?> /hirek/az-alkoholizmus-lesz-a-kovetkezo-globalis-jarvany-a-koronavirus-nyoman-az-orvosok-szerint/ Az alkoholizmus lesz a következő globális járvány a koronavírus nyomán az orvosok szerint | szmo.hu
hirdetés

HÍREK

Az alkoholizmus lesz a következő globális járvány a koronavírus nyomán az orvosok szerint

A bezártság miatt jóval több alkohol fogy, mint egyébként, ez pedig újabb egészségügyi krízist idézhet elő.

Link másolása

hirdetés

A Portsmouth Egyetem kutatói az emberek alkoholfogyasztási szokásait tanulmányozták a karantén alatt, előfeltevéseik szerint ugyanis az emberek a járvány óta több alkoholt fogyasztanak, hogy ezzel csökkentsék a helyzet miatt érzett stresszt és szorongást - írja a Metro. Ezt bizonyítja az is, hogy a Nielsen globális felmérést készített a témában, és sokkoló számok jöttek ki:

a járvány óta 291 százalékkal nőtt meg az alkoholos italok iránti kereslet.

Az angliai egyetem névtelenül kitöltött kérdőíveken keresztül vizsgálta meg a jelenséget, amelyben az emberek alkoholfogyasztási szokásaira kérdeztek rá. A válaszokból kiderült, hogy jellemzően több alkoholt fogyasztanak jelenleg a világ polgárai, amely Matt Parker, a tanulmány egyik szerzője szerint egyáltalán nem meglepő.

Jelenleg ugyanis olyan helyzettel találja magát szemben az emberiség, amelyre eddig nem volt példa: több milliárd ember van bezárva az otthonába, elszakítva ezzel családjuktól, barátaiktól, és szellemileg erre nincsenek felkészülve.

"Több módja van annak, hogyan birkóznak meg ezzel az emberek, ám nagyon sok olyan történetet hallottunk, amely azt mutatja, hogy az emberek nagy része világszerte fokozott alkoholfogyasztással reagál a krízisre."

hirdetés

- mondta a professzor.




hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk

hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk

hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk