/hirek/az-ujranyitasi-tuntetes-szervezoinek-35-millios-birsagot-kell-fizetniuk/
hirdetés

HÍREK

Az újranyitási tüntetés szervezőinek 3,5 milliós bírságot kell fizetniük

Ennek ellenére vasárnapra újabb demonstrációt szerveznek, ezúttal a Parlament elé.
hirdetés
"Pártunk vasárnapi és hétfői eseménye eddig összesen 3,5 millió forintos bírságra rúg. Ecsenyi Áront 2 millió forintra, testvérét, Szilárdot, a kétgyermekes apukát 1,5 millió forintra büntették"
– közölte a mikropárt.

Az ikertestvérek először vasárnapra szerveztek tüntetést az újranyitásért. A rendőrök a járványügyi korlátozásokra hivatkozva gyorsan igazoltatni és bírságolni kezdtek a Hősök terén: a szervezők 1,5 milliós csekket kaptak.

Ennek ellenére másnapra megint tüntetést szerveztek, ahol ismét megjelent 200-300 ember, és a rendőrök is.

A forgatókönyv szinte ugyanaz volt, mint vasárnap, azonban a bírság időközben nőtt.

"Természetesen ez nem tántorít el minket, a határozatot meg fogjuk támadni, és további akciókat szervezünk. Úgy látjuk, hogy egyre többen állnak mellénk, még akkor is, ha sokan csak fotelhuszárok maradnak"
– írják közleményükben.

Azt még hétfőn jelentették be a szervezők, hogy vasárnap a Parlament előtt fognak tüntetni. A közleményben osztrák, lengyel és olasz példákra hivatkoznak, amelyek szerintük azt mutatják, hogy „a felelőtlen politikára nyomást lehet gyakorolni”.

A TASZ felhívta rá a figyelmet, hogy nemcsak a szervezőket, de a tüntetések résztvevőit is jogszerűen bírságolhatják a rendőrök, mert a gyülekezési jogot korlátozta a kormány egy rendelettel a járványra hivatkozva.

A megbírságoltak egy formanyomtatványt is találhatnak a szervezet honlapján, amellyel kérvényezhetik a bírság csökkentését.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk