/hirek/a-sokkolojat-akarta-hasznalni-a-rendor-aki-lelott-egy-fekete-fiatalt-minneapolisban/
hirdetés

HÍREK

A sokkolóját akarta használni a rendőr, aki lelőtt egy fekete fiatalt Minneapolisban

Az eset 16 kilométerre történt Geroge Floyd meggyilkolásának helyszínétől.

Link másolása

hirdetés

A sokkolója helyet véletlenül a lőfegyverét használta vasárnap az a rendőr, aki egy igazoltatást követően lelőtt egy fekete bőrű fiatalt Minnesotában - jelentette be hétfői sajtótájékoztatóján Tim Gannon, a minneapolisi Brooklyn Center rendőrfőkapitánya.

Gannon azt is elmondta, hogy a 20 éves Daunte Wrightot lejárt gépjármű-regisztrációja miatt állították meg a kollégái. Miután ellenőrizték a sofőr adatait, kiderült, hogy elfogatóparancs van ellene érvényben. A sajtótájékoztatón bemutatták az igazoltatás közben készült rendőrségi felvételeket is, amelyen az látszik, hogy

az egyik tiszt megpróbálta megbilincselni Wrightot, de a férfi kiszabadította a kezeit és beugrott az autójába. Ekkor egy másik tiszt háromszor azt kiabálta, hogy "sokkoló", leadott egy lövést a kezében lévő fegyverből, majd azt mondta: „lelőttem”.

„A felvételekből és a tisztek reakciójából úgy tűnik számomra, hogy véletlen fegyverhasználat volt, amely Wright úr tragikus halálát eredményezte” - mondta Gannon, hozzátéve, hogy a nyomozás a kezdeti szakaszban van.

A történteket követően vasárnap este több száz fős, feldühödött tömeg kezdett tiltakozni a Brooklyn Center-i rendőrkapitányság épületénél. A rohamfelszerelésbe öltözött rendőrök gumilövedékeket, fény- és könnygázgránátot vetettek be. Néhány tüntető megrongált két rendőrautót, a tömeg köveket dobált. A rendőrségi jelentések szerint voltak, akik fosztogatni kezdtek, a közeli bevásárlóközpontban 20 üzletbe törtek be.

Fotó: MTI/AP/Star Tribune/Carlos Gonzalez

Tim Walz, Minnesota állam kormányzója hétfőn bejelentette, hogy este 7 órától kedd reggel 6 óráig kijárási tilalmat vezetnek be a környező megyékben. Mike Elliott, Brooklyn Center polgármestere azt mondta, teljes mértékben támogatja a rendőrtiszt felmentését. „Az az álláspontom, hogy nem engedhetjük meg magunknak, hogy a szakmánkban olyan hibákat kövessünk el, amelyek más emberek életébe kerülnek” - fogalmazott a polgármester.

hirdetés
A Brooklyn Center nevű minneapolisi negyed mintegy 16 kilométerre található attól a helytől, ahol tavaly egy másik rendőri intézkedésben meghalt George Floyd.

Őt a rendőrök azért akarták előállítani a városban 2020. május 25-én, mert bejelentést kaptak, hogy a férfi hamis pénzzel akart fizetni. Az intézkedés során a 46 éves Floyd nem tett eleget a rendőri felszólításnak, ezért lefogták, és a földre teperték. Az egyik rendőr, Derek Chauvin ezt követően a földön fekvő Floyd nyakán térdelt perceken keresztül. Az esetről videofelvétel készült, amelynek képei később az egész világot bejárták és heves tiltakozásokat váltott ki a rendőri brutalitás miatt. Chauvint gyilkossággal és emberöléssel vádolják az ellene folyó perben. Tárgyalása jelenleg is zajlik Minneapolisban.




hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk

hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk

hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk