HÍREK
A Rovatból
hirdetés

Egy év alatt több mint tíz százalékkal lett drágább a jogosítvány megszerzése

Ennek ellenére nem csökken az érdeklődés, az sem tartja vissza a tanulókat, hogy ma már egy vezetési óra ára 5 és 10 ezer forint között mozog.

Link másolása

Jelentősen megdrágult a személygépjármű-vezetői tanfolyam ára idén, a tavalyinál több mint tíz százalékkal kerül többe - írja a Világgazdaság.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai szerint

egy átlagos személygépjármű-vezetői tanfolyam ára idén augusztusban már 235 050 forint volt, miközben egy évvel ezelőtt még csak 212 500 forint. A négy évvel ezelőtti árhoz képest még nagyobb a különbség, akkor ugyanis még csak 166 200 forintba került a tanfolyam ára.

A drágulást részben a magas üzemanyagárak, részben pedig a koronavírus-járvány miatt az autósiskoláknál keletkező bevételkiesés okozza. A tendencia pedig a közeljövőben is megmarad a pénzromlás miatt Böröcz Mátyás, a Magyar Autósiskolák Szövetségének (Maisz) elnöke szerint. Mint mondta,

ennek ellenére nem csökken az érdeklődés a jogosítvány megszerzése iránt, az sem tartja vissza a tanulókat, hogy ma már egy vezetési óra ára 5 és 10 ezer forint között mozog. Sokak ugyanis csak a munkaidőn kívül tudnak vezetni, ez az időszak pedig értelemszerűen feláras.

Hiába van azonban sok tanuló, oktatókból nincs elég, az utánpótlásuk pedig nem megy könnyen. A rendszer ugyanis nagyon bonyolult, a szabályok pedig annyira szigorúak, hogy nehézkes a képzésük. Bár a tanfolyami helyek gyorsan betelnek, ennek az elvégzése sem garantálja, hogy valakiből oktató lesz.

Sokan kifizetnek egy-másfél millió forintot az iskoláért, bejárnak minden héten az oktatásra egy évig, utána gyakorolnak, hospitálnak, de csak éles helyzetben derül ki, hogy nem tudják elviselni az oktatással járó stresszt, és otthagyják a szakmát

- mondta Böröcz Mátyás a lapnak.

Arról is beszélt, hogy az elmúlt időszak egyébként is megviselte az autósiskolákat, többek közt azért, mert a katás változások nagyon rosszul érintették őket. Emiatt több iskola feldarabolódott, hogy be tudják tartani a bevételmaximumra vonatkozó szabályozást. Az sem könnyíti meg a helyzetüket, hogy kettős büntetés sújtja ma a szakmát: ha a digitalizált folyamatos jelentési kötelezettséget valaki hibásan teljesíti, akkor nemcsak az oktatót, hanem az iskolát is büntetik. Emiatt nagyon sok idős oktató hagyja el a szakmát, hiszen nem képes lépést tartani a számítógépes rendszerek fejlődésével, és óhatatlanul hibázni fog. "Tudunk olyan iskoláról is, amely emiatt kényszerült bezárni" - tette hozzá a a MAISZ elnöke.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


HÍREK
Országszerte megszólalnak a szirénák 11 órakor
Hétfőn tartják a lakossági riasztó rendszer teljeskörű próbáját. Percekig hallani lehet majd a szirénajelzéseket. Mutatjuk, mi fog történni pontosan.

Link másolása

Délelőtt 11 órakor országszerte megszólalnak a szirénák, ugyanis

hétfőn kerül sor a lakossági riasztó rendszer (MoLaRi) hangos üzemű (teljes körű) próbájára

- közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

A MoLaRi-rendszert Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád-Csanád, Fejér, Hajdú-Bihar, Heves, Komárom-Esztergom, Pest, Tolna, Vas, Veszprém, Zala megyében és Budapesten építették ki, ennek során 667 lakossági riasztó-tájékoztató, illetve 419 monitoring végpontot telepítettek.

A katasztrófavédelem tájékoztatója szerint a próbánál a következők fognak történni:

• „Figyelem, ez próba! Figyelem, ez próba! Most a katasztrófariadó jelzését hallják” szöveges részt követően megszólal szirénajelzés, amely egy két percig tartó, váltakozó hangmagasságú, mélyebb tónusú (üvöltő) hang.

• Majd ismét szöveges rész következik: „Figyelem, ez próba! Figyelem, ez próba! Most a veszély elmúlt jelzését hallják”. Ezután ismét szirénajelzés jön, ezúttal a veszély elmúltát jelző: kétszer fél percig tartó, fél perces szünettel megszakított egyenletes hangjelzés.

• A szirénajelzést követően azonnal következik a szöveges rész: „A próbának vége! A próbának vége! A jelzésekkel kapcsolatban a lakosságnak teendője nincs. Ez a rendszer próbája.”

Videó: Angyalföldi MoLaRi. Katasztrófavédelmi próba

Valós riasztás esetén a szirénarendszeren lesugárzott szövegben nem szerepel a „Figyelem ez próba” kifejezés.

Az eredeti menetrend szerint a lakossági riasztó rendszer teljeskörű próbájára a március 7-én került volna sor, de akkor az orosz-ukrán háborús helyzet miatt ez elmaradt.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor felparcellázná Szlovákiát a szlovák parlament elnöke szerint
Boris Kollár többször is Magyarország felől érkező fenyegetésről beszélt egy tévéműsorban.

Link másolása

Boris Kollár, a szlovák parlament elnöke, a Sme Rodina koalíciós kormánypárt vezetője egy vasárnapi televíziós vitában arról beszélt, hogy az orosz agresszió átrendezheti a nemzetközi békerendszert, amely szuverenitást garantál Szlovákiának. A politikus szerint ezt kihasználva, Orbán Viktor "felparcellázná Szlovákiát".

"Nagy-Magyarországról beszélnek, ingatlanokat vásárolnak itt, útleveleket adnak ki. Ez nem vicc!"

- fogalmazott a politikus.

A Ma7.sk tudósítása szerint Kollár többször is Magyarország felől érkező fenyegetésről beszélt a műsorban.

A Telex cikkében megjegyzik, Kollár ingatlanvásárlásról szóló mondatai arra az októberi hírre utalhatnak, amikor a magyar kormány titokban vásárolt értékes ingatlanokat Szlovákiában. A szlovák külügyminiszter akkor magyarázatot kért Szijjártó Pétertől. Ivan Korčok azt kérte, a szlovák felet is vonják be a magyar állam hasonló lépéseibe, de a magyar kormány ezután elállt az üzlettől.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
The Times: Finnország és Svédország már a nyáron csatlakozhat a NATO-hoz
Oroszország azzal fenyegetőzik, hogy ha ez valóban megvalósul, annak „katonai következményei” lesznek.

Link másolása

Finnország már júniusban kérheti a felvételét a NATO-ba, Svédország pedig várhatóan szintén csatlakozik a katonai szövetséghez a nyáron - írja a The Times.

A finn kormányfő, Sanna Marin hétvégén azt mondta, itt az ideje, hogy Finnország újragondolja a NATO-val kapcsolatos álláspontját.

"Oroszország nem az a szomszéd, mint amilyennek gondoltuk" - jelentette ki. Hozzátette, hogy bár nagyon körültekintően járják körbe a témát, nem akarják a kelleténél tovább húzni a döntést, mert a helyzet "nagyon súlyos".

Az orosz-ukrán háború kitörése után, a finn sajtóorgánumok megbízásából készült közvélemény-kutatások alapján a lakosság nagy része támogatná a tagságot.

A svéd miniszterelnök, Magdalena Andersson sem zárta ki a csatlakozás lehetőségét. A kormány jelenleg felülvizsgálja biztonsági helyzetét, a vizsgálat a hónap végéig tart.

Ha mindkét ország valóban csatlakozna a NATO-hoz, a szövetségnek már 32 tagországa lenne. Finnország és Svédország felvétele viszont nagy csapás lenne Oroszország számára, hiszen akkor már északon is határos lenne a NATO-val.

A Kreml már korábban jelezte, hogy ha ez valóban megvalósul, annak "katonai következményei lesznek". Vlagyimir Dzsabarov, az orosz parlamenti felsőház külügyi bizottságának alelnöke múlt héten azt mondta, nem valószínű, hogy a finnek aláírnának valamit az országok elpusztítására.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A pedagógusok 86 százaléka rendelkezik megtakarítással az Állami Számvevőszék felmérése szerint
Az Állami Számvevőszék éppen a sztrájk idején végzett felmérést, amely szerint egész jól élnek a pedagógusok Magyarországon.

Link másolása

Az Állami Számvevőszék márciusban közzétett jelentése szerint meglehetősen jól élnek az utóbbi időben a béremelésért sztrájkoló pedagógusok. A felmérésben - amelyet a Népszava vett észre - a tanárok pénzügyi kultúráját, anyagi helyzetét mérték fel.

A megkérdezettek 86 százaléka azt válaszolta, hogy rendelkezik valamilyen nagyságú megtakarítással - ez a jelentés szerint "rendkívül jó arány".

Azok, akik azt mondták, hónapról-hónapra élnek, az alacsony jövedelmükkel, gyermekeik nevelési költségeivel, illetve idős szüleik támogatásával indokolták a spórolt pénzt hiányát.

A megtakarítással rendelkező válaszadók 75,32 százaléka minden hónapban félre tud tenni valamennyit, a többiek eseti jelleggel.

Arra nem kérdeztek rá a felmérésben, hogy átlagosan mennyi a félretett összeg. Az viszont kiderült, hogy elsősorban folyószámlán tartják a megtakarításaikat, a tudatosabbak (vagy azok, akiknek van annyi, hogy érdemes legyen ezzel foglalkozni) állampapírban, lakástakarék-pénztárban, biztosításban, esetleg befektetési alapban. A jelentés készítői nem tagadják, hogy az eredményből nem lehet általános következtetést levonni, mivel a válaszadók egy része alacsony fizetésről számolt be.

A kutatás szerintük azért volt fontos a pénzügyi kultúra fejlesztése szempontjából, mert a pedagógusuk tudása és viselkedése jelentős hatással van az általuk oktatott tanulók pénzügyi tudatosságára. A cél az volt, hogy felmérjék a különböző szakokon végzett tanárok ismeretei, attitűdje, viselkedése és motivációi közötti különbségeket. Összesen 752 pedagógust kérdeztek meg, akik közül 705-en adtak "érvényes válaszokat" a 21 kérdésre.


Link másolása
KÖVESS MINKET: