SPORT

Egy góllal kikaptunk Izlandtól, nem jutott tovább a magyar válogatott a kézilabda-Eb-n

Drámai csata volt, de sajnos ezúttal elbuktunk az erős izlandi csapat ellen.

Link másolása

A magyar férfi kézilabda-válogatott nem jutott tovább a részben hazai rendezésű Európa-bajnokság csoportköréből, miután 31-30-ra kikapott Izlandtól a harmadik, utolsó fordulóban, kedden a budapesti MVM Dome-ban.

A magyarok csütörtökön 31-28-as vereséget szenvedtek Hollandiától, vasárnap 31-30-ra legyőzték Portugáliát, ezúttal pedig legalább kétgólos sikerre lett volna szükségük a biztos továbbjutáshoz, de matematikai esélyük egygólos győzelem, illetve döntetlen esetén is lett volna. A középdöntőbe a kvartett első két helyezettje kerül.

A társházigazdák húszfős keretéből ezúttal is Győri Mátyás, Nagy Bence, Sunajko Stefan és Borbély Ádám maradt ki. Bánhidi Bence a bokasérülése után ismét a kezdőcsapatban kapott helyet.

A tét nagyságát átérezve mindkét csapat jól kezdte a meccset, ezúttal a magyarok sem rontották el az elejét és a hetedik percben vezetést szereztek (4-3). Védekezésben mindent megtettek a hazaiak, ám a türelmesen támadó ellenfél végül szinte mindig helyzetbe tudott kerülni, amit ki is használt. A magyar támadások során ezúttal sem kaptak labdát a szélsők, ami megnehezítette a belső posztokon szereplők dolgát, az izlandi védők feladatát viszont némileg megkönnyítette.

Az északi szigetország csapata visszavette a vezetést, de Bánhidi góljaival tartották magukat az előző Európa-bajnokságon kilencedik, a tavalyi világbajnokságon ötödik, az Eurokupában pedig aranyérmes magyarok. Az első negyedórát követően érkeztek a cserejátékosok, Székely Márton ismét egy bravúros védéssel mutatkozott be. A magyar válogatott az átlövésekben és a beálló megjátszásában, az ellenfél gyorslábú játékosaiban bízva leginkább betörésekre építette támadásait.

A szünetben döntetlen volt az állás (17-17), majd a 35. percben Lékai Máté 6-5 után visszaszerezte a vezetést csapatának. A folytatásban az izlandiak emberelőnyben ismét fordítottak, majd egy 3-0-s sorozat végén újra a házigazdáknál vezettek (26-25). Egyre jobban védekeztek a magyarok, Mikler Roland egy hétméteres erejéig visszaállt és védeni tudott, ám mindezt támadásban nem sikerült kihasználni.

Az utolsó tíz percen belül Izland megint fordított, és már látszott, hogy a kétgólos magyar siker nem fog összejönni. Az 54. percben harmadik kiállítása miatt Sipos Adrián piros lapot kapott, két perccel a vége előtt Máthé Dominik büntetőt rontott, Bóka Bendegúz gólját nem adták meg, mert a vonalra lépett, Lékai Máté kísérletét pedig a kapus hárította. Eközben Mikler két lövést kivédett, de ez nem volt elég a vereség elkerüléséhez.

Az ellenfélnél Bjarki Mar Elisson kilenc, Omar Ingi Magnusson nyolc gólt lőtt.

A két csapat 43. alkalommal találkozott egymással, 24 magyar győzelem és három döntetlen mellett ez volt a 16. izlandi siker.

A lefújás után Gulyás István szövetségi kapitány elmondta: az első félidőben a támadójáték rendben volt, de a védekezéssel nem voltak elégedettek, mert az ellenfél egy-egy elleni előnyszerzéseit nagyon nehezen kezelték. Hozzátette, a második felvonásban nem tudták számukra kedvezően átfordítani az eredményt, nagyon rossz pillanatokban hibáztak, pedig megvoltak a lehetőségeik, de nagyon sok gólt kaptak, köztük könnyű találatokat. A szakvezető a játékosairól elmondta, mindannyian küzdöttek, többen sérüléssel vállalták a játékot, és ezúttal élvezték is a meccset.

„Izland nagyon jó csapat, a hiba pedig benne van a játékban, ma azonban több volt a kelleténél. Védekezésben sokat rontottunk, nem zártunk össze időben, nem azt csináltuk, amit megbeszéltünk, ez pedig elbizonytalanította a srácokat” – magyarázta Gulyás.

Hangsúlyozta, nagyon sajnálják, hogy kiestek a hazai rendezésű tornán, és nagyon remélik, hogy a csapat még sok szép élményt szerez a szurkolóknak.

„Nincs szégyenkezni valónk. Tudtuk, hogy nagyon kiegyenlített a csoportunk, apróságokon múlt a jobb szereplésünk, egyik játékosunkra sem haragudhatunk. Együtt értük el a jó eredményeket és együtt vagyunk most keserűbbek” – vélekedett.

Hozzáfűzte: azt a célkitűzésüket teljesítették, hogy átalakították és megfiatalították a keretet, vagyis elégedettek lehetnek az elmúlt két és fél évvel.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


SPORT
Előkerültek a Suhajda Szilárdról készült utolsó fotók
Price Márton Péter május 13-án találkozott Suhajda Szilárddal. Szerinte a hegymászó akkor „nagyon jó erőben” volt.

Link másolása

Előkerült az utolsó fotó, ami Suhajda Szilárdról készült a halála előtt, írja a Blikk. A hegymászó az útja során találkozott Price Márton Péterrel a Mount Everesten, akivel néhány közös fotót is készítettek.

Az Instagramra feltöltött fotók május 13-án készültek, vagyis tizenkét nappal Suhajda eltűnése előtt.

A 29 éves Price Márton Péter másnap legfiatalabb magyarként, oxigénpalackkal ért fel a Csomolungma csúcsára.

„Mentem felfelé, és nekem sok sikert kívánt a csúcsmászáshoz. Mondtam neki, hogy én is nagyon sok sikert kívánok neki, és akkor másszon, amikor mások is lesznek, annak ellenére, hogy serpa segítsége nélkül és oxigén nélkül mászik. Tényleg nagyon jó erőben volt” – mondta a Tényeknek a Londonban élő üzletember.

A Suhajda Szilárddal készült közös fotóit itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SPORT
Megható üzenetet küldött Suhajda Szilárd felesége a férjét gyászolóknak
Legindi Tímea mindenkinek megköszönte, hogy elment a kedd esti búcsúztatóra a Szemlőhegyi-barlanghoz.

Link másolása

Rövid posztban köszönte meg Suhajda Szilárd felesége mindenkinek, hogy elment a kedd esti nyilvános búcsúztatóra. Legindi Tímea azt írta:

„Köszönjük, hogy ott voltatok velünk tegnap. Sokat jelent, sokat jelentett. Nagyon is! Timi”

A hegymászónak május 25-én veszett nyoma nem sokkal a Mount Everest csúcsa alatt. A keresésére küldött mentőcsapat nem találta Suhajda Szilárdot, a serpák szerint a hegymászó biztosan életét vesztette a Hillary lépcső környékén.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SPORT
Előkerülhet Suhajda Szilárd holtteste a Mount Everesten
Egy serpa szerint a felmelegedés és az olvadás miatt egyre több mászó testét „adja vissza” a hegy.

Link másolása

Ahogy arról korábban írtunk, a család kérésére nem hozzák le a Mount Everestről Suhajda Szilárd holttestét, aki a múlt héten, csúcstámadás közben vesztette életét a hegyen.

A 40 éves magyar hegymászóval együtt idén már összesen tizenheten tűntek el a legendás hegyen. Ez egyébként minden idők legtragikusabb száma, ilyen sok áldozata nem volt még a nepáli csúcsnak az év ezen szakaszában.

Suhajda, aki oxigénpalack nélkül mászott, minden jel szerint agyi ödéma és fagyási sérülések miatt veszítette életét. A Bors most arról ír, hogy ugyan holttestét mindeddig nem találták meg, de minden esély megvan rá, hogy később előkerüljön. A alapvetően zord időjárás ellenére ugyanis a hegyen évről évre enyhül az idő, ami a gleccserek olvadásával jár.

Egy helyi serpa szerint emiatt – ahogy fogalmazott – a hegy egyre több áldozatát „adja vissza”.

Azaz az olvadó jégtakaró miatt egyre több holttest kerül elő, a korábbi évekből is. A Föld legmagasabb hegye eddig több mint 300 áldozatot szedett, közülük kétszáz test még mindig a hó alatt fekszik. Ugyanakkor csak tavaly 10 újonnan előkerült holttestet hoztak le a hegyről.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SPORT
Megtalálták Suhajda Szilárd hátrahagyott felszerelését a Mount Everesten
A holmikra rábukkanó serpa szerint szinte biztos, hogy a magyar hegymászó felszerelését találták meg. A kutatás az időjárási körülmények javulásával drónok bevetésével folytatódhat.

Link másolása

Hétfő reggelre virradóra serpák találták meg Suhajda Szilárd hátrahagyott holmijait - írja a Blikk, ahol a felszerelésről készült képeket is meg lehet tekinteni.

A dzsekit és a sátort 6500 méter magasan, valamivel a 2. tábor felett találták meg, a holmikra rábukkanó serpa szerint szinte biztos, hogy a magyar hegymászó felszerelését találták meg.

Azt egyelőre nem lehet biztosan tudni, hogy Szilárd miért hagyta pont ezen a szinten a felszerelését, mivel erről a helyről nem szoktak egyből csúcstámadásra indulni a hegymászók.

A Suhajda Szilárd utáni kutatás még nem ért véget, drónokat terveznek felküldeni, amint javulni fognak az időjárási körülmények.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk