6 hétig feküdt holtan a hajón az olasz kapitány, mert nem engedték kikötni a járművet
> A kapitány vélhetően a koronavírusba halt bele, amely a család szerint elkerülhető lett volna.
Hat hétig feküdt a kapitány holtteste a hajó egyik kabinjában, miután a járványhelyzet miatt egy kikötő sem engedte kikötni a hajót. A 61 éves olasz férfi családja igazságot követel - írja a CNN.
Angelo Capurro márciusban indult Olaszországból újabb megbízatásra, egy 25 napos ázsiai útra az Ital Libera nevű olasz teherhajóval. A 61 éves kapitány március 27-én indult Triesztből, ahol előtte negatív koronavírus-tesztet produkált. Onnan Dohába majd Johannesburgba repült, végül Durban kikötőjéből indult útra a hajójával Szingapúr felé április elsején.
Családja telefonon tartotta vele a kapcsolatot, elmondásuk szerint a férfi képtelen volt köhögés nélkül beszélni, és állapota gyorsan romlott. Néhány nappal később már ki sem tudott szállni az ágyából, a szobájában különítették el a többiektől, ahová az egyik kijelölt matróz vitt neki gyógyszert és élelmet. A kezelést az is nehezítette, hogy a járművön nem utazott hajóorvos, a kijelölt egészségügyi felelős pedig éppen Capurro volt. A kapitány paracetamollal próbálta kezelni magát, valamint oxigént is talált a hajón. A család jelezte a hajót birtokló cégnek, az Italia Marittimának - amely épp annak az Evergreen Marine Corporationnek az olasz hajóosztaga, amely a Szuezi-csatornában elakadt Ever Givent is birtokolja -, hogy a kapitány állapota rohamosan romlik, és orvosi segítségre van szüksége. A feleség kérését állítása szerint elutasították. Capurro közben a hajón elvégzett egy gyorstesztet, amely negatív eredményt mutatott. A kapitány két nappal később meghalt.
A hajó ekkor három napnyira volt Szingapúrtól, a feleség pedig ismét telefonálgatásba kezdett, hogy férje holttestét hazajuttassa.
- mondta el a lapnak Raffaella Lorgna, a család ügyvédje.
A hajót ugyanis a járványügyi helyzet miatt egy kikötő sem akarta fogadni. Az Italia Marittima közleménye szerint az olasz külügyminisztérium és több olasz nagykövetség is megpróbálta elintézni, hogy valamely közeli ország kikötője fogadja a hajót, ám a szigorú járványügyi előírásokra hivatkozva egyik kikötő sem engedte partra szállni a 20 fős legénységet. Indonézia, Szingapúr, Malajzia, Thaiföld, Vietnam, Dél-Korea, a Fülöp-szigetek és a Dél-afrikai Köztársaság sem engedte be a legénységet. A hajó Malajzia fővárosában, Jakartában horgonyozott, ám a legénység itt sem szállhatott partra, és a kapitány teste is a hajón maradt. További bizonytalanságra adott okot, hogy nem volt ismert, hányan kapták el a kapitánytól a hajón a betegséget. A cég közleménye szerint végül 14 napos karanténba került az egész legénység, mivel többen pozitív tesztet produkáltak. A karantén leteltekor a kapitány holtteste már hatodik hete feküdt egy raktárhelyiségben, mivel a hajón nem volt más módja a holttest elhelyezésének.
Ezt követően tudták átvenni a holttestet, amelyet aztán vissza kellett juttatni Olaszországba. A hajó új kapitányára azonban szintén egyhetes izoláció várt, így végül csak május 26-án indulhattak vissza. A hajó a kapitány holttestével június 14-én futott be az olasz Tarantóba, ahol már a család is várta érkezését.
- mondta el Ezio Succa olasz lelkész beszédében, amikor a kapitányt a hajókürt szavára ünnepélyesen leszállították a hajóról.
A család most jogi útra tereli az ügyet, és kivizsgálást kérnek, úgy vélik ugyanis, hogy egyrészt orvosi segítséggel elkerülhető lett volna a tragédia, másrészt a cég egyáltalán nem kezelte megfelelően az esetet.
A tengerészek „kényes kérdésként” hivatkoznak egy szörnyű forgatókönyvre, amely mindig valaki halálához vezet a hajó legénységének tagjai közül. Nem szeretnek róla beszélni, de a tengeren fennáll a veszélye, hogy bizony előfordul.
A világ legszörnyűbb kérdésének eredettörténete több mint 200 évvel korábbra, egészen 1820-ra nyúlik vissza. Ennek az évnek az őszén az Amerikai Egyesült Államok Massachusetts államához tartozó Nantucket szigetről indult útnak a The Essex bálnavadászhajó, melyet november 20-án bosszúból megtámadott és elsüllyesztett egy nagy ámbráscet.
Két hétig hánykolódtak a tengeren a mentőcsónakokban, amikor elfogyott az étel és a friss víz, ezért a tengerészek tengervízzel öblítették ki a szájukat, és már kénytelenek voltak a saját vizeletüket inni. Két matróz meghalt, őket társaik a tengerbe temették. Majd Isaac Cole sem bírta tovább, akinek halála után a kétségbeesett tengerészek úgy döntöttek, hogy megeszik a holttestét. A korabeli jelentések szerint „elfogyasztották a máját és a veséjét, de alaposan megküzdöttek az inas hússal”.
A kegyetlen döntéshez az Essex naplójának egy üres oldalát kitépték és csíkokra osztották. Az egyik kicsit rövidebb lett, mint a többi, majd mindegyiket egy kalapba tették, és sorsot húztak. A 18 éves Owen Coffin, az Essex kapitányának, George Pollardnak az unokatestvére húzta a legrövidebbet.
Ezután a hóhért is sorsolással választották ki, ő Charles Ramsdell lett, aki Coffin közeli barátja volt, és neki kellett lelőnie hajóstársát.
Lapozz a cikk folytatásához!
Elképesztő bálnatámadásról készített videót egy hajós Gibraltárnál: a 60 éves Iain Hamilton kapitány felvételein az látszik, ahogy vitorlását a hatalmas állatok úgy lökdösik, mint egy rongybabát. Hamilton szerint az állatok „összehangolt támadást” intéztek hajója ellen, de úgy véli, az orkák csak játszottak a kormánnyal, amivel akaratlanul is nagyon veszélyes szituációba keverték.
A kapitány a BBC Radio 4 csatornának így mesélte az esetet:
„20 mérföldre nyugatra vitorláztam Gibraltártól, észrevettem egy uszonyt, majd érzékeltem egy enyhe ütést, majd egy nagyon nagyot, körbenéztem, egy nagyon nagy bálna úszott ott, és megpróbálta megharapni a kormányt. Volt egy nagyobb és egy kisebb bálna is, és csak lökdösték és lökdösték a hajót, aztán egyiküknek sikerült leszednie az egyik kormányt, amiből kettő van a hajón.
Hamilton szerint egy nagyobb nőstény bálna vezethette a támadást, és négy fiatalabb orka csatlakozott a csónak üldözéséhez „szinte szinkronúszásszerűen”.
A gibraltári vizeken dolgozó spanyol Salvamento Maritimo szerint meredeken megemelkedett az orkák (más néven gyilkos bálnák vagy kardszárnyú delfinek) támadása a hajók ellen:
A szakértők abban reménykednek, hogy a bálnák felszerelése GPS-jeladóval elejét veheti a hasonló támadásoknak, amik egyre veszélyesebbé kezdenek válni.
Hamilton kapitány szerint csak idő kérdése, hogy mikor válik annyira elterjedtté az orkatámadás, hogy a társaságok erre már nem lesznek hajlandóak biztosítást kötni. A kardszárnyú delfinek támadásai már most is annyira gyakoriak a spanyol partoknál, hogy tudósok vizsgálják az eseteket.
(Forrás: Daily Mail)
A Twitteren írta meg a sajátos történetét egy Airbnb-tulajdonos: a nő teljesen kiakadt, hogy a bérlője nem hajlandó elhagyni a lakást, pedig már a rendőrséget is bevonta az ügybe.
A 2RawTooReal nevű Twitter-felhasználó leírta, hogy amíg elment nyaralni, úgy döntött, hogy kiadja a lakását ideiglenesen: fel is adott egy hirdetés az erre szakosodott Airbnb oldalon, majd ki is adta az otthonát egy bérlőnek.
Ezek után a tulaj felszólította, hogy hagyja el a lakását, mert nem szeretne ingyenélőkkel együtt lakni. Erre a bérlő csak annyit mondott, hogy ő nem megy sehova, hívja ki nyugodtan a rendőrséget.
A bérlő ráadásul rá is gyújtott a lakásban, erre még jobban felhúzta magát a tulaj.
Some woman rented out her place as an Airbnb & the tenant refuses to leave (Part 1) pic.twitter.com/0pt79pa8b3— 2RawTooReal (@2RawTooReal) June 12, 2022
A bejegyzés alatti kommentelők között volt, aki azt a tanácsot adta a pórul járt bérbeadónak, hogy egyszerűen riassza el az illegális lakót.
- javasolt egy sajátos megoldást a hozzászóló.
Az ügy még valószínűleg nem ért véget, és valószínűleg a helyi rendőrség oldja majd meg a problémát.
(via Indy100.com)
Összefogtak az írországi Greystones városában élő szülök a helyi iskolákkal, és elfogadtak egy „okostelefon-mentességi kódexet”. Ennek értelmében a kezdeményezéshez csatlakozó szülők vállalják, hogy középiskolás korukig nem vesznek okostelefont a gyerekeknek.
Reményeik szerint, ha az egész városban az iskolákkal közösen lépnek fel az ügyben, akkor egyik gyereknek sem kell magát „különcnek” éreznie, amiért neki nem lehet okostelefonja.
Az iskolák első körben felmérték a szülők igényeit, majd szerveztek egy gyűlést is, ahol a többség úgy döntött: az egész városra szükség van ahhoz, hogy a kezdeményezés sikeres legyen.
A kódex azonban nem kötelező érvényű. Ha egy szülő úgy dönt, továbbra is vehet okostelefont a gyerekének. Azonban a kezdeményezők azt remélik, hogy a többség példája jó hatással lesz, és idővel az válik normává, hogy a kisgyerekeknek nincs ilyen készülékük.
A városi iskolákban eddig is tiltották, vagy korlátozták a gyerekek okostelefon-használatát. Rachel Harper, a kezdeményezést vezető St. Patrick iskola igazgatója szerint azonban így is egyre fiatalabb korban kérték a gyerekek az okos eszközöket a szülőktől. Harper szerint azonban az egész városra kiterjedő szabály csökkenti az esélyét, hogy a diákoknak olyan társaik legyenek, akiknek van okostelefonjuk.
Az ügy felkeltette más írországi és nemzetközi szülői szervezetek, sőt a Greystones közelében élő ír egészségügyi miniszter figyelmét is. Stephen Donnelly azt is felvetette, hogy a gyakorlatot az egész országra is kiterjeszthetnék.