hirdetés

HÍREK

A szociális területen dolgozók körében a legmagasabb a pozitív tesztek aránya

Majdnem duplaannyi a fertőzöttek aránya a szociális szektorban, mint az egészségügyi dolgozók közt.
Fotó: illusztráció (Pexels) - szmo.hu
2020. december 02.

hirdetés

Kétszer olyan gyakran fertőződnek meg koronavírussal a szociális területen dolgozók, mint a többi szakma képviselői - derült ki a központi tesztelés első fordulója után a tegnap nyilvánosságra hozott adatokból. Az eredményeket a Népszava idézte:

a 181 ezer elvégzett teszt alapján a szociális szektorban dolgozók közt a legmagasabb a fertőzöttek száma - 3,75 százalék -, míg a legveszélyesebbnek tartott egészségügyi ágazatban ez a szám kisebb, mint 2 százalék.

A KSH adatai szerint mindez több mint 99 ezer dolgozót érint, ennyien dolgoznak a szociális ellátás különböző területein. Negyedüket, azaz 24 452 embert teszteltek le az első körben, közülük 911-nek lett pozitív az eredménye.

Az eredmények alapján tehát a szociális ágazat munkavállalói állnak a legrosszabbul a fertőzöttség terén, holott a közvélemény az egészségügyben dolgozókat véli a leginkább veszélyeztetettnek. A számok azonban annak fényében nem meglepőek, hogy a járvány kezdete óta időről időre egy-egy szociális intézmény gócponttá alakul - elsősorban az idősotthonok az érintettek.

hirdetés

Az operatív törzs és a kormány több mint két hete nem adott tájékoztatást arról, hogy hány szociális bentlakásos intézményben tört ki a járvány. Ezekről általában helyi információk alapján értesül a média, és sajnos egyre több van belőlük.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk