/hirek/deutsch-tamas-bocsanatot-kert-webertol-igy-szerinte-szuksegtelen-kizarni-a-neppartbol/
hirdetés

HÍREK

Deutsch Tamás bocsánatot kért Webertől, így szerinte szükségtelen kizárni a Néppártból

Korábban még „viccnek is durvának” nevezte a kizárását követelő kezdeményezést.
hirdetés

Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő levélben tájékoztatta néppárti frakciótársait az őt ért vádakról - számolt be róla a hvg.hu.

„A magyar sajtóban megjelent, november 25-i interjúm után felmerült vádakat – amelyek szerint én Frakcióvezető urat a Gestapóhoz és a magyar kommunista titkosrendőrséghez, az ÁVO-hoz hasonlítottam volna – a Frakcióvezető úrnak az interjút követő napon küldött levelemben azonnal tisztáztam.”

Deutsch hozzátette: a minap telefonon is beszélt Weberrel, aki jelezte neki, hogy elfogadja a bocsánatkérést. Mindez azért fontos, mert Othmar Karas osztrák képviselő egy olyan indítványt juttatott el a frakció vezetésének, mely szerint a következő találkozójukon szavazást kért Deutsch kizárására a képviselőcsoportból. A magyar politikus kizárását kezdeményezők szerint a frakció minden egyes tagját sérti, hogy a jogállam tiszteletben tartásához való ragaszkodásukat a nácizmushoz, illetve a kommunizmushoz hasonlítják, és úgy gondolják, ez a történelmi tények kirívó és tűrhetetlen eltorzítása és a totalitárius rendszerek áldozatainak megcsúfolása. 30 képviselő írta alá az indítványt.

Karas azt is mondta, hogy a magyar politikus vagy kérjen bocsánatot, vagy pedig távozzon a frakcióból. Deutsch szerint mivel a bocsánatkérés megtörtént, a kezdeményezés szükségtelen.

hirdetés

A magyar politikus kifejtette: sajtónyilatkozataiban arra mutatott rá, hogy nem ért egyet „azzal a jogállami feltételrendszerrel, amely azokra az időkre emlékeztet, amikor önkényes politikai döntések alapján bármikor, bárkit, bármiért meg lehetett büntetni.”

„Tehát, hogy félremagyarázhatatlanul világos legyen, nem az új mechanizmus mellett érvelő személyek, és nem a jogállamiság elve az, ami a politikai önkényre emlékeztet, hanem az a konkrét mechanizmus, amiről az Európai Parlament és a Tanács előzetes politikai megállapodása rendelkezik.”

- jelezte Deutsch, majd kitért arra is, hogy szomorúsággal tölti el „az Európai Néppártban szokássá vált gyakorlat, hogy a politikai viták lefolytatása helyett egyesek kizárással fenyegetik az eltérő állásponton lévőket” . Úgy gondolja, hogy a kizárásával való fenyegetés azt a látszatot kelti, hogy a Néppárt ilyen módon kíván nyomást gyakorolni a költségvetési megállapodások megvétózását kilátásba helyező magyar kormányra.

Két nappal ezelőtt Deutsch még egészen más hangnemben fordult a közvéleményhez, bár állítása szerint akkor már bocsánatot kért Webertől. Szerdán azt írta:

„Amennyiben valóban létezik ilyen kizárási kezdeményezés, akkor az viccnek is durva és tökéletesen megmutatja, miért kell minden eszközzel elutasítani a készülő büntetőmechanizmust.”



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk