HÍREK

979 év alatt térülne meg Magyarországnak a Budapest-Belgrád vasútvonal

A tényfeltáró írás a helyszínről tudósít arról, mennyibe is fog kerülni a magyar adófizetőknek a felújítás, és hogy mi értelme van valójában az egésznek.

Link másolása

Ha a legoptimistább verziót nézzük, akkor is csak évi 2,1 millió eurót, azaz 766 millió forintot fialhat a magyar államnak a Budapest–Belgrád-vasútfelújítás, így mai áron 979 év alatt van esély a megtérülésére – ez derül ki az Investigate Europe újságíróinak oknyomozó cikkéből, amely a Telexen jelent meg.

Az újságírók Budapesttől a görögországi Pireusz kikötőjéig járták végig az útvonalat, amelyen az áruszállító tehervonatok járnak majd. A Budapest–Belgrád vasútfejlesztési projekt egy sokkal nagyobb terv része, amely a kínaiak európai terjeszkedését segítené elő szerintük.

A projekt összköltsége körülbelül 1400 milliárd forint körüli, amiből 750 milliárdnyira becsülik mostani áron a 160 kilométeres magyar szakasz költségét. A beruházás 85 százaléka kínai állami hitelből valósulna meg, ennél többet sajnálatos módon nem tudni róla, mert tíz évre titkosították a hitelszerződést.

A szerbek nem ilyen titkolózóak, az ő adataikból az derül ki, hogy a saját, 183 kilométeres szakaszukat 610 milliárd forintból építik meg, azaz Szerbiában kilométerenként 1,4 milliárd forinttal lesz olcsóbb a projekt, mint a magyar szakaszon.

A Belgrád és a harmadik legnagyobb szerb város, Niš közötti 230 kilométeres szakasz ára 657 milliárd forint, ennek mintegy a harmadát állja az EU. Ez félmilliárd forinttal lesz olcsóbb kilométerenként, mint a Belgrádtól északra lévő, és közel kétmilliárddal kerül kevesebbe kilométerenként, mint a magyarországi szakasz.

Megemlítik azt is, hogy az Európai Bizottság vizsgálatai miatt kétszer kellett kiírni a közbeszerzést a felújításra, de a siker nem maradt el, hiszen a közbeszerzés nyomán a legnagyobb, közel 600 milliárd forint értékű tendert a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó felcsúti RM International Zrt., illetve a kínai China Tiejiuju Engineering & Construction Kft., valamint a szintén kínai China Railway Electrification Engineering Group (Magyarország) Kft. nyerte el.

Az alvállalkozók közt felbukkan természetesen három további Mészáros-érdekeltség, az R-Kord, a V-Híd, valamint a Fejér-B.Á.L. A kínai alvállalkozók közt sok olyan cég van, amellyel az amerikaiak már évek óta hadakoznak, ilyen például a ZTE és a Huawei is.

Régen a 150 éves egysínes pályán az Orient Expressz járt, de az utóbbi időben elég kevés utas tartott Budapestről a szerb főváros felé, elvileg tehát volt értelme a felújításnak, de nem feltétlenül a hatalmas utasszám miatt. Kicserélik a síneket, és második sínpárt is fektetnek 343 kilométer hosszan, teljesen villamosítják a vonalat, és 3,5 óra alatt lehet majd eljutni Belgrádba, ha valaha is elkészül.

Palkovics László miniszter nem olyan rég azt jósolta, hogy 2025-re kész lesz a beruházás, igaz, ezt árnyalja az a tény, hogy lényegében még semmi nem történt a magyar szakaszon, főleg úgy, hogy időközben a szerbek már felújítottak egy hosszabb részt.

Sokan mondják azt, hogy

"klasszisokkal olcsóbban ki lehetne úgy pofozni a pályát, hogy azon a tehervonatok kényelmesen futhassanak, néhány részen pedig meg lehetne úgy csinálni, hogy előzhessen a gyorsabb személyvonat." Emellett azt is megemlítik, hogy nem az optimális vonalon futnak majd a szerelvények, így a személyszállítás elenyésző lesz, és inkább a teherszállítás miatt épül majd a vonal.

Kik járnak jól? Természetesen a Fidesz-közeli Mészáros-cégek, a kínaiak, más nemigen. A cikk szerint legnagyobb vesztesek a magyar adófizetők: talán a harmadik évezred végére térül meg a befektetésünk.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


HÍREK
Orbán memóriájával bajok vannak: szerinte a háborús szankciók miatt kellett bevezetni az élelmiszer-árstopot
A Kossuth Rádióban adott interjúban máshogy emlékezett a történtekre, mint ahogy az a valóságban történt.

Link másolása

Orbán Viktor péntek reggel a Kossuth Rádióba adott interjújában úgy beszélt az árstopokról, mintha azokat kifejezetten az orosz-ukrán háború kitörése után, az uniós szankciók miatt kellett volna bevezetni - vette észre a 444.hu.

A lap emlékeztet, hogy Orbán Viktor nem sokkal a választások előtt, január 12-én jelentette be, hogy hat alapvető élelmiszer árát a tavaly október 15-i szintre csökkentik vissza, február elsejétől minden üzletben ezen az áron lehet őket megvásárolni.

Az árstop pedig éppen akkor lépett hatályba, amikor a miniszterelnök Oroszországba látogatott, amit később békemissziónak nevezett, tehát nemhogy háborúról, de szankciókról ebben az időszakban végképp nem lehetett még beszélni.

Ezzel szemben a miniszterelnök már egészen másként emlékezett a történtekre, szerinte ugyanis éppen a háborús szankciók miatt kellett bevezetni az élelmiszer-árstopot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
Kötelező szabadságra küldik év végén a minisztériumok és kormányhivatalok dolgozóit
Akinek már nincs idénre szabadsága, annak a jövő éviből veszik el ezeket a munkanapokat.

Link másolása

A csütörtöki kormányinfón jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, hogy december 22-től 2023. január 8-ig kormányzati igazgtási szünetet rendel el a kormány, hogy spóroljon az állam. Az intézkedés részletei a csütörtök késő este megjelenő Magyar Közlönyből derültek ki.

A rendelet szerint az igazgatási szünet időtartama alatt a kormányzati igazgatási szerv feladatait nem látja el, és az ügyfélfogadás nem működik, ez alól csak a felügyelő miniszter tehet kivételt - írja a hvg.hu.

Ilyen kivételes esetben a szokásostól eltérő munkahelyre is küldhetik az érintetteket, még a miniszterekkel is megteheti ezt a miniszterelnök.

Ez az időszak nem számít bele a hatósági és egyéb eljárások ügyintézési határidejébe.

A törvénynek az a pontja sem lesz érvényes, amely szerint „a munkáltató jogkör gyakorlója a kormányzati igazgatási szünet alatt a szabadságot úgy adja ki, hogy biztosítja a zavartalan ügymenetet, valamint a lakossági ügyfélszolgálattal rendelkező szervek esetében a folyamatos feladatellátást”.

Lényegében tehát kényszerszabadságra küldik a tisztviselőket: a felettesek ugyanis kötelesek a szabadságot kiadni a beosztottaiknak.

„Ebben az esetben nem alkalmazandó a foglalkoztatott jogviszonyára irányadó törvény azon rendelkezése, amely alapján a szabadság egy részével a foglalkoztatott rendelkezik” - írják.

Akinek viszont idei szabadsága már nem maradt, annak a jövő évi szabadságokból veszik el ezeket a munkanapokat.

Vagyis az a törvényi előírás sem lesz érvényes, hogy „a szabadságot az esedékességének évében kell kiadni és kivenni”.

Egyébként összesen 11 munkanapról van szó, mert a karácsony első napja és újév idén vasárnapra esik, nincs plusz munkaszüneti nap, tehát lehet olyan tisztviselő, akinek jövőre kevés szabadsága marad.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
Putyin függetlenné nyilvánított két ukrajnai megyét
Az orosz elnök szerint Herszon és Zaporizzsja lakóinak népszavazáson kinyilvánított akaratát figyelembe véve döntött erről.

Link másolása

Oroszország függetlennek ismerte el a teljesen, illetve részlegesen orosz megszállás alá került ukrajnai Herszon és Zaporizzsja megyét. Vlagyimir Putyin orosz elnök erről szóló két rendeletét péntekre virradó éjjel tették közzé a hivatalos jogi információs portálon.

A két rendelet szövegében azt állítja, hogy az orosz elnök "döntését a nemzetközi jog általánosan elfogadott elveivel és normáival összhangban hozta meg, elismerve és megerősítve az ENSZ Alapokmányában rögzített, a népek egyenlő jogainak és önrendelkezésének elvét, figyelembe véve a régió lakóinak népszavazáson kinyilvánított akaratát".

Herszon és Zaporizzsja megyében szeptember 23. és 27. között népszavazást tartottak az Ukrajnától való elszakadásról és az Oroszországhoz való csatlakozásról. A szakadár Donyecki Népköztársaságban és Luhanszki Népköztársaságban, amelyet Moszkva már februárban függetlennek ismert el, csak az Oroszországi Föderációba való belépésről tartottak referendumot.

A népszavazások eredményét Oroszországon kívül egyetlen más ország sem ismerte el legitimnek. A helyi hatóságok által közzétett eredmények a négy régióban az elcsatolás 93-99 százalékos támogatottságát mutatták.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
Az Ian hurrikán felkapott egy házat, és az öböl közepén dobta le Floridában
Már tíz felett az ismert áldozatok száma, de a hatóságok szerint ennél jóval többen veszíthették életüket a brutális viharban.

Link másolása

Legalább tíz halálos áldozata van már Floridában az amerikai államra szerda délután lesújtó hurrikánnak, írja a BBC. A hatóságok attól tartanak, hogy a mentés és kutatás során ez a szám meredeken emelkedni fog. Az Ian névre keresztelt vihar most Észak- és Dél-Karolina felé halad a szárazföldön. Joe Biden amerikai elnök szerint ez volt a déli állam történetének legpusztítóbb hurrikánja, ami „jelentős számú emberéletet követelhetett”.

A pusztítás után még mindig nincs áram 2,2 millió otthonban vagy vállalkozásnál. A szélvihart követő áradások miatt sokan az otthonukban rekedtek. Őket most házról házra járva menekíti ki a nemzeti gárda. A már ismert tíz halálesetet kivétel nélkül Charlotte megyéből jelentették, ahol még viharosabb volt a szél. Egy helyi szemtanú szerint a 12 órán át tartó szélvihar „brutális” volt.

@cbsnews The Weather Channel meteorologist #JimCantore was met with "Hurricane Ian's full fury" as he covered the then-Category 4 storm from Punta Gorda. #weather #hurricaneian #florida ♬ original sound - cbsnews

Valamivel délebbre, a Lee megyéhez tartozó Fort Myers kikötővárosában „szinte leírhatatlan” a kár az állam kormányzója szerint. Ron DeSantis csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az Estero-öböl kellős közepén landolt egy ház, amit egyszerűen felkapott a hurrikán, majd ott dobta le.

Orlandói túlélők elmondták, hogy egy idő után nem volt más választásuk, mint úszva elhagyni otthonaikat. Egy nő a vihar elvonulta után öt percig állt a nyitott ajtóknál, mire a víz nagy része távozott a házából. Szellemváros lett a tengerparti Naplesből is. A település útjai sok helyen járhatatlanok, mindent sár borít, miközben a város ikonikus mólója gyakorlatilag kettétört.

A floridai katasztrófavédelem arra figyelmeztetett, hogy senki ne álljon neki megfelelő képzettség, tapasztalat és eszközök nélkül a vezetékekbe gabalyodott fák és tárgyak eltávolításának, mert akár végzetes következményei is lehetnek.

Az Ian hurrikán először Kubát érte el, majd letarolta Puerto Ricót is. Utóbbi országban a vihar elvonulta után tíz nappal még mindig nagyjából 269 ezer otthonban nincs áram.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk