HÍREK

„A Fake news-hálózat működésbe lépett!” – posztolta Varga Judit, miután elmenekült az RTL kamerája elől

A miniszter „jól felépített nemzetközi hisztériakeltést” emleget, amiért a Pegasus-ügyről, Németh Dániel fotós idén júliusi lehallgatásáról próbálták kérdezni.

Link másolása

Mi is megírtuk, hogy az RTL híradója kérdéseket szeretett volna feltenni az igazságügyminiszternek a Pegasus-botrány legújabb fejleményéről, ám Varga Judit látványosan néma maradt, és menekülőre fogta a dolgot.

Most a miniszter egy Facebook-posztban magyarázkodott, illetve lendült támadásba az esetet követően.

Ezt írta egyebek közt:

"A Fake news-hálózat működésbe lépett!

A Telex reggel megírja, az RTL egy órán belül már izzítja a lejárató kampányt.

És ugyebár nincs hálózat… Dehogy!

Kedd délelőtt egy áldozatsegítéssel foglalkozó szakmai konferencián tartottam előadást. Alig léptem le a pulpitusról, máris mikrofon, kamera, azonban kérdés helyett egy jól felépített nemzetközi hisztériakeltés újabb fejezete következett, egy olyan témában, amelyről korábban már mindent elmondtam, amit jogszabályi keretek között el lehet mondani, sőt a belügyminiszter hétfőn részletes tájékoztatást nyújtott a Nemzetbiztonsági Bizottságnak."

Azt nem tudni, hogy valóban mindent elmondott-e, mert az említett bizottsági ülésen például nem jelent meg a miniszter, tehát kérdezni sem lehetett róla a képviselőknek. De ha lehetett volna sem tudtunk volna meg semmit, hiszen az elhangzottakat 2050-ig titkosították.

A miniszteri sasszé az RTL kamerája előtt:

Itt pedig az ügy legújabb fejleménye.

A Pegasus kémszoftverrel figyelték meg Németh Dániel fotós-újságírót is, aki korábban lefotózta többek között a magángéppel repülő Orbán Viktort és a luxusjachton nyaraló Szijjártó Pétert is. A Direkt36 birtokába került bizonyítékok szerint Némethet idén júliusban figyelték meg Pegasusszal, miközben újra a NER-elit által használt repülőt és hajót követte.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


HÍREK
Novák Katalin kárpátaljai gyerekek és szüleik állampolgárságát vonta vissza
Például egy Kovácsrétről származó négyfős család is elveszítette magyar állampolgárságát.

Link másolása

Újabb kárpátaljai személyek magyar állampolgárságát vonta vissza Novák Katalin - szúrta ki a hétfő késő este megjelent Magyar Közlönyből a hvg.hu.

A határozat szerint

egy Kovácsrétről származó házaspár és 14 éves lányuk, illetve 10 éves fiuk, valamint egy szintén kárpátaljai apa, 21 éves lánya és 12 éves fia nem magyar állampolgár többé. Rajtuk kívül egy oroszországi, nevéből láthatóan valamelyik ottani muszlim népből származó 28 éves nő állampolgárságát is visszavonta az államfő.

A törvény szerint az állapolgárság visszavonható attól a személytől, aki azt a jogszabályok megszegésével, így különösen valótlan adatok közlésével, illetve adatok vagy tények elhallgatásával a hatóságot félrevezetve szerezte meg.

A mostani határozatokat Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter ellenjegyzésével adták ki.

Az utóbbi időben több határon túli magyar állampolgárságát is visszavonta a köztársasági elnök.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Orbán az olaszok elleni vereségről: „Nem volt szerencsénk”
A miniszterelnök a Facebook-oldalán reagált a hétfői Nemzetek Ligája-meccs eredményére.

Link másolása

Mint azt megírtuk, hétfőn este a magyar labdarúgó-válogatott 2-0-ra kikapott Olaszország legjobbjai ellen a Nemzetek Ligájában. Ezzel a csapat a csoportja második helyén végzett, mindössze egy ponttal lemaradva az Európa-bajnok Olaszország mögött, de maga mögé utasítva Németországot és a győzelem nélkül zárt Angliát.

Orbán Viktor is nagyon várta az olaszok elleni meccset, kora este a Facebook-oldalán egy olyan kép jelent meg, amelyen egy szurkolói sállal a nyakában látható. "Hajrá magyarok! Mindent bele!" - írta a fotóhoz.

A mérkőzést követően is közzétett egy posztot a miniszterelnök, ebben ezt írta:

"Ma este nem volt szerencsénk".

A képen pedig az olvasható: "Mindörökké magyarok!"


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
A vasutasok arra kérik Orbán Viktort, hogy törölje el a 18 fokos rendeletet
Ha nem vonják vissza a rendeletet, akkor tömeges megbetegedésekkel kell számolni a vasutasok körében.

Link másolása

Embertelen és egészségtelen 18 fokra korlátozni a hőfokot a Vasutasok Szakszervezete (VSZ) szerint, ezért azt követelik Orbán Viktor miniszterelnöktől, hogy alaposan értékelje át az állami intézményekben kötelezően bevezetett hőmérsékletről szóló rendeletét.

Közleményükben azt írják, hogy ahol a MÁV alkalmazottai nehéz fizikai műszak végén tisztálkodnának, zuhanyoznának, a kellemetlenül hideg helyiségekben mostantól nem teszik vagy, ha mégis, akkor számolniuk kell a tömeges betegállománnyal a vasutasok körében.

„És gondoljunk azokra a vasutasokra is – folytatja az elnök – , akiknek munkaköréből adódóan időnként a szabadban kell tartózkodniuk akkor is, ha esik az eső vagy szakad a hó, s átfagyottan, agyonázottan meg sem tudnak melegedni a hűvös, 18 fokos állomásépületekben. Az átázott ruháik megszárítására pedig esély sem lesz”

– sorolja az új hőmérsékleti korlátozással kapcsolatos súlyos aggályokat Meleg János, a VSZ elnöke. Szerinte az irodákban dolgozó vasutasok sincsenek jobb helyzetben, hiszen közismert, milyen ártalmas hideg helyiségben ülni órákon keresztül. Az elnök szerint az említett, már most „borítékolható” rengeteg betegállomány, nemcsak a munkavállalóknak, hanem a munkáltatónak is végtelenül hátrányos lesz.

Emlékeztetett arra is, hogy a jogszabályi rendelkezés szerint a munkaterületeket befogadó helyiségek hőmérsékletének a munkavégzés teljes időtartama alatt, az emberi szervezet számára megfelelőnek kell lennie, figyelembe véve a munka jellegét és az ott dolgozó munkavállalók fizikai megterhelését. A szakszervezet elnöke leszögezi, a 18 fokra korlátozott munkahelyi hőmérséklet e szabálynak nem felel meg.

A Vasutasok Szakszervezete ezért levélben kérte Orbán Viktor miniszterelnököt, sürgősen intézkedjen, kormánya vonja vissza a hőmérséklet-korlátozó, az állami munkahelyeken különösen szigorúan vett rendeletet, s a munkavállalók képviselőivel egyeztetve alakítsa ki az új, egészségre nem káros megoldást.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
Putyin pénteken jelentheti be a megszállt ukrán területek Oroszországhoz csatolását
Putyin pénteken tarthat beszédet a parlamentben ezzel kapcsolatban.

Link másolása

A brit védelmi minisztérium kedden közzétette hírszerzési jelentését, ami kimondottan a mai napon véget érő orosz népszavazással foglalkozik – írja a 24.hu.

Ebből kiderül, hogy Vlagyimir Putyin szeptember 30-án, vagyis pénteken mond majd beszédet az orosz parlament mindkét házában. Az orosz elnök ekkor fogja hivatalosan is bejelenteni a megszállt kelet-ukrajnai területek csatlakozását az Orosz Föderációhoz. A négy érintett területen jelenleg is zajló népszavazások a tervek szerint szeptember 27-én zárulnak le.

Az orosz vezetők minden bizonnyal abban reménykednek, hogy a győzelmi bejelentés a „különleges katonai hadművelet” igazolásául szolgál majd, amely képes megszilárdítani a fegyveres konfliktus hazai támogatását. Ezt a célt jó eséllyel aláássa, hogy egyre szélesebb körben vállnak ismertté az orosz hadsereg közelmúltbeli kudarcai, valamint a múlt héten bejelentett részleges mozgósítással kapcsolatos általános nyugtalanság.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk