KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Borzasztó körülmények között mentette meg háborús sérültek életét két héten át egy ukrán idegsebész és gyerekorvos felesége

A Kijev mellett Bucha kórházában rekedtek, ahová folyamatosan érkeztek a megsérült emberek. Végül sikerült kimenekülniük a betegekkel együtt, mielőtt az oroszok elfoglalták volna a kórházat.

Link másolása

Számos ember életét mentette meg egy kijevi idegsebész és gyermekorvos felesége az ukrán fővárostól 24 kilométerre lévő Bucha kórházában - számolt be róla a Daily Mail.

Andrij Szviszt, a kijevi Romodanov Idegsebészeti Intézet specialistája és gyermekorvos felesége konzultációk miatt utaztak a fővárosból Buchába, ahonnan aztán nem is tudtak hazatérni két hétig a harcok és a rengeteg háborús sérült miatt. Legközelebbi barátaikat arra kérték, ha esetleg nem élnék túl, fogadják örökbe 5 és 2 éves gyerekeiket.

Ha már ottragadtak, igyekeztek minden tőlük telhetőt megtenni a Központi Irpen Kórházba érkező sebesültekért. A 35 éves Olga segített a sérülések diagnosztizálásában, a sebek ellátásában, a 47 éves Andij pedig komolyabb műtéteket végzett.

Ő mentette meg például egy hétéves kislány életét, aki súlyos fejsérülést szenvedett egy orosz támadásban. A Kijev külvárosában élő családja kocsival menekült a harcok elől, de belefutottak a lövöldözésbe. Csak az apa úszta meg sértetlenül, a kislány fejébe szilánkok fúródtak, bátyja és édesanyja pedig olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy már nem tudták megmenteni az életüket. A kislány azonban Svisztnek köszönhetően életben maradhatott egy nehéz, háromórás műtét után.

"Nagyon súlyos, életveszélyes sérülés volt. Örülök, hogy túlélte. Szörnyű megfelelő orvosi felszerelés nélkül, folyamatos bombázás közben embereket műteni"

- mondta az idegsebész.

A kórházban egyáltalán nem voltak ideális körülmények az ilyen súlyos betegek ellátásához. Volt, hogy nem volt víz, kannából kellett vizet önteniük, hogy kezet tudjanak mosni, és sokszor az áram is elment. A bent lévők folyamatosan hallották a repülőgépek hangját és a rakétakilövéseket az épület felett. A személyzet nyílt tűzön főzött ételt, és fáklyákkal világítottak, hogy energiát spóroljanak a kórházi generátoroknak. Volt, hogy a CT-vizsgálatokhoz sem volt elég áram, ezért Szvisztnek a röntgenfelvételekre és saját képességeire kellett hagyatkoznia.

"Néha abban a helyiségben aludtunk a padlón, ahol műtöttünk. De volt, hogy nem is tudtunk aludni a közeli robbanások miatt. Olyan volt, mintha a frontvonalban lettünk volna: amikor lefekszel, nem tudod, hogy felébredsz-e"

- mondta.

Feleségével együtt megfogadták, hogy a legsúlyosabban sérült gyerekek nélkül nem fogják elhagyni a buchai kórházat. Végül 19 gyerekkel együtt menekültek ki onnan mindössze két nappal azelőtt, hogy az oroszok elfoglalták a kórházat.

"Nem dicsekszem, de mindenkit megmentettünk, akit meg tudtunk menteni, ez hatalmas eredmény. Senki sem hitte, hogy ezek a komoly fejsérülést szenvedett emberek túlélhetik ezt, de mindannyiuknak sikerült"

- mondta az idegsebész.

Csak egyetlen sérült halt meg, egy férfi, akit géppuskával lőttek meg, egy golyó pedig a gerincvelejébe fúródott. Három nappal később jutott el buchai kórházba, ahol már nem tudtak segíteni rajta. Szviszt szerint egy tűzoltó életének megmentése volt a legnehezebb feladat, aki a közeli Hosztomelben sérült meg, amikor az oroszok állítólag a megsebesült katasztrófavédelmi dolgozókat akarták megölni. A férfit is meglőtték, egy golyó a karjában, egy pedig a fejében volt. Végül egy ötórás műtéttel sikerült megmenteni, de továbbra is kórházi kezelésre szorul, és hosszú rehabilitáció vár rá.

Az a fiatal lány is életben maradt, aki súlyos fejsérülést szenvedett, de csak két nap múlva sikerült eljutnia a kórházba. Húgával együtt indultak el, de ő olyan rossz állapotban volt, hogy útközben meghalt. Nővére is már majdnem haldoklott, amikor beért a kórházba, vérátömlesztésre volt szüksége, de szerencsére túlélte.

Az idegsebész és kollégái mentették meg azt a 9 éves kislányt is, akinek a fotója már bejárta a világsajtót. Mi is megírtuk, hogy a kis Sashát meglőtték a karján, amikor családjával együtt kocsival akartak elmenekülni Hosztomelből, de útközben tüzet nyitottak rájuk az orosz katonák. Az apa meghalt, az anya és két lánya pedig két napig egy pincében rejtőzködtek, mielőtt egy férfi segített volna nekik eljutni a kórházba. A kislány karja akkor már nagyon rossz állapotban volt.

"Azonnal a műtőbe vittük Sashát. Mondtam az édesanyjának, hogy nem biztos, hogy meg tudjuk menteni a lánya karját. Ő pedig nyugodt, csendes hangon csak annyit mondott: 'mentse meg a lányom életét'. Se könnyek, se pánik"

- mesélte Olga.

Sasha karját végül amputálni kellett, de az életét megmentették. A történtek után is azt mondta: "Nem tudom, miért lőttek meg az oroszok. Remélem baleset volt, és nem akartak bántani."

Öt nappal a műtétje után sikerült kimenekíteni a sérülteket és az orvosi személyzetet a kórházból. Két busszal vitték őket, a legsúlyosabb sérülteket a padlóra fektették a hétórás út alatt.

"A gyerekek sírtak, mert féltek a fegyverropogástól. Mi meg azért féltünk, mert nem tudtuk, hogy élve el tudjuk-e vinni őket egy biztonságos helyre"

- mondta Szviszt.

Végül szerencsésen eljutottak egy ukrán ellenőrzőponthoz, ahol a katonák alig akarták elhinni, hogy épségben el tudtak jönni odáig Buchából, a heves harcok ellenére. A betegeket kijevi kórházakba szállították. A kis Sasha pedig Olaszországba ment a családjával, ahol ismét megműtötték, már lábadozik.

Az idegsebész azt mondta, félelmetes volt számára ez a két hét. Nagyon haragszik az oroszokra, akik ennyi szenvedést okoznak Ukrajnának.

"Embertelen módszereket alkalmaznak. Ez nem háború, ezek nem katonák - az igazi katonák nem viselkednek így. Ők az orvosokat, a mentősöket is célba veszik, civileket ölnek. A holttestek az utcákon hevernek, mert nem engedik, hogy eltemessék őket. Nem engedik az embereknek, hogy autót használjanak, gyaloglásra kényszerítik őket. Annyira gyűlölöm őket, mindannyiukat rács mögé kellene zárni"

- jelentette ki.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
Szívszorító dallal búcsúzott Lang Györgyitől Falusi Mariann
Az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.

Link másolása

Megírtuk mi is tegnap, hogy hosszú, méltósággal viselt betegség után, otthonában, barátai és családja körében, 66 éves korában, álmában elhunyt Lang Györgyi. A közösségi oldalakon sokan emlékeztek meg a színésznő-énekesnőről.

A Pa-dö-dő másik tagja, Falusi Mariann, az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
„Egy-két évig bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet” – Erőss Zsolt özvegye tíz éve már átélte azt, amit Suhajda Szilárd családja most
Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok című film.

Link másolása

Szinte napra pontosan 10 évvel Suhajda Szilárd halála előtt hunyt el Erőss Zsolt és Kiss Péter. Erőss özvegye, Sterczer Hilda akkor ugyanazt élte át, amit az elmúlt egy hétben Suhajda Szilárd feleségének kellett: szerelme soha többé nem tért vissza a hegyről. Hilda gyászáról mozifilm készült Magasságok és mélységek címmel.

Tíz év telt el Erőss Zsolt halála óta, halálának körülményeit, az itthon maradottak vívódásait, küzdelmeit a Magasságok és mélységek című film mutatja be, ami Erőss Zsolt özvegyének visszaemlékezései alapján készült.

Egy hete egy másik feleség és kisfiú gyászol, újabb magyar hegymászó, Suhajda Szilárd vesztette életét a Himalája havas hegycsúcsai között. 3 nap eltéréssel 10 évvel később, mint Erőss Zsolt.

"Az ember azzal szembesül egy ilyen halálkor, vagy akár egy nagyobb balesetkor, hogy ezek szerint nem vagyunk sérthetetlenek. Én biztos voltam benne, hogy ha van ember, aki jól tud nyolcezrest mászni és nem fog vele soha, semmi történni, az Zsolt. És ha vele történhet egy ilyen baleset, akkor bárkivel"

– mondta Sterczer Hilda, Erőss Zsolt felesége még évekkel korábban a Fókusznak.

Hozzátette, miután a férje meghalt, „egy-két évig ez bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet, ami Zsoltnak az utolsó mászása volt, hogy milyen is az a hegy, ami elvette tőlem Zsoltot.”

„Én biztos voltam benne, hogy Zsolttal soha semmi nem fog történni” – Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Nagy vitát váltott ki a közösségi oldalakon Suhajda Szilárd halála
Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.

Link másolása

Sokan támadják a Mount Everesten eltűnt hegymászót, amiért családapaként ekkora kockázatnak tette ki magát és családját. Az RTL híradójának nyilatkozó pszichológus szerint a Suhajda Szilárdhoz hasonló emberekben rendkívül erős a motiváció a nagy erőfeszítéssel járó kihívásokra. Szerinte inkább a szélsőséges reakciókkal van gond.

Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
Ezzel a szívhez szóló gesztussal tisztelgett Suhajda Szilárd emléke előtt egy parasportoló
Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó a Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap az elhunyt hegymászó tiszteletére.

Link másolása

A Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó, hogy ezzel tisztelegjen Suhajda Szilárd emléke előtt.

„Ma egy rendhagyó edzésem volt az Ikrényi tavon, melyen Suhajda Szilárd emlékére leúsztam a Mount Everest magasság távját a 8850 métert. A FINA szabályzata szerint megállás és kapaszkodás nélkül 4 órát voltam a vízben. Sport baráti tiszteletből szeretném ezt az úszást ajánlani, egyben részvétem a családnak!”

– írta Facebook-oldalán a sportoló.

Patkás Tamás 1994-ben egy üzemi baleset következtében vesztette el mindkét lábát a MÁV győri rendező pályaudvarán. A rehabilitációt követően elképesztő akaraterőről tanúságot téve megtanult művégtagokkal járni és autót vezetni is. Később az ország egyetlen nyílt vízi paraúszójává vált.

Suhajda Szilárdról szombat délután derült ki, hogy nem találta meg az értő küldött mentőcsapat, így lényegében semmilyen esély nem maradt arra, hogy életben van a békéscsabai hegymászó.

(via Index)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk