/hirek/a-masodik-hullam-nagyobb-terhelest-tehet-majd-az-egeszsegugyre-az-orvosi-kamara-elnoke-szerint/
hirdetés

HÍREK

A második hullám nagyobb terhelést tehet majd az egészségügyre az Orvosi Kamara elnöke szerint

Kincses Gyula szerint „ijesztő mértékben” nőnek a megbetegedések.
hirdetés

„Megértjük, hogy a második hullámban már nem lehet olyan szigorú általános intézkedéseket hozni a kormány részéről, mint az elsőben, hiszen a gazdaság és az emberek életlehetősége ugyanúgy szempont, mint az egészség”- mondta a Magyar Orvosi Kamara elnöke az ATV Híradónak.

Kincses Gyula szerint a járvány második hulláma biztosan nagyobb lesz majd, mint az első volt.

Az egészségügy alapos felkészítését is kérte az Orvosi Kamara abban a levélben, amit Kásler Miklós és Pintér Sándor minisztereknek küldtek péntek délben.

Választ egyelőre még nem kapott, de mint mondta, járványügyi javaslataikkal kapcsolatos kéréseik nem szoktak visszhang nélkül maradni.

hirdetés

Beszélt arról is, hogy muszáj a magyar egészségügyet átalakítani, mert „hiába van lélegeztető gép, ha nem áll mellette orvos vagy asszisztens”.

„Most egy veszélyhelyzet, egy kockázat van. Nem tudjuk, hogy ez most egy csúcs, ami le is cseng, egy idő után, aztán majd október-novemberben támad újra, vagy egy exponenciális fejlődés miatt máris ráömlik az egészségügyi ellátó rendszerre. Többesélyes még a meccs. Ez fogja eldönteni a stratégiát”

- mondta a kamarai elnök, kiemelve: a nagymértékű robbanást a veszélyérzet hiányának tudja be, és annak, hogy most nem csak az időseket, hanem a fiatalokat is érinti a vírus.

Kincses Gyula szerint nemzetközi tapasztalatok alapján az iskolákat nem érdemes globálisan bezárni. Hozzátette azt is: bár az esetszám dinamikájának növekedése ijesztő, a számszerűsége nemzetközi viszonylatban még mindig nem magas kirívóan.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk