KÉK HÍREK

Becsapták: 220 ezer helyett több mint 2,5 milliót fizettettek ki egy 84 éves férfival az ereszcserére

Az idős férfihez azzal állított be egy brigád, hogy lecserélnék az ereszcsatornát a házán. Először azt mondták, 30 ezer forintot és az anyagköltséget kell kifizetnie, végül több mint 2,5 milliót fizettettek ki vele.
Címkép: police.hu - szmo.hu
2022. május 10.


Link másolása

Hamarosan vádat emelhetnek az ellen a budapesti férfi ellen, aki 220 ezer forint helyett több mint 2,5 millió forintot kért el egy 84 éves férfitől az eresz cseréjére - írja a police.hu.

Egy 84 éves bátai férfi még tavaly márciusban tett feljelentést ismeretlen tettes ellen, miután egy férfi 2.650.000 forintot csalt ki tőle csatornacserére.

Az idős férfi elmondása szerint pár nappal korábban a délelőtti órákban megjelent a házánál egy brigád azzal, hogy a családi házán lecserélnék az ereszcsatornát, ha igényt tart rá. Az alku 30.000 forint munkadíjról és az anyagköltségről szólt, így ő "megrendelte" a munkát.

El is kezdték lecserélni a csatornát, a munkával nagyjából másfél óra alatt végeztek, majd aláírattak egy papírt a "megrendelővel", de abból egy példányt sem adtak át. Ekkor kérték a munka- és anyagdíjat, ami több mint 2,5 millió forint volt.

Az idős férfi meglepődött ugyan, de készpénzben kifizette az összeget. Csak később vált gyanússá számára, hogy az elvégzett munka és az érte kért ár nincs arányban egymással, becsapták.

Az ügyben beszerzett szakértői vélemény szerint az elvégzett munka anyaggal együtt 220 000 forint körüli értéket képvisel.

A nyomozás során egy Ford Galaxy mozgása és adatai alapján került képbe az elkövetéssel kapcsolatba hozható, Pesten élő 48 éves férfi. A lakcímmén házkutatást is tartottak, és lefoglalták a kérdéses autót, valamint készpénzt is, így a kár egy része megtérült.

A férfit csalás bűntettének gyanúja miatt hallgatták ki, de mindvégig tagadta, hogy becsapta volna az idős férfit.

A nyomozók most befejezték az eset körülményeinek vizsgálatát, a keletkezett iratokat pedig a napokban vádemelési javaslattal megküldték az illetékes ügyészségnek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
Egy 11 éves kisfiú szájába akarta tenni a nemi szervét az egyik iskolatársa Borsodban
Az áldozat az eset óta nem volt iskolában és az utcára sem mer kimenni. A támadó másokat is bántalmazott már korábban, most előzetesbe került.
Fotó: TV2 - szmo.hu
2023. június 05.


Link másolása

Egy buszmegállóban akarta megerőszakolni egyik 11 éves iskolatársát egy 14 éves fiú a Borsod megyei Ricsén - számolt be róla a Tények.

A fiúra többen is rátámadtak, egyikük a földre lökte, rátérdelt a mellkasára és megalázta azzal, hogy a szájába akarta tenni a nemi szervét. Az eset óta a 11 éves fiú nem volt iskolában és az utcára sem mer kimenni.

Édesanyja arról beszélt a Tényeknek, hogy a településen korábban is történt már ilyen, ugyanez a 14 éves fiú már másokat is bántalmazott, ezért büntetőeljárás van folyamatban ellene. A támadó szülei ráadásul megfenyegették őket Facebookon keresztül, miután a rendőrök letartóztatták az elkövetőt.

Majoros Tünde, a Miskolci Törvényszék szóvivője az eset kapcsán elmondta, hogy a bíróság egy hónapra elrendelte a támadó letartóztatását, miután fennáll a szökés és elrejtőzés veszélye, illetve tartani kell attól is, hogy befolyásolná a sértettet, ezzel veszélyeztetné a bizonyítást. Emellett

egy korábbi szexuális cselekmény miatt már folyik vele szemben egy büntetőeljárás,

amely a bűnismétlés lehetőségét is reálissá teszi.

Az előzetes letartóztatásról szóló végzés még nem végleges, mert fellebbezést nyújtottak be ellene.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
„Mindent elvettek tőlem, beleroppantam” – mondta az egykori Fidesz-közeli milliárdos
Az ügyészség letöltendő börtönbüntetést kér Töröcskei Istvánra és feleségére.

Link másolása

A gyanúsítottak kihallgatásával kezdődött a bizonyítási eljárás a Fővárosi Törvényszéken a Széchenyi Bank-perben - írja a Blikk.

Az ügyészség letöltendő börtönbüntetést kér Töröcskei Istvánra és feleségére, mivel számos gazdasági bűncselekménnyel vádolják a korábbi Fidesz-közeli üzletembert.

A lap beszámolója szerint a 73 éves Töröcskei kilenc év fegyházat kapott volna, ha már az előkészítő ülésen beismeri bűnösségét. De ezt nem tette meg, így akár 25 évet is kaphat.

Amikor a bíró a vagyoni helyzetéről kérdezte, azt mondta:

"Mindent elvettek tőlem (...) A pénzügyi csődbe magam is beleroppantam".

Nincs ingatlan a tulajdonában, nincs megtakarítása, de félmilliárd forint feletti tartozása van. A ház ahol él, a gyerekei nevén van.

A vallomásában azt mondta, hogy - noha ő próbálkozott - az állam nem volt érdekelt a Széchenyi Bank megmentésében. Szerinte “Az életemet tisztességesen éltem, a jövőben is tisztességesen fogom élni”.

Felesége, a másodrendű vádlott T. Zs. a védekezése egy részét sírva adta elő. Egyszer még a bíró meg is kérdezte, tartsanak-e rövid szünetet, de ezt az asszony nem kérte.

“A férjemmel mindig is tisztességesen éltünk, igyekeztünk a szabályok szerint vállalkozni. (...) Sem a bankból, sem a bank vállalkozásaiból családunk nem jutott vagyonhoz. Ellenkezőleg, gyakorlatilag tönkrementünk” - mondta el.

Szerinte “hiba volt a munkaszervezetet teljesen magára hagyni”, de bízott az ott dolgozó szakemberekben.

A milliárdos korábban résztulajdonosa volt a Hír TV-nek és a Magyar Nemzetnek, 2011-ben pedig a Államadósság-kezelő Központ vezérigazgatója is volt. Állítólag jó kapcsolata volt Simicska Lajossal is.

A bíróság hétfőn a 15 vádlottnak csak egy részét tudta meghallgatni. A többiek a következő tárgyalási napon, szeptemberben beszélhetnek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
Négy gyereke meggyilkolása miatt ítélték el, 20 év után most kegyelmet kapott „Ausztrália legdurvább női sorozatgyilkosa”
Kathleen Folbigget 40 év börtönre ítélték 2003-ban. Újabb vizsgálatok azonban igazolták ártatlanságát, így szabadon távozhatott.

Link másolása

20 év börtön után szabadon engedték az "Ausztrália legrosszabb női sorozatgyilkosának" nevezett nőt, miután Új-Dél-Wales állam kormányzója kegyelemben részesítette ártatlanságának igazolódása után.

Kathleen Folbigget 2003-ban börtönözték be négy gyermeke halála miatt, akik 1989 és 1999 között hunytak el.

Az első gyermek, Caleb mindössze 19 napig élt, a második Patrick pedig nyolc hónapos korában halt meg. A két évvel később született Sarah tíz hónapos volt, amikor elhunyt, míg a negyedik gyermeket, Laurát 18 hónapos korában érte a halál.

Folbigget végül 40 év börtönre ítélték a gyerekek meggyilkolása miatt 2003-ban. A nő végig tagadta bűnösségét és azt állította, hogy természetes okok miatt haltak meg a gyermekei.

Újonnan elvégzett vizsgálatok pedig végül őt igazolták: két gyermeke egy szívleállást okozó genetikai rendellenesség miatt halt meg, a harmadik pedig egy neurogén betegség miatt.

Michael Daley főügyész szerint ezek után kérdésessé vált az is, hogy a negyedik gyermek gyilkosság áldozatává vált volna, ezért arra kérte Margeret Beazley kormányzót, hogy adjon kegyelmet Folbiggnek, aki ezt a kérést teljesítette is, így azonnal távozhatott a nő a börtönből.

„20 éves megpróbáltatás volt ez számára. Jó egészséget kívánunk neki élete végéig"

- mondta a főügyész.

Egy 90 fős szakértői csapat korábban már szintén arra kérte levélben az ausztrál hatóságokat, hogy engedjék szabadon a nőt, miután az általuk elindított fellebbezést elutasították 2021-ben. Ebben ők is azzal érveltek, hogy valószínűleg genetikai rendellenességek okozták a gyerekek halálát.

(Forrás: Unilad)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
Egy kétéves kislány is meghalt a gép lezuhanásakor, amit F16-osok üldöztek
A gép Tennesseeből a New York-i Long Islandre tartott, fedélzetén a legnagyobb amerikai fegyverlobbi-szervezet elnökének lányával és unokájával.

Link másolása

Korábban írtunk róla, hogy négy ember meghalt, miután lezuhant egy kisrepülő az Egyesült Államokban, Virginia állam északnyugati részén. A gépet előtte F-16-os vadászrepülők kísérték, többek között Washington D.C. térségében is, mert a pilóta nem volt hajlandó reagálni a légügyi hatóságok felszólítására, és letért eredeti útvonaláról.

A legfrissebb információk szerint a legnagyobb amerikai fegyverlobbi-szervezet, az Országos Fegyverszövetség (NRA) elnöke, Barbara Rumpel is megerősítette a hírt, hogy az ő lánya és az unokája is a kisrepülőn utazott, ami lezuhant.

„Elvesztettem a lányom, az unokám, nincsenek szavak”

- mondta egy helyi lapnak Barbara Rumpel.

Hatalmas hangrobbanást hallottak a helyiek Virginia állam felett, amikor néhány amerikai vadászgép egy Cessna típusú magánrepülőgép elfogására indult.

Vasárnap délután végül Washington közelében lezuhant az a kisrepülő, amit az amerikai légierő vadászgépei próbálták meg elkapni, mert a Cessna letért az útvonaláról, a pilóta pedig nem reagált.

A hivatalos közlemény szerint az F-16-os gépek csak üldözték a Cessna 560 Citation V típusú gépet, de nem lőttek rá.

A New York Post cikke frissebb cikke szerint az F-16-osokat azután vetették be, hogy a Cessna magánrepülőgép berepült a főváros feletti korlátozott légtérbe, mielőtt lezuhant Virginia délnyugati részén.

A lap szerint a repülőn négy ember utazott, a gép Tennessee államból, Elisabethtownból a New York-i Long Island-be tartott, és amikor a Flight Aware repüléskövető weboldal szerint elérte New York környékét, közel 180 fokos fordulatot vett, és Virginia felé kezdett repülni.

„Úgy tűnt, hogy a Cessna robotpilótán repült” – mondta a Reutersnek egy névtelen forrás.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk