SIKERSZTORIK
A Rovatból

Stadler Ernőné - Budapest legjobb kesztyűse

A legelső évben fehérneműkből és hálóingekből varrta a kesztyűket, illetve kamillateával színezte a fehéret, hogy ekrü legyen belőle.

Link másolása

Stadler Ernőné majd’ hatvan éve foglalkozik kesztyűkészítéssel. Damjanich utcai kis üzletében láttunk olyan gépet is, ami már kétszáz éve használatban van – ha olykor-olykor rendetlenkedik, ő maga bütyköli meg. A falon bekeretezett oklevelek sorjáznak, a pult mögött családi fotók az unokákról, dédunokákról. Hatalmas és (szó szerint) színes palettáját kínálja a minőségi kesztyűknek, lehet válogatni autóstól alkalmiig, diplomaosztóstól flitteres-csillogósig, fitneszestől puha, téli anyagkesztyűig. Lakatos Márk is nála vásárol, szerinte ő Budapest legjobb kesztyűse.

Látogatásunkkor épp egy német cég megrendelésére készített kesztyűket. Színészeknek lesz, mondta, mert itt sokkal olcsóbb, mintha ott csináltatnák. Nem bírtam megállni, végigsimítottam az egyiken és éreztem, milyen bársonyos a tapintása. Büszkén mosolygott: "hát ilyen az én kesztyűm! Bújjon csak bele!"

DSC_9668

DSC_9685

Gyakran érkeznek színházi megkeresések?

-A színházakból élek. Most már szinte az összesnek, Soprontól Pécsen át Budapestig, az Operettnek, az Operának én gyártom a kesztyűket. Nemrég a szegediek kértek békakesztyűt, úgy kellett megcsinálom, mintha tapadókorongok lennének rajta.

Magánmegrendelések is akadnak?

- Egyre kevesebb. Általában olyanok jönnek, akiknek extra kívánságuk van; autós kesztyűt például nagyon kevesen csinálnak úgy, mint én, úgyhogy aki meglátja, az nem tud ellenállni. Tudom, hogy a belvárosi üzletekben sokkal drágább, a sok külföldinek, akik ott megfordulnak, azoknak ez meg se kottyan. Az évek során egyre inkább lecsökkent a forgalom, egyszerű embereknek már alig adok el.

DSC_9715

DSC_9716

DSC_9723

Milyen volt a szakma anno, amikor kitanulta és fiatalon elkezdett dolgozni?

- ’59-ben végeztem az ipari iskolában, azóta csinálom a kesztyűket. Negyven éve lettem a magam ura, akkor sikerült kinyitnom ezt a kis boltot. Amikor kislányként elkezdtem, ez egy rettenetesen összezárt szakma volt, nem akarták az Istennek se, hogy egy fiatal közéjük kerüljön. A keresztszüleimnél tanultam ki, nekik nem volt gyerekük, odavettek a belvárosi üzletükbe, a Kristóf térre. De a keresztpapa is olyan volt, hogy ha szabott, behúzta az ajtót, nehogy meglássam, hogy csinálja...

Előtte nem volt más a jövőképe? Nem szeretett volna másik szakmában dolgozni?

- Én úgy utáltam varrni, hogy azt el nem lehet mondani. Állatorvos vagy állattenyésztő akartam lenni, de vidékre kellett volna kollégiumba menni és mivel nagyon szerettem a szüleimet, erre nem voltam hajlandó. Amikor az apai dédnagymamám meghalt, a keresztanyám, édesapám testvére megkért, hogy menjek be a keresztpapához az üzletbe, segítsek neki. No, hát be is mentem én a belvárosi üzletbe, bakancsban, sídzsekiben. Borzasztó volt, a keresztpapa, amikor meglátott, majdnem elájult, mindjárt szaladt át velem a ruhaboltba, hogy mégis valami üzleti fazonom legyen. Tizennégy-tizenöt éves lehettem. A belvárosban nagyon ment a kesztyű, akkoriban meg pláne; sok híresség megfordult nálunk, tévébemondónők, színészek, énekesek...

Egy idő után olyan hírem lett a környéken, hogy a Kígyó utcai kesztyűs is átjött megnézni, ki az a kislány, aki ilyen szép kesztyűket csinál. Persze maradtam a keresztmamáéknál, de néhány év után elvették tőlük az üzletet. Pilisborosjenőn próbálkoztak újra, oda is kijártam hozzájuk. Nagyban árultak a vidéki rövidárusoknak, de az üzlet végül mégis befuccsolt. Akkor otthon maradtam egy ideig, aztán elmentem ahhoz a kesztyűshöz dolgozni, aki annak idején el akart csalni a Kígyó utcába. Három év után terhes lettem az első kislányommal, de pocakosan még varrtam ott – hiába, egy fizetésből akkor sem lehetett ugrálni. Később, amikor aztán nagyobbak lettek a lányaim, már bedolgoztam a szövetkezetbe is, azt lehetett odahaza is csinálni. Az egyik gyerek az ölemben volt, a másik a hátam mögött, én meg varrtam a kesztyűt. Nem volt egyszerű, de legalább pénzt is kerestem.

DSC_9703

DSC_9733

DSC_9738

DSC_9741

Meddig ment ez így? Míg a gyerekek óvodások nem lettek?

- Nem mentek, otthon maradtak velem. Talán hetedikes volt a nagylányom, amikor mestervizsgát tettem, elvégeztem a KIOSZ bőrös szakosztályán. A főnökasszony nagyon megszeretett – egyszer megkérdezte tőlem, mit szeretnék csinálni, miután levizsgáztam. Mondtam neki, hogy egy kis boltot nyitnék. Akkor ő megígérte nekem, ha tud valamit, mindenképpen szól. Így is lett, egyszer hívott telefonon, hogy egy egykori cipészüzlet kiadó lenne. A mester meghalt, az özvegye pedig bevett engem ide bérlőtársnak. A Damjanich utca akkor még egészen másképp nézett ki, alig ment egy-két troli, a lombos fák alatt nagy kalapos, csinos nők sétálgattak... Először nem is tetszett az üzlet, olyan koszos kis suszterluk volt, semmi kirakattal. Pénzzé tettem mindent, amit csak lehetett, otthon összeszedtem az összes csirkém-kacsám, amiket neveltem, mind eladtam a Lehel piacon, úgy tudtam csak kifizetni a nénit – negyven éve ötvenezer forint sok pénz volt, pláne két gyerek mellett. Végül megvettem az üzletet, de anyagra már végképp nem futotta. Emlékszem, nejlon volt a divat, meg a csipke, behoztam hát az összes fehérneműt, hálóinget, abból szabtam a kesztyűket. De mind hófehér volt, a kirakatba is csak ezt tudtam kitenni. Szerencsére az utcában volt egy koszorús-fátylas hölgy, és amikor jöttek fel hozzá a vidéki esküvőiruha-kölcsönzősök, megakadt a szemük az én fehér kesztyűimen, rendeltek is belőle. Aztán volt, hogy az ekrü jött divatba, csakhogy nem lehetett kapni anyagot; kigondoltam, hogy kamillateát főzök, jó erőset, abba mártottam bele az anyagot. Ha oroszteába, akkor kicsit drapposabb lett.

Ennyi nehézség után hogyhogy nem tántorodott el attól, hogy megmaradjon a kesztyűknél?

- Nekem sosem volt könnyű az életem, de amit akartam, azt mindig elértem. Az, hogy a magam ura lehettem, nagyon sokat jelentett. Egy idő után elkezdtek keresni a színházak, lerajzolták, mit szeretnének és én azt megcsináltam.

DSC_9752

DSC_9761

DSC_9766

Mennyi időbe telik egy párt elkészíteni?

- Egy egyszerű, sima kesztyűnél mondjuk másfél óra a szabás, ugyanannyi a varrás, tehát három óra. A múlt héten kaptam a pécsi színháztól egy rendelést (Facebookon, hol másutt, az unokák elolvasták), hogy csütörtökre tölcséres anyagkesztyűk kellenek nekik a Kőszívű ember fiaira. Na, nekiállítottam a papát szabni, a lányom varrta kézzel a díszvarrást, én is szabtam-varrtam, és csütörtökre mind kész lett a sok kesztyű.

Sokáig kitartanak?

- Nagyon sokáig. Karácsony előtt bejött ide egy fiatalember; kiderült, hogy nálam vett kesztyűt még harminc éve, ipari iskolás korában. Az a kesztyű még mindig kesztyű, pedig hordta rendszeresen. Én csak kesztyűbőrrel dolgozom, ha más vacakot használnék, az hipp-hopp szétmenne.

Ahhoz, hogy ilyen tartós maradjon, ápolni is kell?

- Nem, nem lehet ápolni, csak tisztíttatni, ha elhozzák hozzám. Sokan bezsírozzák, de az hülyeség, semmit nem ér.

DSC_9731

DSC_9774

DSC_9683

Nincs segítsége az üzletben? Nem is volt?

- A családom segíthetne, de nincs rá mód. Nyolc unokámból kettőt elküldtem a bőripari szakközépiskolába, gondoltam, ideveszem őket tanulónak, a szakma minden csínját-bínját megtanítom nekik. De tanulónak nem vehettem fel egyiküket sem, mert ez már nem szakma, amióta kivették a szaknévsorból. Csak az alkalmazottjaim lehettek volna, na de most képzelje el: se szabni nem tudnak, se varrni nem tudnak, az állam felé több mint ötvenezer forint járulékot kellene fizetnem havonta. Azt nem bírom. Egy évig volt itt az egyik kislány, de hatszázötvenezer forint adóssággal zártam azt az évet. A lányom (51) most három órát van itt velem, de eleinte semmi pénzért nem csinálta volna, ő csak segítgetett itt nekem, tett-vett, a kezem alá dolgozott. Tavaly, amikor tüdőembóliát kaptam, a lányom nagyon megijedt, de úgy, hogy mindent elvállalt, amit hoztak. Komoly mennyiségeket csinált, azóta úgy belejött, hogy most már rendszeresen segít nekem. Nem is hagynak már engem dolgozni, csak déltől hatig. A lányom sem fiatal már, ötvenegy éves, de úgy néz ki, hogy ő lesz az, aki majd továbbviszi a szakmát, és ez a tudat nekem nagyon megnyugtató.

Tudja-e, mennyien űzik ma még ezt a szakmát?

- Egyáltalán nem tudok róla, hogy csinálják-e még. A színházak kétségbe vannak esve, azt mondják, mi lesz, ha én már nem leszek? Mindenkit lehet pótolni, de ha egyszer nincs, aki pótolna... hát mit csináljak, ha ez nem szakma.

Ha tetszett a cikk, nyomj egy lájkot!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


SIKERSZTORIK
A Rovatból
Vett egy egyeurós házat nagyszülei szicíliai szülőfalujában, ma már százmilliót ér az álomotthona
Az amerikai nőnek azért kellett költenie a közművek nélküli kis lakra, de behozza a ráfordítást.

Link másolása

Több mint százmillió forint értékű álomházat varázsolt egy nő abból az egyeurós lakból, amelyet nagyszülei olasz falujában vásárolt - számolt be róla a Wales Online.

Meredith Tabbone értesült arról, hogy Szicíliában elhagyott házakat árvereznek el egy eurós induló árról annak érdekében, hogy felpezsdítsék az elnéptelenedett falu életét. A 43 éves chicagói pénzügyi tanácsadó kiszemelt Sambucában egy 1600-as években épült lakatlan házat, amely mindössze egyetlen helyiségből és pincéből állt, áram és vezetékes víz nélkül.

Egy euró volt a kikiáltási ár, de ő hasraütésszerűen felajánlott majdnem kétmillió forintnyi összeget, és hónapokkal később értesítették, hogy ő nyert.

Ezután megvette a szomszédos üres házat is, és mintegy 90 millió forintnyi összegből 46 hónap alatt kialakíttatott egy háromszáz négyzetméteres, négy hálószobás álomlakot. A tetőre külön költött, hogy az azbesztet környezetbarát módon távolíttassa el róla.

A pénzügyi tanácsadó úgy számol, hogy

a mintegy 100 millió forint értékű befektetés idén őszre, mire minden felújítás befejeződik, 130-170 millió forintot ér majd.

Meredith eleinte csak annyit tudott, hogy az apja egyik őse Szicíliából származott, majd miután beleásta magát abba, hogy hogyan szerezhetne olasz állampolgárságot, felfedezte, hogy dédapja az aprócska olasz faluban, Sambucában született. Ezután kezdte figyelni a faluról szóló híreket, és ma már az olasz állampolgársága is megvan.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SIKERSZTORIK
A Rovatból
Egyre több a tiny house itthon – bejött a Cápák között 2021-es évadában bemutatott ötlet
A Balaton északi partján is egyre több van a tiny house-okból, amik jogilag járművek, még rendszámuk is van, így Izer Norbert szerint az építési hatóság sem köthet bele a telepítésükbe.

Link másolása

Lakatos István ajánlotta fel a legtöbbet a Cápák között 2021-es évadában a Pop Tiny House tulajdonosának, Izer Norbertnek, aki azóta 40 millió forinttal növelte befektetését, és a cég megannyi boldog háztulajdonost tudhat maga mögött. Norberttel beszélgettünk, hogyan alakult a műsor óta az üzlet.

- Két évvel ezelőtt robbantak be a Cápák között című műsorban a tiny house-okkal, azóta sikerült mozgalmat csinálni az apró házakból?

- Már nagyjából mindenki tiny house mozgalomnak hívja ezt az egészet, de Magyarországon még nagyon gyerekcipőben jár. Inkább egy életérzés, és most tartunk ott, hogy akiket érdekelt ez a lakhatási forma, most kapják meg az első házaikat, tehát igazából majd pár év múlva lehetnek majd annyian, hogy érdemes a mozgalom kifejezést használni.

- Hol tartanak akkor a saját cégükkel?

- Én elkezdtem magamnak építeni, utána elkezdtem másoknak. A műsor óta megnyitottuk az üzemünket először Budapesten, majd Vácon. Itt 12 kollégával gyártjuk folyamatosan a házakat, egyszerre négy tiny house-on tudunk dolgozni, és most jelenleg úgy áll a dolog, hogy minden hónapban ki tudunk tolni egy házat. Ha nagyon megtoljuk, akkor kettőt is, és mindenki elégedett. Gyakorlatilag el tudjuk mondani, hogy elindítottuk a gyártást, és egyedüli cégként gyártunk tiny house-okat. Vannak próbálkozások, például mobil házasok próbáltak csinálni egy tiny house-t, de az még sem lett olyan, mint az igazi.

- Most eléggé magasan vannak az ingatlanárak, egy fiatal család gondolkodhat ebben esetleg alternatívaként?

- Akár azt is lehet, de ne gondoljuk, hogy 10 millió forintból kijöhet egy. Most például egy fiatal párnak csinálunk egy dupla házat. Ők majd két gyerekkel képzelik el benne az életüket, Győr mellett egy kis településen lesz majd, nem volt 100 milliójuk, de elköltenek telekre, meg tiny house-ra 50 milliót, és lesz egy 50 négyzetméter alapterületű házuk, egy pár 10 négyzetméteres galériával.

- Az alternatív építményeket nem igazán szeretik az önkormányzatok, például azzal érvelnek, hogy nem illik bele a településképbe. A modulházakat emiatt nem engedik sok helyen, mi a helyzet a tiny house-okkkal?

- Az a jó, hogy ez egy jármű, rendszáma van. Sok építési hatósággal szoktunk ezen vitatkozni. Nem igazán tudnak vele mit csinálni, mert jogilag jármű. Én mindig azt a példát szoktam ilyenkor hozni, hogyha egy sima Suzukival beállok a saját udvaromba és benne alszok, az oké? Mert a tiny house-nak is van rendszáma, biztosítása stb., így ha benne alszok, akkor mi a helyzet? Nem igazán korlátozhatják, mert akkor ennyi erővel senki sem állhatna be a saját udvarába a saját autójával. A Balaton északi partján például 33 település tartozik az északi régióhoz, ott már rakhatjuk le a házainkat, mert megértette az önkormányzat, hogy nem tudnak vele mit kezdeni.

- Mennyi idő alatt gyártanak le egy tiny house-t?

- A megrendeléstől számítva 6-9 hónap kell, ha egyedit szeretnének. Ha típusházat, akkor még rövidebb idő alatt készül el. Most két gyártási sorunk van. Az egyikben egyedieket gyártunk, a másikban típusházakat. Két típusunk van, egy 6,6 és egy 7,7 méteres. Különböző méretben és különböző elrendezésben. Ezeket nagyjából három hónap alatt tudjuk legyártani.

- Ha már jármű a tiny house, van, aki kifejezetten utazni szeretne vele?

- Senki nem keresett meg még ezzel, inkább úgy keresik, hogy van egy telkük, és szeretnének rá valami lakható építményt. Például Vácon 40 millió forint egy építési telek, lehet venni viszont 8 millióért mezőgazdasági területet, ki kell vonatni művelési ágból, és még nagyobb is, több hely van, mint egy építési telken. Ha valaki tiny house-t szeretne rá, gyakorlatilag lesz egy teljesen új építésű háza. Minőségi alapanyagokkal dolgozunk, a szigetelőanyagok, az ablakok, mind-mind prémium minőségűek. Nem rakunk be például 10 ezer forintos, barkácsáruházban vásárolható WC-csészét. Itthon azért nem szeretnének utazni vele, mert nincs autójuk, amivel elhúzzák, nincsen jogosítványuk, mert ehhez E-kategória kell, és nincs rutinjuk, hogy egy ekkora szerelvénnyel elinduljanak.

- Ha valami elromlik, az ügyfél fordulhat Önökhöz szervizelést kérve?

- Természetesen. Rengeteg vendégház is gurult már ki például tőlünk, ezeknek az üzemeltetését és karbantartását is ők végzik. Viszont ha például elromlik a WC, akkor azt egy sima szerelő is meg tudja javítani. Ha komposzt WC van, és nem angol, ott csak egy tartály van, azt csak kimosni kell. De olyan WC is van, ami gázlánggal égeti el a végterméket, azt csak mi tudjuk szerelni, mert annyira speciális.

- Mennyiből jön ki egy tiny house?

- A mostani házaink ára 21 millió forint plusz áfától kezdődik. Vagyis ez az alternatíva nem a lakhatási válságot oldja meg, hanem azoknak lehet segítség, akik egy kisebb lakás helyett egy élhető, nagyobb méretű megoldásra vágynak ennyiért. Például Csepelen a szülők egy fiatal lánynak szeretnének külön lakrészt, de nem tudják a saját házukat tovább bővíteni, úgyhogy tiny house-zal oldják meg. Ez egy 20 négyzetméteres, valamint plusz 10-10 négyzetméteres kislakás, indulásnak tökéletes.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SIKERSZTORIK
A Rovatból
A Yale-en fog továbbtanulni a 17 éves magyar fiú, akit több amerikai elitegyetemre is felvettek
A Princetont és a Columbiát kosarazta ki Szepesi Mór a New Haven-i egyetem kedvéért.

Link másolása

A Yale-t választotta Szepesi Mór, akit több amerikai topegyetemre, köztük a Columbiára és a Princetonra is felvettek, írja a Telex.

A Budapesti Amerikai Nemzetközi Iskola végzős diákjának május elsejéig kellett döntenie. A magyar diák a lapnak azt mondta, hogy végül egy megérzés miatt döntött a Yale mellett a Princeton kárára.

„A Yale-en nagyon jó lehetőség van arra, hogy aki alapképzésen tanul, az is akár Nobel-díjas professzorokkal tudjon személyesen konzultálni. A Columbián meg más nagyobb egyetemeken erre nincs feltétlen lehetőség, csak azoknak, akik már nem alapképzést végeznek. Másodszor, azt is néztem, hogy milyen külföldi program lehetőségek vannak, mert fél évet szeretnék eltölteni Ázsiában. A Yale-en van a legtöbb lehetőség különféle országokban, például Szingapúrban közgazdaságtant tanulni”

- indokolta döntését Szepesi Mór, aki úgy tudja, remek a közösségi élet a kampuszon.

„Amikor jelenlegi diákokkal beszéltem, egyértelművé vált, hogy ott a tanuláson kívül is rengeteg lehetőség van, amik miatt élvezetes lehet az elkövetkezendő négy év.”

A magyar fiatal már óvodás kora óta angolszász intézményekben tanult, alapító tag volt az iskolája vitaklubjában, önkénteskedett Szenegálban és évekig volt a diáktanács elnöke. A 17 éves Szepesi Mórnak meggyőződése, hogy a vitakultúrát fejleszteni kell hazánkban. Célja, hogy a külföldön megszerzett tudást hazahozza Magyarországra.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SIKERSZTORIK
A Rovatból
Egyre népszerűbbek a kenderből épült házak, sőt, Veszprém mellett egy ovi is kenderből készült
Horesnyi Béla hét éve épít kenderházakat. Nyárády István pedig egy kenderjurtát tervezett. Mindketten hisznek a természetes építőanyagban, amely a bolygónak is jót tesz.
Belicza Bea - szmo.hu
2023. május 08.


Link másolása

A 93 éves szabolcsi édesanyám jól emlékszik arra az időre, amikor Magyarország kendernagyhatalom volt. Rengeteget dolgozott a növénnyel, örömmel mesélte, hogyan nyűtték vagyis gyűjtötték be, hogyan áztatták, szárították, tilolták vagyis törték, majd szőtték a kendert. Nagyon fiatal volt, de minden lépést imádott végezni. Ódákat zeng a végeredményről is, milyen tökéletes konyharuhák készültek, amit könnyű volt fehéríteni.

A kenderből születhetnek ruhák, cipők, kötelek, hálók, de tea, olaj, szappan és liszt is. Sőt ház is. Ez utóbbi a szívügye lett Nyárády Istvánnak, aki jurtát szeretne építeni kenderből.

Az ipari kender és a marihuána nem keverendő. Előbbi nem okoz bódultságot, egész más célra termelik, csak az utóbbi a pszichoaktív változat. Magyarország az első három helyen volt kender felhasználásában évtizedekkel ezelőtt, de a műanyag kiszorította. István szerint azonban most megkezdődött a kender reneszánsza. Azt mondja, a klímaválság miatt is jó az irány, mert gyógyítja a környezetét.

„A kender – termesztése alatt – a fáknál is több szén-dioxidot köt meg. Jó a talaj regenerálására is ott, ahol valami szennyező tevékenység, ipar volt.”

A kender magja, levele és a szára is hasznosítható. „Egyszer használatos evőeszközöktől a bioüzemanyagon keresztül a kötélig mindenre jó. Ruháknál tizedannyi víz kell hozzá, mint a pamut előállításához. Pár éve az autóipar is felfedezte, a BMW elektromos modelljeit kenderrel szigetelik” – sorolja.

István három évvel ezelőtt találkozott Horesnyi Bélával.

„Ő a kenderépítészet magyarországi apostola. Három éve találkoztunk egy természetes építőanyagokról szóló workshopon. Valahogy mindketten azonnal éreztük, hogy mi együtt fogunk dolgozni, együtt fogunk kenderjurtákat építeni” – meséli.

Horesnyi Béla hét éve épít kenderházakat. Körülbelül 5o létrejöttéhez volt köze, igaz volt, ahol csak betanította a kivitelezőket. Az egy- és kétszintes családi házakon kívül egy Veszprém melletti óvoda is kenderből készült.

Ahol él, Domaszéken építette az első két házat.

„Vettem egy építési telket, ahol lakom, direkt kenderházat terveztettünk oda, és úgy kerestünk rá vevőt, amikor már elkezdődött az építés. Találtunk is mindkettőre” – idézi Béla az indulást.

Tapasztalatok a második kenderházról

Olaszországban tanulta a kenderbeton készítés alapjait. Megvizsgált több természetes építőanyagot, de ez a növény lobbanta fel a szerelmet. Béla azt emeli ki, hogy ez a fajta ház tisztítja a levegőt.

„A kenderbeton egy karbonnegatív építőanyag, tehát sokkal több szén-dioxidot köt meg, mint amennyit előállításakor elhasznál. Kizárólag természetes anyagok vannak benne. A felhasznált mész ráadásul vírus- és baktériumölő.

Egyetlen negatívuma van, hogy hosszú a száradása. Egy 10 centis falnak egy hónap kell, ami azt jelenti, hogy 50 centinél 5-6 hónappal kell számolni” – magyarázza Béla.

István szerint alapvetően mérgek között élünk.

„A beteg ház szindróma arról szól, hogy az építőipar manapság olyan anyagokat is használ, amelyektől sokan allergiásak lehetnek, megbetegszenek. A kenderbetonból készült ház viszont természetes. Ráadásul az ökológiai lábnyom is mellette szól” – magyarázza.

Nyárády István

Rengeteg időt fordított a kenderjurták megtervezésére, de szükség van még segítőkre. Nem is riad vissza, hogy megszólítson bárkit. Legutóbb az Egyesült Arab Emírségek emírjének írt és

nevezett a világ legkomolyabb szén-dioxid-csökkentő versenyére (XPRIZE Carbon Removal), amelyet Elon Musk indított.

„Ehhez fel kellene építeni őszig egy 90 négyzetméteres kenderházat. Ez inspirálna másokat is, hogy akár önállóan vagy együttműködésben termesszenek és építsenek. Ehhez kellene egy mecénás vagy több kisebb támogató. Megvan a terv, itt van Horesnyi Béla, és van egy lelkes ácsunk is.”

Az építést így foglalta össze:

„Kell egy stabil alap, rá egy faszerkezet, ami LEGO-szerűen összeállítható, utána jöhet a kenderezés. Egy zsaluzatot kell összerakni, abba kell tölteni a kendermasszát, és tömöríteni egy fakalapács-szerű eszközzel. A kenderbeton a szár belsejének az aprítéka, a törek egy meszes adalékkal és vízzel keverve. Idővel, szén-dioxid megkötésével szilárdul betonkeménnyé."

Béla szerint hét éve jóval drágább volt a kender. Az építkezéshez kénytelenek voltak engedni a nyereségből.  Időközben azonban a kender egyre olcsóbbnak számít.

„Ahogy a Covid után drasztikusan emelkedett minden más építőanyag ára, a kenderé nem annyira, így most olcsóbban lehet építeni, mint egy téglaházat. Mi 600 ezer forintot kérünk egy négyzetméterért, de téglaháznál ez 750-800 ezer forint is lehet.”

– mondja Béla.

Az István által megálmodott, kilencven négyzetméteres jurtához körülbelül 50 millió forint kellene.

Béla az alapanyag nagyüzemű termesztését és feldolgozását is fontolgatja. „50-100 hektáron kellene indulnia. Ez körülbelül 300 millió forintba kerülne. Aztán lehetne ehhez egy részvénytársaság. A befektetőknek három-négy év alatt térülne meg a befizetett összeg."

Szerinte

200 hektáron lehetne 100 családi háznak az alapanyagát előállítani.

Aztán a kender egyéb részeit kötelekhez, ruhákhoz és hőszigetelő paplanhoz is használhatnák.

„Így vissza lehetne hozni Magyarországra a kendert, a gazdáknak teljesen mindegy mit termelnek. Ők azt mondták, azzal foglalkoznak, ami megéri" - mondja Béla.

István nemcsak az alapanyaghoz ragaszkodik, hanem jurtája esetében a kör formához is. Azt mondja, ennek oka van: az összefogást szimbolizálja.

„Összeomlott a világ körülöttem. A feleségem azt kérte, költözzünk külön, mert kiüresedett a házasságunk. Munkában is törés volt, egy angol cégnek vállalt megbízatásom véget ért, és egyébként is nagyon untam már az informatikát. Esztergomban egy zen templom apátjához mentem be tanácsot kérni” – meséli István.

A templom volt ezután az otthona négy évig. Azt mondja, az ott tanult belső munkának hála, békében, de külön nevelik gyermeküket.

„A kör nekem az összefogást jelenti. Arra számítok, hogy valamilyen formában együtt összehozzuk ezt a projektet. Részletek és fotók a honlapomon vannak. A jurta nekem a családi kört is jelenti. Azt szeretném, ha 8 éves fiamnak mielőbb megteremthetnék egy olyan otthont, ahol családban élhet.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk