HÍREK

Demeter Szilárd miatt szerződést bont a budavári önkormányzat a Petőfi Irodalmi Múzeummal

Addig nem hajlandóak támogatni az intézményt, amíg azt Demeter Szilárd vezeti - jelentette ki V. Naszályi Márta, Budapest I. kerületének polgármestere.

Link másolása

Szerződést bont a Petőfi Irodalmi Múzeummal (PIM) Budapest I. kerületének önkormányzata az intézmény igazgatójának botrányos publikációja miatt - jelentette be V. Naszályi Márta polgármester a Facebookon.

Mint megírtuk, Demeter Szilárd kormánybiztos hatalmas felháborodást váltott ki az Origón közzétett írásával, amelyben Soros György gázkamrájának nevezte Európát. Ezután sorra jelentek meg a tiltakozások, ezért Demeter Szilárd egy nappal később visszavonta az írást és törölte magát a Facebookról. Mostanra már számos politikus és közéleti szereplővel együtt több ezren követelik a miniszteri biztos lemondását.

Budavár önkormányzata a történtek miatt úgy döntött, felbontja a szerződését a PIM-mel. V. Naszályi Márta egy Facebook-posztban indokolta meg a lépést.

"Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) igazgatója pénteken olyan írást jelentett meg, amelyben Európát 'Soros György gázkamrájának' nevezte. Bár Demeter visszataszító írását főnökei nyomására azóta tessék-lássék visszavonta, azonban a Budavári Önkormányzat elfogadhatatlannak tartja, hogy olyan ember vezette intézménnyel legyen szerződése, aki népirtást tagad vagy relativizál. A PIM igazgatója ezzel nemcsak az áldozatok emlékét sértette meg, hanem minden jóérzésű magyar embert"

- írja a polgármester.

Hozzáteszi, hogy a szerződést egyébként az önkormányzat új vezetése a korábbitól örökölte, évi egymillió forinttal támogatja a PIM által működtetett Mesemúzeumot. A Mesemúzeum épülete ráadásul az önkormányzaté, amelyet eddig ingyen bocsájtott a PIM rendelkezésére.

"A programmal szemben nincsen kifogásunk, azonban a Budavári Önkormányzat addig nem hajlandó a PIM-et támogatni, amíg azt Demeter Szilárd vezeti. A másik, szintén ingyenes használatba adott helyiségben működő Kortárs Irodalmi Műhelyt a jövőben az önkormányzat kulturális csapata működteti majd"

- jelentette ki V. Naszályi Márta.

Log into Facebook

null


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


HÍREK
Orbán memóriájával bajok vannak: szerinte a háborús szankciók miatt kellett bevezetni az élelmiszer-árstopot
A Kossuth Rádióban adott interjúban máshogy emlékezett a történtekre, mint ahogy az a valóságban történt.

Link másolása

Orbán Viktor péntek reggel a Kossuth Rádióba adott interjújában úgy beszélt az árstopokról, mintha azokat kifejezetten az orosz-ukrán háború kitörése után, az uniós szankciók miatt kellett volna bevezetni - vette észre a 444.hu.

A lap emlékeztet, hogy Orbán Viktor nem sokkal a választások előtt, január 12-én jelentette be, hogy hat alapvető élelmiszer árát a tavaly október 15-i szintre csökkentik vissza, február elsejétől minden üzletben ezen az áron lehet őket megvásárolni.

Az árstop pedig éppen akkor lépett hatályba, amikor a miniszterelnök Oroszországba látogatott, amit később békemissziónak nevezett, tehát nemhogy háborúról, de szankciókról ebben az időszakban végképp nem lehetett még beszélni.

Ezzel szemben a miniszterelnök már egészen másként emlékezett a történtekre, szerinte ugyanis éppen a háborús szankciók miatt kellett bevezetni az élelmiszer-árstopot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
Kötelező szabadságra küldik év végén a minisztériumok és kormányhivatalok dolgozóit
Akinek már nincs idénre szabadsága, annak a jövő éviből veszik el ezeket a munkanapokat.

Link másolása

A csütörtöki kormányinfón jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, hogy december 22-től 2023. január 8-ig kormányzati igazgtási szünetet rendel el a kormány, hogy spóroljon az állam. Az intézkedés részletei a csütörtök késő este megjelenő Magyar Közlönyből derültek ki.

A rendelet szerint az igazgatási szünet időtartama alatt a kormányzati igazgatási szerv feladatait nem látja el, és az ügyfélfogadás nem működik, ez alól csak a felügyelő miniszter tehet kivételt - írja a hvg.hu.

Ilyen kivételes esetben a szokásostól eltérő munkahelyre is küldhetik az érintetteket, még a miniszterekkel is megteheti ezt a miniszterelnök.

Ez az időszak nem számít bele a hatósági és egyéb eljárások ügyintézési határidejébe.

A törvénynek az a pontja sem lesz érvényes, amely szerint „a munkáltató jogkör gyakorlója a kormányzati igazgatási szünet alatt a szabadságot úgy adja ki, hogy biztosítja a zavartalan ügymenetet, valamint a lakossági ügyfélszolgálattal rendelkező szervek esetében a folyamatos feladatellátást”.

Lényegében tehát kényszerszabadságra küldik a tisztviselőket: a felettesek ugyanis kötelesek a szabadságot kiadni a beosztottaiknak.

„Ebben az esetben nem alkalmazandó a foglalkoztatott jogviszonyára irányadó törvény azon rendelkezése, amely alapján a szabadság egy részével a foglalkoztatott rendelkezik” - írják.

Akinek viszont idei szabadsága már nem maradt, annak a jövő évi szabadságokból veszik el ezeket a munkanapokat.

Vagyis az a törvényi előírás sem lesz érvényes, hogy „a szabadságot az esedékességének évében kell kiadni és kivenni”.

Egyébként összesen 11 munkanapról van szó, mert a karácsony első napja és újév idén vasárnapra esik, nincs plusz munkaszüneti nap, tehát lehet olyan tisztviselő, akinek jövőre kevés szabadsága marad.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
Putyin függetlenné nyilvánított két ukrajnai megyét
Az orosz elnök szerint Herszon és Zaporizzsja lakóinak népszavazáson kinyilvánított akaratát figyelembe véve döntött erről.

Link másolása

Oroszország függetlennek ismerte el a teljesen, illetve részlegesen orosz megszállás alá került ukrajnai Herszon és Zaporizzsja megyét. Vlagyimir Putyin orosz elnök erről szóló két rendeletét péntekre virradó éjjel tették közzé a hivatalos jogi információs portálon.

A két rendelet szövegében azt állítja, hogy az orosz elnök "döntését a nemzetközi jog általánosan elfogadott elveivel és normáival összhangban hozta meg, elismerve és megerősítve az ENSZ Alapokmányában rögzített, a népek egyenlő jogainak és önrendelkezésének elvét, figyelembe véve a régió lakóinak népszavazáson kinyilvánított akaratát".

Herszon és Zaporizzsja megyében szeptember 23. és 27. között népszavazást tartottak az Ukrajnától való elszakadásról és az Oroszországhoz való csatlakozásról. A szakadár Donyecki Népköztársaságban és Luhanszki Népköztársaságban, amelyet Moszkva már februárban függetlennek ismert el, csak az Oroszországi Föderációba való belépésről tartottak referendumot.

A népszavazások eredményét Oroszországon kívül egyetlen más ország sem ismerte el legitimnek. A helyi hatóságok által közzétett eredmények a négy régióban az elcsatolás 93-99 százalékos támogatottságát mutatták.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
Az Ian hurrikán felkapott egy házat, és az öböl közepén dobta le Floridában
Már tíz felett az ismert áldozatok száma, de a hatóságok szerint ennél jóval többen veszíthették életüket a brutális viharban.

Link másolása

Legalább tíz halálos áldozata van már Floridában az amerikai államra szerda délután lesújtó hurrikánnak, írja a BBC. A hatóságok attól tartanak, hogy a mentés és kutatás során ez a szám meredeken emelkedni fog. Az Ian névre keresztelt vihar most Észak- és Dél-Karolina felé halad a szárazföldön. Joe Biden amerikai elnök szerint ez volt a déli állam történetének legpusztítóbb hurrikánja, ami „jelentős számú emberéletet követelhetett”.

A pusztítás után még mindig nincs áram 2,2 millió otthonban vagy vállalkozásnál. A szélvihart követő áradások miatt sokan az otthonukban rekedtek. Őket most házról házra járva menekíti ki a nemzeti gárda. A már ismert tíz halálesetet kivétel nélkül Charlotte megyéből jelentették, ahol még viharosabb volt a szél. Egy helyi szemtanú szerint a 12 órán át tartó szélvihar „brutális” volt.

@cbsnews The Weather Channel meteorologist #JimCantore was met with "Hurricane Ian's full fury" as he covered the then-Category 4 storm from Punta Gorda. #weather #hurricaneian #florida ♬ original sound - cbsnews

Valamivel délebbre, a Lee megyéhez tartozó Fort Myers kikötővárosában „szinte leírhatatlan” a kár az állam kormányzója szerint. Ron DeSantis csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az Estero-öböl kellős közepén landolt egy ház, amit egyszerűen felkapott a hurrikán, majd ott dobta le.

Orlandói túlélők elmondták, hogy egy idő után nem volt más választásuk, mint úszva elhagyni otthonaikat. Egy nő a vihar elvonulta után öt percig állt a nyitott ajtóknál, mire a víz nagy része távozott a házából. Szellemváros lett a tengerparti Naplesből is. A település útjai sok helyen járhatatlanok, mindent sár borít, miközben a város ikonikus mólója gyakorlatilag kettétört.

A floridai katasztrófavédelem arra figyelmeztetett, hogy senki ne álljon neki megfelelő képzettség, tapasztalat és eszközök nélkül a vezetékekbe gabalyodott fák és tárgyak eltávolításának, mert akár végzetes következményei is lehetnek.

Az Ian hurrikán először Kubát érte el, majd letarolta Puerto Ricót is. Utóbbi országban a vihar elvonulta után tíz nappal még mindig nagyjából 269 ezer otthonban nincs áram.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk