KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Barátja gyűjtötte össze a sírkőre valót a leukémiában meghalt kisiskolásnak

A két fiú mindig együtt lógott, Kaleb most sem találja a helyét legjobb barátja, KJ nélkül.

Link másolása

A CNN oldalán jelent meg egy nagyon kedves történet két barátról, ami sajnos szomorú is, mert azzal kezdődik, hogy egyikük meghalt. A két kisfiú akkor találkozott, amikor Kaleb Klakulak a második osztályt kezdte Warrenben, Michiganben. Ő volt az új gyerek a városban, akinek szülei éppen elváltak, és Kaleb félénk volt, nem könnyen barátkozott a többiekkel.

Aztán találkozott KJ Bruttal.

"Mulatságos volt, hogy szeretett szinte mindent, amit én is szerettem"

- mondta el később Kaleb.

A két csendes fiú egy idő után mindig együtt lógott.

"Olyanok voltak, mint két tojás" - mondta KJ anyukája, LaSondra Singleton.

Amikor KJ meghalt májusban a leukémiával vívott hosszú harc után, Kaleb szinte megsemmisült. És amikor megtudta, hogy barátja családja nem engedheti meg magának, hogy sírkövet vásároljon a fiú emlékére, elhatározta, hogy segít.

Kaleb anyja, Kristy Hall szintén elmesélte, mennyire szerették egymást a gyerekek.

"Azt hiszem, kedvelték egymást, mert szinte saját magukkal találkoztak"- mondta. "Mindketten önmaguk lehettek anélkül, hogy a másikra hatniuk kellett volna" - tette hozzá az édesanya, aki elárulta, hogy az anyukák is jó kapcsolatot ápoltak.

"Mindketten egyedülálló anyukák voltunk abban az időben, megosztottuk a történeteinket és vigasztaltuk egymást"

- mondta Hall.

KJ-t csecsemőként leukémiával diagnosztizálták, és több műtétet végeztek el rajta élete során. Emellett súlyos allergiával is küzdött.

"Amikor már nem tudott elmenni játszani, Kaleb jött hozzánk" - mondta Singleton. "A kapcsolatuk elejétől a végéig elválaszthatatlanok voltak."

De tavaly decemberben KJ rosszabbul lett, majd szívelégtelenségben meghalt.

Az édesanya a fiút egy családi telken temette el, de nem engedhette meg magának a fejfát.

Kaleb mindenképpen szeretett volna segíteni a családnak, és édesanyja segítségét kérte.

"Elkezdett olyan dolgokat mondani, mint anya, mennyibe kerül egy sírkő?" - emlékezett vissza az édesanya.

Kaleb mindenféle munkát elvégzett, hogy pénzt gyűjtsön. Üvegeket is gyűjtött és létrehozott egy PayPal számlát is, ahol adományokat kértek a sírkőre. A céljukat végül elérték, megszerezték 2500 dollárt.

"Sírtam, mert váratlan volt, és azért is sírtam, mert nap mint nap egyre jobban értem, mi történt" - mondta Singleton a CNN-nek. "Láthatom a sírját, van egy hely, ahová ha megyek, akkor vele lehetek" - tette hozzá az elhunyt fiú anyja.

Időközben Kaleb továbbra sem találja a helyét legjobb barátja nélkül.

" Azóta nem talált másik barátot" - mondta a fiú édesanyja. "Azt hiszem, nehéz neki, mert fél, és nem akar elveszíteni újra valakit."


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
Szívszorító dallal búcsúzott Lang Györgyitől Falusi Mariann
Az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.

Link másolása

Megírtuk mi is tegnap, hogy hosszú, méltósággal viselt betegség után, otthonában, barátai és családja körében, 66 éves korában, álmában elhunyt Lang Györgyi. A közösségi oldalakon sokan emlékeztek meg a színésznő-énekesnőről.

A Pa-dö-dő másik tagja, Falusi Mariann, az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
„Egy-két évig bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet” – Erőss Zsolt özvegye tíz éve már átélte azt, amit Suhajda Szilárd családja most
Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok című film.

Link másolása

Szinte napra pontosan 10 évvel Suhajda Szilárd halála előtt hunyt el Erőss Zsolt és Kiss Péter. Erőss özvegye, Sterczer Hilda akkor ugyanazt élte át, amit az elmúlt egy hétben Suhajda Szilárd feleségének kellett: szerelme soha többé nem tért vissza a hegyről. Hilda gyászáról mozifilm készült Magasságok és mélységek címmel.

Tíz év telt el Erőss Zsolt halála óta, halálának körülményeit, az itthon maradottak vívódásait, küzdelmeit a Magasságok és mélységek című film mutatja be, ami Erőss Zsolt özvegyének visszaemlékezései alapján készült.

Egy hete egy másik feleség és kisfiú gyászol, újabb magyar hegymászó, Suhajda Szilárd vesztette életét a Himalája havas hegycsúcsai között. 3 nap eltéréssel 10 évvel később, mint Erőss Zsolt.

"Az ember azzal szembesül egy ilyen halálkor, vagy akár egy nagyobb balesetkor, hogy ezek szerint nem vagyunk sérthetetlenek. Én biztos voltam benne, hogy ha van ember, aki jól tud nyolcezrest mászni és nem fog vele soha, semmi történni, az Zsolt. És ha vele történhet egy ilyen baleset, akkor bárkivel"

– mondta Sterczer Hilda, Erőss Zsolt felesége még évekkel korábban a Fókusznak.

Hozzátette, miután a férje meghalt, „egy-két évig ez bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet, ami Zsoltnak az utolsó mászása volt, hogy milyen is az a hegy, ami elvette tőlem Zsoltot.”

„Én biztos voltam benne, hogy Zsolttal soha semmi nem fog történni” – Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Nagy vitát váltott ki a közösségi oldalakon Suhajda Szilárd halála
Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.

Link másolása

Sokan támadják a Mount Everesten eltűnt hegymászót, amiért családapaként ekkora kockázatnak tette ki magát és családját. Az RTL híradójának nyilatkozó pszichológus szerint a Suhajda Szilárdhoz hasonló emberekben rendkívül erős a motiváció a nagy erőfeszítéssel járó kihívásokra. Szerinte inkább a szélsőséges reakciókkal van gond.

Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
Ezzel a szívhez szóló gesztussal tisztelgett Suhajda Szilárd emléke előtt egy parasportoló
Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó a Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap az elhunyt hegymászó tiszteletére.

Link másolása

A Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó, hogy ezzel tisztelegjen Suhajda Szilárd emléke előtt.

„Ma egy rendhagyó edzésem volt az Ikrényi tavon, melyen Suhajda Szilárd emlékére leúsztam a Mount Everest magasság távját a 8850 métert. A FINA szabályzata szerint megállás és kapaszkodás nélkül 4 órát voltam a vízben. Sport baráti tiszteletből szeretném ezt az úszást ajánlani, egyben részvétem a családnak!”

– írta Facebook-oldalán a sportoló.

Patkás Tamás 1994-ben egy üzemi baleset következtében vesztette el mindkét lábát a MÁV győri rendező pályaudvarán. A rehabilitációt követően elképesztő akaraterőről tanúságot téve megtanult művégtagokkal járni és autót vezetni is. Később az ország egyetlen nyílt vízi paraúszójává vált.

Suhajda Szilárdról szombat délután derült ki, hogy nem találta meg az értő küldött mentőcsapat, így lényegében semmilyen esély nem maradt arra, hogy életben van a békéscsabai hegymászó.

(via Index)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk