1,4 millió forintnyi büntetést is kaphat, akinek büdös a kukája Ausztráliában

Az emberek szerint ennyi erővel a túlzott parfümhasználatot vagy a nyilvános helyen szellentést is lehetne büntetni.

Link másolása

Tetemes bírsággal sújthatja a perth-i önkormányzat azokat, akiknek túl büdös a kukája, írja a LADbible.

Karen Vernon polgármester szerint azért vezették be az akár 5000 ausztrál dollárt (1,4 millió forint) is elérő büntetést, hogy az emberek megfelelően dobják ki a szemetet.

Szeretnék elérni, hogy a frissen kihelyezett, zöld tárolókba csak olyan hulladék kerüljön, ami komposztálható. Ilyen lehet a lenyírt fű, a falevelek, a gyomok, a lehullott fakéreg vagy a faágak. Reményei szerint ide kerülhetnek idővel majd a bioélelmiszerek és a kerti biotermékek is.

A bejelentést követően a kommentek elárasztották az önkormányzat felületeit.

A többség azt próbálja megtudni, hogy mi a bűz mértékegysége, és ki dönti el, hogy mennyire büdös egy szemetes. Akad olyan is, aki megemlíti, hogy az ő körzetében kifejezetten azt kérték, hogy a konyhai maradékokat is a zöld tartályba helyezzék. De mivel csak kéthetente ürítik ezeket, így a az utolsó napokban valóban elég kellemetlen a szaguk.

Egy harmadik hozzászóló szerint ha a bűzért büntetést lehet kiszabni, akkor innentől kezdve bírságolni kellene a nyilvános helyeken, például boltokban szellentőket is. Egy másik kommentelő pedig úgy véli, hogy akár a túlzott parfümhasználatot is lehetne szankcionálni a jövőben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk



Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk