hirdetés

HÍREK

Azonnali hatállyal állami felügyelet alá vonták a debreceni dobozgyárat

Ez az első ilyen döntés, amit a kormány a veszélyhelyzetben kapott felhatalmazás alapján hozott meg.

Link másolása

hirdetés

Pénteken 11 órától állami felügyelet alá került a debreceni Kartonpack Dobozipari Nyrt. nevű tőzsdei társaság - írja a hvg.hu. Ez azt jelenti, hogy a cég tulajdonosai és vezetői helyett kormánybiztos dönthet mindenről.

Péntek reggel a Magyar Közlönyben jelent meg a kormányrendelet, de nem derül ki belőle, miért kellett a dobozgyárat állami kézbe venni. A lap mindenesetre megkérdezte a Miniszterelnökséget.

A cég honlapjáról az derül ki, hogy kiemelt partnerük a gyógyszeripar, ez lehet a valószínű ok.

A tulajdonosi joggyakorlással kapcsolatos kormányzati feladatok összehangolásáért felelős kormánybiztos, azaz Juhász Edit, a Miniszterelnöki Kormányiroda államtitkára bármilyen döntést meghozhat "a társaság működőképességének fenntartása, az állami felügyelet hatékony ellátása érdekében" – írja a hvg.hu.

Leválthat bárkit, beszámoltathat, felmondhatja a cég minden szerződését, mindenbe betekinthet és mindent megtehet, ami az igazgatóság vagy a közgyűlés hatásköre.

hirdetés

Ez az első ilyen döntés, amit a kormány a veszélyhelyzetben kapott felhatalmazás alapján hozott meg.

A cég amúgy nem zárt jó évet 2019-ben, közel 2,5 milliárdos bevétel mellett szerény, 8 millió forintos adózás utáni eredményt tudott elérni a lap szerint, ami az egy évvel azelőtti 100 milliós nyereséghez képest jelentős visszaesésnek nevezhető.

A szállítói kötelezettségei viszont közel 90 millió forinttal nőttek egy év alatt, de az anyagjellegű ráfordítása is nőtt a cégnek közel 300 millió forinttal, emellett lízingtartozása is van mintegy 80 millió forint értékben.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés

Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
HÍREK
-15 fok is lehet a jövő héten, napközben is fagypont körül alakul a hőmérséklet
Csütörtökön hajnalban lesz a leghidegebb: általában mínusz 9 és mínusz 3 fok közötti értéket, de a hóval borított tájakon, valamint a szélcsendes fagyzugokban akár mínusz 15 fokot is mérhetnek.

Link másolása

hirdetés

A jövő héten is marad a hideg idő, többfelé napközben is fagypont körül alakul a hőmérséklet, és helyenként, a hóval borított tájakon mínusz 10 Celsius-foknál is hidegebb lesz - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.

Hétfőn elsősorban a nap első felében fordulhat elő gyenge, vegyes halmazállapotú csapadék a nyugati vidékeken. Az északi, északkeleti megyékben kevesebb felhőre, többórás napsütésre lehet számítani, és a nap folyamán az északnyugati tájakon is szakadozik, csökken a felhőzet. Az ország déli felén viszont jobbára erősen felhős vagy borult lesz az ég. Nagyobb területen megélénkül, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon és a Bodrogközben megerősödik a szél. A keleti tájakon néhol hordhatja is a havat a szél.

A leghidegebb órákban mínusz 8 és 0 fok közötti, de a kevésbé felhős, hófödte tájakon mínusz 10 fok alatti értékeket is mérhetnek. Délután jellemzően plusz 1 és 5 fok között alakul a hőmérséklet, de északon, északkeleten ennél melegebb is lehet.

Kedden és szerdán általában több órára kisüt a nap. Nem valószínű csapadék. Sokfelé élénk, a Nyugat-Dunántúlon és keleten erős széllökések is lehetnek. Kedd hajnalban jellemzően mínusz 7 és mínusz 1 fok alakul a hőmérséklet, de a havas, illetve a szélvédett helyeken mínusz 10 foknál hidegebb lehet. Kora délután mínusz 1 és plusz 4 fok közötti értékek várhatók. Szerdán a minimumhőmérséklet általában mínusz 9 és mínusz 4 fok között alakul, de a hóval borított, illetve a szélcsendes helyeken akár mínusz 10 fok is lehet. A maximumhőmérséklet mínusz 2 és plusz 2 fok között valószínű.

Csütörtökön melegfront vonul át az ország felett. Több órára kisüt a nap, csapadék nem várható. A szél többfelé megélénkül, néhol megerősödik.

Hajnalban általában mínusz 9 és mínusz 3 fok közötti értéket, de a hóval borított tájakon, valamint a szélcsendes fagyzugokban akár mínusz 15 fokot is mérhetnek. Délután mínusz 2 és plusz 5 fok között alakul a hőmérséklet.

Pénteken hajnalban ködfoltok lehetnek. Napközben többórás napsütés várható, csapadék nélkül. Többfelé élénk, néhol erős lehet a szél. A hajnalban mínusz 10 és 0 fok közötti hőmérsékletről kora délutánra plusz 1 és 9 fok közé melegszik a levegő.

hirdetés

Szombaton és vasárnap hajnalban is lehetnek ködfoltok. Néhol kevésbé, másutt erősebben felhős lesz az ég. Szombaton előfordulhat kisebb vegyes halmazállapotú csapadék, vasárnap nem valószínű. Szombaton még helyenként megerősödhet a szél, vasárnap csak élénk légmozgás várható. Szombaton a minimumok mínusz 8 és plusz 2, a maximumok 0 és plusz 8 fok között alakulnak. Vasárnap a legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 8 és plusz 1, a legmagasabb hőmérséklet 0 és plusz 7 fok között várható - olvasható az előrejelzésben.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
„Ez nem egy kövér macska, ekkora állatot én sem gyakran látok” – Szolnok és Újszász között látták a fekete párducot
Both Zoltán vadállatbefogónak szóltak az észlelésről ismerősei, akik videófelvételt is küldtek neki az esetről.

Link másolása

hirdetés

Both Zoltán a felvételeket látva azt mondta, nem egy jól meghízott macska kószál az Alföldön, hanem valóban egy párduc.

Szolnok és Újszász között, lakott területhez nagyon közel láthatták újra a fekete párducot, amit még december elején észleltek Kiskunhalas határában – írta a Blikk. Both Zoltán vadállatbefogónak szóltak, és videót is küldtek neki.

A lapnak Both azt mondta, hogy a most már majdnem egy hónapja Magyarországon kóborló állat nem, macska, hanem párduc. Ez a 100-150 méterről készült videó kétséget kétségtelenné teszi, hogy az. „Ez nem egy kövér macska, ekkora állatot én sem gyakran látok”.

A lap szerint rendőrök is a helyszínre érkeztek, és azt kéri a vadállatbefogó, ha valaki látja az állatot, azonnal hívja a 112-t.

Az állatot a kiskunhalasi észlelés után december 22-én Kecskeméten is látni vélték, azóta nem bukkant fel.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
Magyar szemtanú a kazah helyzetről: „A sétálgatás nem nagyon működik, a mesterlövészek most is ott állnak fönt”
A magyarok akár már hétfőn elhagyhatják Kazahsztánt, Szijjártó Péter azt mondta, Kirgizisztán irányából fogják kimenteni a honfitársainkat.

Link másolása

hirdetés

Akár már holnap elhagyhatják Almatit, mondta el a kazah fővárosban rekedt egyik magyar az ATV Híradójának. Sebestyén Péter arról számolt be, hogy jelenleg is mesterlövészek vannak a városban, az alapvető élelmiszerekből lassan hiány lesz viszont.

„A sétálgatás nem nagyon működik, mindenki céltudatosan megy, és a lehető legrövidebb útszakaszon és legrövidebb időtartamban az utcára. A háztetőkön itt velünk szemben egyébként, ahol volt az interjú utáni másnap este egy támadás, amiben sajnos heten is meghaltak, folyamatosan mesterlövészek most is ott állnak fönt, azt láttam,”

mondta.

A Külügyminisztérium ígérete szerint, amint lehet, megindítják a magyarok evakuálását Almatiból. Jelenleg hét magyar várja a segítséget.

„Amint a biztonsági körülmények erre adottak lesznek, akkor mi is a magyar állampolgárok evakuálását minden bizonnyal Kirgizisztán irányából fogjuk megtenni Almatiból”

– mondta Szijjártó Péter.

A kazahsztáni zavargások mögött elsősorban belső feszültségek állhatnak. A tényleges hatalomgyakorlás a tét a jelenlegi elnök, Tokajev, illetve a csaknem harminc évig uralkodó Nazarbajev között.

hirdetés

„Hogyha a vezető klánok között a megegyezés továbbra is meglesz, akkor nem várható háború, hogyha azonban ez a három klán, vagy törzs, ugye zsüsznek hívjuk Kazahsztánban, nem tudnak megegyezni, akkor viszont akár polgárháború is kialakulhat az országban” – magyarázta Vasa László, a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója.

A két szomszédos nagyhatalom közül Kínának a stabilitás az érdeke, Oroszországnak pedig az, hogy minél közelebb tartsa az országot saját érdekszférájához.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: