.

Link másolása

hirdetés

Ugyan a kormányzat tájékoztató honlapján délelőtt 10-kor még nem közölték az adatokat, Orbán Viktor reggeli rádióinterjújában már elárulta, hány új fertőzött és halálos áldozat van.

Alaposabban megnézve a számokat, nem alaptalan a miniszterelnök kijelentése a veszélyhelyzetről. Az új fertőzöttek száma 3093, és 110 új halálos áldozata is van a vírusnak.

A napi halálozási szám éppen egy hónapja, a napi új fertőzötteké pedig több mint 50 napja nem volt ilyen magas.

Orbán Viktor korábban elmondta: „ha több embert oltanak be, életeket nyerünk, ha a harmadik hullám görbéje lesz erősebb, életeket vesztünk”.

Elmondta továbbá azt is, hogy eddig 391 ezeren kapták meg az első dózis vakcinát, ez a számításai szerint hamarosan 441 ezer lesz. Innen egy nagy ugrás várható,

hirdetés
március elejére pedig 1 millió 225 ezer, míg április elejére 2 millió 582 ezer beoltott emberrel kalkulálnak.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk

hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk

hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk