hirdetés

HÍREK

Az Európai Parlament szerint illegitim a lengyel alkotmánybíróság

A képviselők emlékeztettek arra, hogy az uniós csatlakozáskor az ország kötelező érvnyűnek fogadta el az uniós szerződések rendelkezéseit és az Európai Unió Bíróságának ítélkezési gyakorlatát.

Link másolása

hirdetés

A lengyel alkotmánybíróság illegitim, nem független, és alkalmatlan a lengyel alkotmány értelmezésére – jelentette ki az Európai Parlament (EP) a strasbourgi plenáris ülésén elfogadott állásfoglalásában csütörtökön.

Az 502 szavazattal, 153 ellenszavazat és 16 tartózkodás mellett elfogadott állásfoglalás szerint az EP-képviselők mélységesen sajnálják a lengyel alkotmánybíróság október eleji döntését, amelyben a testület kimondta a nemzeti alkotmány elsőbbségét az uniós joggal szemben azokon a területeken, amelyeken az utóbbinak nincs kizárólagos hatásköre, és támadásként értékeli az európai értékek és jogszabályok ellen. Hozzátették: az alkotmánybíróság „a hatóságok illegális tevékenységeinek legalizálására szolgáló eszközzé vált”.

Kijelentették: a lengyel alkotmány értelmében az uniós szerződések a nemzeti jogrend részét képezik, közvetlenül alkalmazandók, és a nemzeti joggal való ütközés esetén elsőbbséget élveznek.

A képviselők emlékeztettek arra, hogy Lengyelország az uniós csatlakozásakor önkéntesen kötelezte el magát amellett, hogy az uniós szerződések rendelkezéseit és az Európai Unió Bíróságának ítélkezési gyakorlatát magára nézve kötelezőnek fogadja el.

Az EP szerint Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök a politikai céljai érdekében visszaél az igazságszolgáltatással. Kijelentették: az uniós pénzeket nem szabad olyan kormányoknak adni, amelyek kirívóan, szándékosan és szisztematikusan aláássák az uniós értékeket.

A képviselők arra szólították fel az Európai Bizottságot, hogy indítsa el a jogállamiság feltételrendszerről szóló rendeletben szereplő eljárást,

hirdetés
szakítsa meg vagy függessze fel az uniós pénzek kifizetését, ne hagyja jóvá a koronavírus-járvány utáni lengyel helyreállítási tervet; jelentse ki, hogy az uniós szerződés 7-es cikke 1. bekezdése értelmében Lengyelországban fennáll a jogállamiság súlyos megsértésének kockázata; indítson kötelezettségszegési eljárásokat, és kérjen ideiglenes intézkedést az Európai Unió Bíróságától.

A képviselők hangsúlyozzák, hogy az intézkedések célja nem a lengyel nép megbüntetése, hanem a folyamatosan romló jogállamiság helyreállítása. Ezért arra kérték az Európai Bizottságot, dolgozzon ki olyan megoldást, amellyel az uniós forrásokat közvetlenül is eljuttathatja a lengyel végső kedvezményezettek számára, és az jelenleg zajló uniós csúcson az tagállamok állam-, illetve kormányfőivel együtt adjon ki határozott közös nyilatkozatot.

A lengyel alkotmánybíróság október 7-én hozott döntésében megállapította a nemzeti alkotmány elsőbbségét azokon a területeken, amelyeken az uniós jognak nincs kizárólagos hatásköre. A testület nem vonja kétségbe a közösségi jog elsőbbségét mindazon ügyekben, amelyekben az unió hatáskörrel rendelkezik, de rögzíti, hogy a nemzeti alkotmány áll a jogrendszer élén.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
HÍREK

Amerikai Egészségügyi Intézet: Nincs ok a pánikra az omikron miatt, hatásosak a jelenlegi vakcinák

Az intézet vezetője szerint a hír lendületet adhat az emlékeztető oltások beadásának.

Link másolása

hirdetés

Mint azt korábban mi is megírtuk, az új, dél-afrikai koronavírus-varinást már vizsgálják. Egy napja Joe Phaahla, a dél-afrikai egészségügyi miniszter arról beszélt, hogy ő úgy látja, hogy jobban fertőz az omikronnak elnevezett B.1.1.529 variáns, de a koronavírus elleni vakcinák még mindig hatékonyak a súlyos megbetegedés ellen, még ebben az esetben is.

A Bloomberg cikke most Francis Collins-t, az Amerikai Egészségügyi Intézet igazgatóját idézi, aki szerint

nincs ok a pánikra, mert a vakcinák megfelelő védelmet tudnak nyújani. Ez pedig lendületet adhat az emlékeztető oltások beadásának is.

A cikk megjegyzi, hogy az új variáns még nem jelent meg az Egyesült Államokban. De mivel a vírus terjed több kontinensen is, elkerülhetetlen lesz, hogy megjelenjen Amerikában is. "A kérdés az, hogy felkészültünk-e rá?" - mondta a szakember. Ugyanakkor emlékeztett rá, hogy még sok mindent nem tudunk az omikron viselkedéséről.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
HÍREK

Elindult a tram-train Szeged és Hódmezővásárhely között, már az első órákban rengetegen akartak feljutni rá

Lázár János, a projekt kormánybiztosa szerint a fejlesztés hozzájárul ahhoz, hogy Magyarország legyen a régió egyik legjobb országa.

Link másolása

hirdetés

Elindult a Hódmezővásárhely és Szeged között közlekedő tram-train, az első utasokat szállító, menetrend szerinti szerelvény hétfőn fél négykor gördült ki a vásárhelyi nagyállomásról.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a helyszínen újságíróknak azt mondta, a tram-train kialakítása Magyarország leginnovatívabb vasútfejlesztése, olyan közlekedési eszköz, melyre az utasok a lakásukhoz legközelebbi megállóban felszállva eljuthatnak egy másik város központjába. „A következő vasútvillamost két hasonló helyzetben lévő város, Debrecen és Nagyvárad között hoznák létre. A fejlesztésnek a közlekedési mellett nemzetpolitikai vetülete is van, hiszen a határ két oldalán élő magyarokat kötné össze” – hangsúlyozta a politikus.

Lázár János a térség fideszes országgyűlési képviselője, a közlekedési beruházás kormánybiztosa szerint a vasútvillamos indulása történelmi pillanat a hódmezővásárhelyiek, a szegediek és az ország minden lakosa számára.

„A fejlesztés hozzájárul ahhoz, hogy Magyarország legyen az egyik legjobb hely Közép-Európában, jó legyen vidéken élni” – hangsúlyozta a politikus. „A tram-trainnel a két város központja 35 perc távolságra kerül egymástól” – tette hozzá.

A Stadler által gyártott szerelvények már hibátlanul megtettek 50 ezer kilométert a villamos és vasúti pályákon. December 31-ig a beüzemelési szakasz zajlik majd. A végleges menetrendet március közepére alakítják ki, ehhez várják az utasok véleményét. A tram-traint április közepéig ingyenesen használhatják az utazók – jelezte a képviselő.

Korábban mi is írtunk a beruházásról, és megemlítettük azt is, hogy számítások szerint az új közlekedési eszköz kb. 3 perccel csökkenti majd a menetidőt a két város között.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK

A szomszédban az új vírusvariáns – Ausztriában is megjelent az omikron

Nyugati szomszédunkhoz egy Dél-Afrikában járt beteg vitte be a vírust.

Link másolása

hirdetés

Ausztriában is megjelent a koronavírus legújabb, omikron nevű vírusmutánsa – írja a Kronen Zeutungra hivatkozva a Telex.

A megerősített esetet a tiroli Schwaz járásból jelentették. Az érintett nemrég tért vissza Dél-Afrikából.

A vírust két oltás után kapta el, tünetei egyelőre nincsenek.

A Reuters jelentése szerint az új variáns feltűnt már Svájcban, Dániában és Kanadában is. Ugyanakkor a WHO továbbra is a határok nyitva tartására szólította fel az országokat. A szervezet dicséretesnek nevezte a Dél-afrikai Köztársaság és Botswana hatóságait, amiért időben tájékoztattak az új mutációról, és jelezték, hogy továbbra is támogatni kellene az adataikat átlátható módon kezelő államokat.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK

Meghalt Virgil Abloh legendás divattervező

A 41 éves amerikai divattervező és vállalkozó súlyos betegség után hunyt el.

Link másolása

hirdetés

41 éves korában meghalt Virgil Abloh amerikai divattervező és vállalkozó. A Louis Vuitton férfiruházati kollekciójának művészeti igazgatója volt 2018-tól egészen 2021-ben bekövetkezett rákbetegségben bekövetkezett haláláig. Abloh emellett a milánói székhelyű Off-White divatház vezérigazgatója volt, amelyet 2012-ben alapított.

A hírt Abloh hivatalos közösségi oldalán írták meg. A közlemény szerint odaadó édesapa, férj, fiú, testvér és barát volt. Felesége, Shannon Abloh, gyermekei Lowe Abloh és Gray Abloh, nővére Edwina Abloh, szülei Nee és Eunice Abloh, valamint számos barát és kolléga gyászolja. A poszt szerint a férfi több mint két éve küzdött a rákkal.

Az amerikai tervező, Virgil Abloh a Louis Vuitton férfirészlegének művészeti vezetője volt, és ő alapította meg az Off-White márkát.

A Louis Vuitton is a közösségi oldalán búcsúzott a neves kollégájától: "mindannyiunkat sokkolt ez a szörnyű hír. Virgil nemcsak zseniális tervező és látnok volt, hanem egy gyönyörű lelkű és nagy bölcsességű ember is" - mondta LVMH vezérigazgatója.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: