hirdetés

HÍREK

40 ezer fertőzöttel számol a kormány novemberre, de az ünnepi programokat megtartanák

A szervezők dönthetnek az ünnepségek, vásárok eltörléséről, a minisztériumi direktívában egyelőre ezek megtartásával számolnak.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. október 13.

hirdetés

November elejére már 40 ezer aktív koronavírus fertőzött is lehet - ez szerepel az RTL Híradó birtokába jutott kormányzati dokumentumban. Az egészségügyért felelős államtitkárság ebben azt is írja, távolságtartással, maszkviseléssel, rendszeres kézmosással ennek ellenére meg lehet tartani a karácsonyi vásárokat illetve a közelgő ünnepeket.

De - ahogy korábban mi is megírtuk - az ország legnagyobb karácsonyi vásárát a budapesti Vörösmarty téren biztosan nem tartják meg, mert a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központnál úgy számolnak, a vírus éppen az adventi időszakban fog tetőzni.

A fővárosban sem egységes azonban egyelőre a döntés: míg a Városházánál és a Deák téren is elmarad a vásár, a Bazilika előtti téren egyelőre úgy tervezik, hogy idén is kinn lesznek a hagyományos árusok.

A karácsonyi vásárok mellett a Kásler Miklós által jegyzett dokumentumban szó van arról is, hogy milyen előkészületek mellett lehet megtartani az október 23-i és a november 1-jei ünnepi megemlékezéseket - még a meredeken emelkedő esetszámok mellett is. A legtöbb esetben az eddig is ismert távolságtartást, maszkviselést és rendszeres kézmosást és -fertőtlenítést javasolják.

hirdetés

Az RTL Híradó teljes riportja:



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk