GASZTRO

Halas mennyország a Délinél

A fish & chips kedvelőinek street foodos paradicsoma nyílt meg nemrégiben a Déli Pályaudvarnál.

Link másolása

Egy-két évvel ezelőttig csupán álmodozni lehetett arról, hogy Budapesten egy jó fish & chipset együnk. Az étel, amellyel Angliában szinte minden utcasarkon találkozhatunk hazánkban hiánycikk volt, még most sem túl nagy belőle a kínálat, főleg nem a jóból. A Bubba’s water grill e hiányérzetünket csillapítja, isteni fish & chipset kínálnak, négyféle halból (fekete tőkehal, atlanti tőkehal, harcsa, fogas), emellett pedig több más halas ételt is találhattok az étlapon, elérhető áron, isteni minőségben.

Ha valaki fél évvel ezelőtt azt mondja nekem, hogy én a Déli Pályaudvar kerengőjébe igyekszem majd, mert mindenképpen ott szeretnék étkezni, akkor valószínűleg jót nevetek rajta. December óta azonban ez a helyzet változott: ekkor nyitotta meg itt a kapuit a Bubba’s, amely az egy hónapos nyitva tartása alatt szép kis törzsvendégi gárdára tett szert. Nem véletlen: finom, megfizethető ételek, jó minőség, kedves kiszolgálás, ötletes belső tér, remek hangulat.IMG_7392IMG_7406IMG_7447

Amikor az ember lánya vagy fia itt tervezi elkölteni az ebédjét, első alkalommal szinte biztos, hogy a már többször emlegetett fish & chipset fogja megkóstolni. Ha ti is így tesztek, várhatóan nem fogtok csalódni.

A frissen készülő étekből a legnépszerűbb a két tőkehalas változat, mi is ezt kóstoltuk meg, nem is csalódtunk. Finom, ropogós bundában, omlós, friss hal érkezett, mellette szintén frissen sült krumpli, kellemesen fűszerezett borsópüré és remoulade szósz - bár, ha ezt nem szeretitek, kérhettek más öntetet is.

Olyan ínyencségek közül választhattok, mint a Bubba wasabi majonéz, a fokhagymás és a curry-s majonéz, a dijoni mustár és a mango chili. Semmire nem lehetett panaszunk, megnyaltuk utána mind a tíz ujjunkat. A srácoktól megtudtuk: a hal bundája nem egyszerű sörtészta, mert abban nem finom, nem lesz jó az állaga.

A tökéletes bunda elkészítéséhez Angliába mentek tapasztalatot szerezni, több étterem konyhájában nézték meg, hogy hogyan készül a bundázott hal, végül a szigetországból hoztak egy különleges adalékot, amit a bundához kell adni, azzal érik el azt a minőséget, állagot, ami a hozzájuk betérő látogató ízlelőbimbóit a végén kényezteti.

A kéreg fűszerezését a magyar viszonyokéhoz igazították, mert az Egyesült Királyság lakosai egy kicsit sótlanabbul, íztelenebbül szeretik, mint a magyarok. A hal mellé érkező krumpli sem a mindennapos, nem a bármelyik nagy áruházláncnál kapható mirelitből készül. Egy kis magyar gazdaság szállítja nekik a burgonyafajtát, amelyet felhasználnak.IMG_7477IMG_7455

IMG_7460IMG_7522

Ezt a halas kombót egyébként három méretben kínálják – S, L és Bubba size –, az első gyerek, illetve kisebb étkű hölgy méret, ez 790 forintba kerül. Az L-es egy nagyobb étkű nőnek, férfiaknak is megteszi, ezért 1100 forintot kérnek, míg a Bubba size óriási, ez 1700 forintba kerül. A mi képünkön L-es méretet láttok, bőven laktató volt.

Burgerimádóként nem tudtuk kihagyni a hely halburgerét sem, de nem is bántuk meg, hogy megkóstoltuk. Az 1390 forintba kerülő finomság házi buciban érkezik, amely finom, friss és ropogós, ízletes halpogácsát tartalmaz, friss zöldségeket, paradicsomos és remoulade öntetet, mellé sültkrumpli jár. Ez is a laktató és zseniális étkek közé tartozik, boldogan falatoztuk, mint ahogy mennyei mosollyal az arcunkon kanalaztuk Bubba hallevesét is, amely olyan tartalmas, hogy kisebb étkűeknek akár főételnek is megteszi. Ezt az ára is tükrözi: 1100 forintba kerül.IMG_7540

IMG_7529

Az étlapon szerepelnek még grillezett ételek, amelyek szintén frissen készülnek. Mi a makrélát kóstoltuk, tökéletesen volt elkészítve. Friss, omlós volt, kellően átsülve, hibátlan ízélményt nyújtva.

Ha másra vágytok, ehettek még többek közt tintahalkarikát, bébi polipot, királyrákot, különböző grillezett halakat, salátákat is, mellé például házi szörpöt választhattok, a karácsonyi szilvásat és a sárgabarackosat mindenképpen ajánljuk.

Mi biztos, hogy visszatérünk.

A hely:

Bubba’s water grill

Cím: Déli pályaudvar kerengő aluljáró

Nyitva tartás:

Vasárnaptól csütörtökig: 11.30 – 21.00

Péntek-szombat: 11.30 – 22:00IMG_7438


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


GASZTRO
Engedélyezte az Európai Bizottság a házi tücsköt mint élelmiszert
A rovarlárvák széleskörű élelmiszeripari alkalmazása környezeti és gazdasági előnyökkel jár, ráadásul a jószágok kevés takarmányt igényelnek.

Link másolása

Az MTI tudósít az Európai Bizottság döntéséről, miszerint a házi tücskök (Acheta domesticus) új élelmiszerként, vagy élelmiszer-összetevőként ezentúl elismertek lesznek az európai piacon.

A házi tücsök a harmadik rovar, melyet élelmiszer-összetevőként engedélyeznek az EU piacán, miután az Európai Bizottság tavaly júliusban a közönséges lisztbogár (Tenebrio molitor) lárvájának, novemberben pedig a vándorló sáska (Migratory locust) felhasználását engedélyezte új élelmiszerként.

A házi tücsök élelmiszerként forgalmazásának jóváhagyását az tette lehetővé, hogy az Európai Unió égisze alatt működő Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) értékelésében megállapította:

e rovarból származó készítmények meghatározott tenyésztési és elkészítési feltelek mellett biztonságosak, egészségesek és magas fehérjetartalmúak.

A házi tücsök egészben, fagyasztva, szárítva, valamint por formájában lesz kapható az Európai Unióban. Az új élelmiszert tartalmazó termékeket megfelelő címkével kell ellátni, hogy felhívják a figyelmet az esetleges allergiás reakciókra - közölték.

Emlékeztettek, az unió élelmiszerstratégiája a rovarokat alternatív fehérjeforrásként határozza meg, ami támogathatja az EU fenntarthatóbb élelmiszer-rendszerre áttérését.

Már emberek milliói fogyasztják a rovarokat, ezen túlmenően az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) a rovarokat egészséges és nagyon tápláló táplálékforrásnak minősíti, magas zsír-, fehérje-, vitamin-, rost- és ásványianyag-tartalommal - tették hozzá.

A bizottság korábbi közleménye szerint a rovarlárvák széleskörű élelmiszeripari alkalmazása környezeti és gazdasági előnyökkel jár, ha a hagyományos állati fehérjeforrásokat olyanok helyettesítik, amelyek kevesebb takarmányt igényelnek, kevesebb hulladékot termelnek, illetve üvegházhatásúgáz-kibocsátásuk elenyésző.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
GASZTRO
A Rumour by Rácz Jenő az Év Étterme Díj nyertese
Itt vannak a 2022-es Audi-Dining Guide Év Étterme Gála díjazottjai.
Vass Adrienn - szmo.hu
2022. május 17.


Link másolása

Hétfőn este tartották az Audi-Dining Guide Év Étterme Díjátadó Gálát, mely a hazai gasztroélet legvártabb és legjelentősebb eseménye minden évben.

Új díjkategória a legjobbak legjobbjainak és az ország top koktélbárjának

Az Év Étterme Díj nyertesének kihirdetése előtt átadták a gála legújabb kategóriáinak győzteseit, köztük az új Dining Guide Restaurant Best Of The Best minősítést is.

„Az Audi-Dining Guide TOP100 Étteremkalauz idei évben bevezetett nagy újdonsága, hogy a nemzetközi gyakorlatokhoz hasonlóan egy új kategóriát hoz létre a Best Of The Best minősítéssel. A legjobbak legjobbjai besorolással ismeri el azon egységek példamutató minőségét, amelyek az ezt megelőző évek Étteremkalauzaiban minimum 3 évben is a kategóriájuk legjobb helyezését érték el. A Dining Guide Best of The Best helyezését az adott vendéglátóhely addig tarthatja meg, amíg az egység szakmai munkájának vezetése és az egység helyszíne változatlan marad, illetve a teszteléseken mutatott teljesítménye 90 pont feletti számot mutat. A Best Of The Best díjjal elismert vendéglátóhely a kategóriája TOP10-es mezőnyéből kiemelve külön besorolás alá esik” – mondta Herczeg Zoltán, a Dining Guide felelős kiadója.

Az új kategória első díjazottja a Stand Étterem lett, amely az elmúlt három évben az Év Étterme díj győztese volt. A decens megjelenésű, kozmopolita hangulatú csúcsétterem minden elemében kifinomult precizitással, erős „fine” gasztronómiai koncepcióval és világszínvonalú éttermi szervizzel fogadja vendégeit. A Stand nyitása óta finoman kidolgozott és elegánsan megjelenített, a magyar gasztronómia régió alapanyagaira épülő, és a hazai konyhai tradíciók kortárs, modern felfogású tányérjaival, menüsoraival nyűgözi le a külföldi vendégeket és a gasztronómiát értő és érző lokálpatriótákat. Az étterem többek közt a Bocuse d’Or versenyeken elért eredményei miatt is nemzetközi figyelmet kap.  

Az új díjkategória mellett új TOP10-es listát is találunk az idei Étteremkalauzban: „A kiadvány az idei évben külön fejezetben egy TOP10-es listával és az Év Cocktail Bárja díjjal értékeli az elmúlt években tapasztalható hazai bárélet fejlődését. A magyar bárkultúra mára már nem csak a külföldi vendégek igényeinek kielégítését hivatott beteljesíteni, hanem a hazai értő közönség egyre erősödő táborát is jól szolgálja”. Az első Dining Guide Év Cocktail Bárja díjat a Black Swan Budapest nyerte el. 

A 2022-es Audi-Dining Guide Év Étterme Díjátadó Gála díjazottjai:

Audi - Dining Guide Év Étterme Díj:

Rumour by Rácz Jenő

Különdíjak:

  • Dining Guide Fenntarthatósági Díj / Pajta
  • Dining Guide Az Év Cocktail Bárja / Black Swan Budapest
  • Dining Guide Az Év Cukrász Teljesítménye / Menyhárt Attila (Four Seasons Pastry Chef)
  • Dining Guide Pastry Shop Best Of The Best / Mihályi Patisserie
  • Dining Guide Az Év Cukrászdája / Málna The Pastry Shop
  • Dining Guide-Unicum Riserva Az Év Éttermi Szervize / Déryné
  • Dining Guide-Lanson Az Év Borlapja / Felix Kitchen & Bar
  • Dining Guide Az Év Ifjú Séf Tehetsége / Pallag Dávid (Rutin)
  • Dining Guide Az Év Szakács Teljesítménye / magyar Bocuse d’Or csapat
  • Dining Guide-Unicum Barista Az Év Innovatív Konyhája / Mák Restaurant
  • Dining Guide Az Év Ígéretes Étterme / Szaletly Vendéglő és Kert
  • Dining Guide-Audi Életműdíj / Pintér Katalin
  • Dining Guide-Master Good az Év Séfje / Wolfgang Puck
  • Dining Guide Restaurant Best Of The Best / Stand

TOP10+2 étterem:

Rumour by Rácz Jenő; Platán Gourmet Étterem; Essência Restaurant - Tiago &

Éva; Salt Budapest; Pasztell; Borkonyha Étterem; Babel Budapest; Arany Kaviár; Costes Restaurant; 42 Restaurant & Bar; Costes Downtown; Laurel Budapest

Az Audi-Dining Guide TOP100 Étteremkalauz az egységek fenntartható gondolkodásmódját, ökológiai szemléletét is figyelemmel követi. Az idei a harmadik alkalom, hogy átadták a Fenntarthatósági Díjat, melyet a felelős gondolkodású családi vállalkozásként működtetett Pajta kapott. 

A Dining Guide a cukrászdák között is kihirdette a legjobbak legjobbját. A Pastry Shop Best Of The Best díjat a Mihályi Patisserie kapta, melyet a Dining Guide 2018 óta négy éven át értékelt az Év Cukrászdája díjjal. Az Év Cukrász Teljesítményéért Menyhárt Attila, a Four Seasons Hotel Gresham Palace vezető cukrász séfje vehetett át díjat. Az Év Cukrászdája 2022-ben a Málna The Pastry Shop lett: a Gerbeaud egykori főcukrásza, Kolonics Zoltán és felesége, Ágnes családi vállalkozása egy nagyon komoly, modern felfogású francia stílusú cukrászda, desszert koncepciói nagyon finom, érzékeny összeállítású desszertek, amelyek minősége a magyar mezőnyben magasan a legjobbak közé emeli a Málnát.

A Bocuse d’Or idén tavasszal Budapesten tartott európai döntőjén második helyezést elérő magyar Bocuse csapatot a Dining Guide az Év Szakács Teljesítménye díjjal értékelte. Az Év Ifjú Séftehetsége a Rutin fiatal séfje, Pallag Dávid lett: modern bisztrókonyháról alkotott képe, a jól eltalált ízek, a fogásokon tetten érhető gasztronómiai ösztönössége magabiztosan kiemeli a Rutint az átlag bisztrók mezőnyéből. A Dining Guide-Audi Életműdíjat idén Pintér Katalin kapta, akinek nevéhez olyan legendás vendéglátóhelyek fűződnek, mint a Gerbeaud és az Onyx. A Dining Guide-Master Good Év Séfje az osztrák származású séflegenda, Wolfgang Puck, aki a tavalyi évben nyitotta meg első európai éttermét a Matild Palace-ban. A Spago Budapest konyháját a komoly szakmai múlttal rendelkező Szántó István séf vezeti, akinek prezentációjában 2022-ben, az Oscar-gálák történetében először ikonikus magyar ételeket is kóstolhattak a vendégek.

Magas színvonalú teljesítményéért a Dining Guide-Unicum Riserva Év Éttermi Szervize díjat a Déryné vehette át, a Dining Guide-Lanson Év Borlapja nyertese a Felix Kitchen & Bar. A Dining Guide-Unicum Barista Év Innovatív Konyhája díját a Mák Restaurant kapta, az Év Ígéretes Étterme pedig a Szaletly Vendéglő és Kert lett.

Idén is az ex-Michelin igazgató, Fausto Arrighi segítette a TOP10 étterem kiválasztását

A Dining Guide az elmúlt évekhez hasonlóan az idei TOP10-es rangsor felállításában is Fausto Arrighi segítségét kérte. Fausto Arrighi, a legendás Michelin Guide exdirektora vezető tanácsadói jelenlétével 6. éve segíti az Étteremkalauz munkáját. Az elmúlt években folyamatosan tesztelte a magyar éttermek teljesítményét, így vele egy olyan nemzetközi értelemben is jól megfogalmazott szaktekintély vesz részt a Dining Guide munkájában, aki jól ismeri a széles értelemben vett magyar csúcsgasztronómia elmúlt években mutatott teljesítményét. 

Herczeg Zoltán elmondta, bár a világ és a hazai gasztronómia állapotát az elmúlt időszak történései, az időszakos étterembezárások különösen nehéz helyzetbe hozták, a hazai topéttermek száma mégis növekedett. Hangsúlyozta azt is, hogy éttermi tesztek végeredményeinek alapos vizsgálata és mérlegelése után létrejött listának nem célja, hogy pozíciókat „ajándékozzon”, és természetesen még kevésbé akar „büntetni” teljesítményeket. „A kiadvány célja, hogy az étterembe járó fogyasztók szemszögéből nézve mérje fel a magyarországi éttermek teljesítményét, és ajánlja azokat az olvasóknak” – mondta Herczeg Zoltán. 

Rácz Jenő étterme, a Rumour az Év Étterme 2022-ben

Rácz Jenő séfnek és a Costes Groupot alapító Gerendai Károlynak közös vállalkozása a Rumour étterem. A külföldről hazatérő, hazai televíziós tehetségkutató főzőshow népszerű zsűritagjának első magyarországi étterme, a hazai éttermi kínálatban újszerűnek számító egyedi „chef’s table” koncepcióval várja a vendégeit. A Rumour, a budapesti éttermi élet első, a séf személyére építő, őt a központba helyező étterme, amely nem csak a vendég gasztronómiai érzékeire kíván hatással lenni. A vendégeket a látványkonyhát körülvevő pult köré ültetik, és a vacsorát a séf, a sommelier és az egész éttermi személyzet vezetésével kísérik végig, egyfajta közösségi érzésre építve. Az étterem saját meghatározása szerint gasztroszínháznak nevezi a vacsoráit, ennek megfelelően a gasztronómiai élményt kiegészítő elemekkel, gegekkel jeleníti meg. A Rumour ételkínálata az ismert, jól érthető és beazonosítható, biztonságos, klasszikus fine dining stílust képviseli, olykor formabontó tálalással. A tesztelések eredményeként és a hazai vendégközösség körében elért, a fine dining éttermi stílus népszerűsítésének eddig nem látott teljesítményét is figyelembe véve 2022-ben az Audi-Dining Guide Étteremkalauz a Rumour By Rácz Jenő éttermet Az Év Étterme Díjjal ismeri el.

A lista következő helyén a tatai Platán Gourmet Étterem található. Pesti István séf az elmúlt években már a Platán étteremben bebizonyította, hogy nem kell ahhoz népszerű turistadesztináció, hogy megtalálja a gourmet közönséget. 2021-ben a Platán Tata formációk egy új fine dining koncepcióval, a Platán Gourmet étteremmel bővültek ki, amely egyértelműen egy ízig-vérig magas minőségű gasztronómiát felvállaló koncepció. A konyhai stílus nehezen kategorizálható, a vidéki éttermek utóbbi években trendszerű farm-to-fork koncepcióját elkerülve, inkább a nagyvárosi kozmopolita gondolkodásmódot képviseli. A 10 és 12 fogásos degusztációs menüket kínáló étterem alapanyaghasználata rendkívül változatos, a választék részét képzik többek között a tengeri halak, a langusztino, a borjú bríz, a galamb. Az étlap egyértelműen a séf erős és egyedi fúziós gasztronómia gondolkodását, világát tükrözi. Tiago Sabarigo séf magyar feleségével, Jenei Évával 2020-ban nyitották meg az V. kerületben közös, portugál-magyar hagyományokra alapozó fine dining éttermüket, az Essência-t. Az étterem konyhai stílusát a tulajdonos/séf portugál ízei mellett a magyar konyha és a hazai alapanyagok egy, csak az Essência Restaurantra jellemző fúziós gondolkodásban hozták létre. Az Essência rusztikusan elegáns belső terének első része erős portugál stílus jegyeket vonultat fel, az étterem belső részét nagyon meghatározza a látványos nyitott konyha koncepció. Az étterem kínálata minden tekintetben egyedi, a csak a séf személyiségére és az érzékeny fúziós szemléletére építő gasztronómia teljesítmény Budapest legjobb fine dining éttermei közé sorolja az Essênciát.

Salt Budapest teljesítményéről az biztosan elmondható, hogy ma is a hazai gasztronómia élmezőnyébe tartozik. A gasztronómiai koncepciót jegyző Tóth Szilárd következetesen halad előre a hazánkban még diszkréten reprezentált progresszív éttermi stílus meghonosításának útján. Az étterem gondolkodásmódja az elmúlt évtizedekben divatossá vált észak-európai, úgynevezett „nordic" éttermi stílust követi, amely irányzat jellemzője, hogy reprezentánsaik formabontó módon, naturális szemlélettel közelítenek a régiós konyhák klasszikus alapanyagaihoz. A Salt konyhája természetesen a hazai, és Tóth Szilárd szülőhelyének, az Északkelet-Magyarország gasztronómiájának egy a séf látásmódja szerinti bemutatása és annak újraértelmezése. 

A Pasztell az egyetlen hazai étterem, melynek 2 Michelin-csillagos olasz séf a résztulajdonosa. Nicola Portinari 2019-es érkezése minden területen előremozdította az éttermet, az enteriőrtől kezdve a vacsorákhoz használt porcelán tányérokon át Erdei János séf és a konyha olaszországi tréningjéig. A magyar konyhafőnök sűrűn jár Venetóba, ahol ilyenkor a neves étterem konyháján tökéletesíti a Pasztell kínálatát. A séf a szaktudását és a kint tapasztaltakat elegyítve, az olasz és a magyar konyhát szorosan fuzionálva alkot feledhetetlen ízeket és emlékezetes tányérképeket. Az étterem „tányérjai”, a tálalási stílus inkább a „casual fine dining” irányzatnak megfelelően mozdulnak – a Pasztell ízei kiműveltek, néhol finoman nosztalgikusak, máshol pedig jövőbe tekintenek. Az étlap emblematikus elemei a „Made in Hungary” kacsamájétel, a vegán „Föld” elnevezésű tányér és az egyszerűen csak „Paprikás krumplinak” nevezett, az ízlelőbimbókra elementáris erővel ható fúziós koncepció étel.

A 2010 óta működő Budapest belvárosi Borkonyha Étterem 2014 óta őrzi Michelin-csillagát, és ez idő alatt mit sem veszített bisztrós bájából. Az élménynyújtást a pandémia alatt kiteljesítették az étterem kulisszái mögé is betekintést nyújtó élmény voucherekkel is, amelyek azóta is nagy népszerűségnek örvendenek a vendégek körében. Sárközi Ákos executive séf mellett a kezdetektől helyt áll Puskás Csaba séf, aki évek óta magabiztosan viszi az étterem konyháját. A Borkonyha fogásai jól felismerhető stílusjegyekkel bírnak. A kreatív fine dining ételekben felfedezhető Sárközi Ákos képzőművészeti ihletettségű forma- és színhasználata, és az olyan nemes alapanyagok mellett, mint a kaviár, tokhal, szarvasgomba vagy Wagyu-marha, bátran nyúlnak állati belsőségekhez is. Béres Anett cukrászséf mára a Borkonyha meghatározó személyisége, keze alatt épp úgy születnek elvont fine dining desszert koncepciók, mint újragondolt házias magyar édességek, a vargabélestől a hájas tésztán át a tolófánkig. 

Az idei év februárjában közel kétéves leállás után nyitott újra a Babel Budapest. Az étterem konyháját unortodox módon, már nem egy séf, hanem egy konyhai team, a tulajdonos, Hlatky-Schlichter Hubert irányításával és Daniel Berlin svéd nemzetiségű „chef consultant” segítségével építették újra. Ennek megfelelően az új Babel gondolkodásmódja, az ételek interpretációja a ma divatos irányzat, a „nordic cuisine” stílusjegyeit hordozza magán. Az új Babel étterem ennek ellenére nem folytatása a megelőző időszak inkább kísérletezőnek mondható stílusának. A Babel Budapest jól kidolgozott, biztos elemeket felvonultató, intelligens, finom „pasztell stílusú” ételsorokat kínál, húsos vagy vegán változatban. Az étlap kínálata alapvetően hazai alapanyagokra fókuszál, és egy-két tányér erejéig a közelmúlt hazai gasztronómiájának ismert ételeihez is hozzányúl, természetesen a gondolkodásmódjának megfelelő modern innovatív elképzelések szerint, ilyen a rakott krumpli, a kaszinótojás és az Eszterházy. 

2022-ben a fine dining koncepciót képviselő budapesti étterem, az Arany Kaviár 31 éves múltat tudhat maga mögött. Nyíri Szása és Molnár Attila tulajdonosok vezetése mellett 2009 óta Kanász László felel a konyháért. A 2020-as év teljesen új, tőlük némiképp szokatlan mederbe terelte az elegáns budai intézményt. José Guerrero R&D (research and development – kutató-fejlesztő séf) szakember csatlakozott a csapathoz, aki egészen San Sebastianból, Baszkföldről érkezett az Arany Kaviárba, hogy egy, a hazai éttermi életben eddig nem ismert, teljesen egyedi formabontó éttermi „élménycsomagot” dolgozzon ki. Az elmúlt időszakban a különböző fantázianéven futó tematikus degusztációs menük felépítését a vendégek bizalmára és konyhájuk szaktudására, továbbá az elmúlt 30 év frissített tradícióira alapozzák, az étterem étlap és konkrét menüsor nélkül vezet végig a tíznél is több fogáson. 

Az idei évben kétéves „pihenője” után, 2022 márciusában újra megnyitotta kapuját a Costes Restaurant. A fine dining étterem szakmai munkáját a Rumour étterem séfje, a televíziós műsorokból is megismert Rácz Jenő séf szervezi. A konyha egy degusztációs menü ajánlattal és igény szerint vegetáriánus opcióval várja a vendégeit. Az ételsor alapanyag használata nem ragad le a hazai, regionális élelmiszereknél, bátran nyúl a nagyvilág elismert alapanyagainak szerepeltetéséhez. Az ételek megoldásai jól kiszámíthatóan hozzák a műfajtól elvárt minőségi kritériumokat. Az újranyitó étterem az új séf koncepcióját követve az előző érákhoz viszonyítva, a mai casual stílusú éttermi stílusnak megfelelően, kötetlenebb, lazább hangulattal és gasztronómia értelemben is jól érthető ételekkel operál. 

Az esztergomi 42 Restaurant & Bar elődjének, a Bisztró42-nek 2020-as megnyitását a 2021 év végén egy teljes átalakítás követte, mellyel egy kozmopolita, casual stílusú belső tér, egy modern hangulatú, minőségi éttermi légkör valósult meg. Az étterem gasztronómiai koncepcióját az ismert séf, Barna Ádám képviseli társtulajdonos-séf pozíciókban. A 42 Restaurant új konyhai koncepcióját Barna Ádám eddig megismert, jól beazonosítható kézjegyei jellemzik, de a kortárs gondolkodású séf szakítva eddigi regionális szemléletével, egy nagyon szabad, egyedi gasztronómiai elképzelést mutat. Az étterem kínálata az eddigiektől eltérő, teljesen új stílus, a „Small Plates” elgondolás mentén építi fel magát. A hazai vidéki kisvárosok éttermi gondolkodásmódjától eltérően, bátor, a kortárs világkonyha népszerű ételeinek egymás mellé rendelésével és esetenként azok fúziójával operál. 

Új séffel és teljesen új csapattal folytatódik a belvárosi étterem, a Costes Downtown története Miguel Rocha Vieira executive séf távozásával a Costes-csoporttól. Molnár Márk az új executive séf személyében egy világlátott, nemzetközi éttermekben tapasztalatot szerzett, itthon azonban egyelőre ismeretlen szakember érkezett a Costes Group több egységének élére. Az új séf elképzelései szerint felépített, debütáló koncepció degusztációs menüje szakított a Costes Downtown korábbi hagyományaival, a casual fine dining stílus formájával. Az új Costes Downtown étterem a szerzői konyhákként ismert kortárs bisztrók gasztronómia gondolkodását képviseli. A konyha hangsúlyosan nemzetközi alapokra épít, az ételek fúziós gondolkodás mellett születnek. Az urbánus gondolkodású étterem az alapanyag felhasználásban sem támaszkodik kizárólag a hazai élelmiszerekre. 

A pesti vigalmi negyed folyamatosan újuló, megváltozott miliőjében továbbra is érdekes gourmet célpont a Laurel Budapest. Az étterem konyhai koncepcióját jegyző fiatal séf, Mede Ádám két egymást követő évben, 2020-ban és 2021-ben is kiérdemelte az Audi-Dining Guide TOP100 Étteremkalauz Az Év Ifjú Séftehetsége Díját. A Laurel Budapest ételeinek kínálatát egyszerre jellemzi a hagyományos magyar ételek felé való vonzódás, a konyhatechnolóiájukra és alapanyag használatukra jellemző az ázsiai befolyás, filozófiájukra pedig az új skandináv éttermi kultúrából beszivárgó újhullámos gondolkodás. Az étterem a kezdetektől fogva igényes, a séf új magyar konyháról alkotott víziójának megfelelő koncepcióra épített degusztációs menüvel és az egyik legérdekesebb vegán fine dining kóstoló menü ajánlattal várja a vendégeit. 

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

GASZTRO
Egy megunhatatlan klasszikus: kapros-túrós lepény
Ha csak gyerekkori emlékeitekben él az íze, irány a piac friss kaporért, és álljatok neki!

Link másolása

Anyukám gyakran készítette, de nem maradt rám a recept. Limaránál találtam meg, és most kaporral kevertem a tölteléket. Fenséges lett! Ezúttal kicsit változtattam az összetevőkön, így leírom a folyamatot.

Hozzávalók

Tésztához:

30 dkg finomliszt

1 teáskanál só

1 evőkanál porcukor

10 dkg margarin

1 tojás

2 evőkanál tejföl

1,5 dkg élesztő

Töltelékhez:

90 dkg túró

20 dkg porcukor

csipet só

3 tojás sárgája

2 evőkanál búzadara

4 tojásfehérje

3 evőkanál vágott, friss kapor

A mázhoz:

1 tojás sárgája

1 evőkanál porcukor

3 evőkanál tejföl

Elkészítés

A lisztet, cukrot, sót összekeverjük, és belemorzsoljuk az élesztőt, majd a margarint is. Tojással és tejföllel összegyúrjuk. Letakarjuk, amíg elkészül a töltelék. A sütőt 200 fokra alsó-felső sütésre előmelegítjük.

A töltelék hozzávalóit összekeverjük, a fehérjét előbb jól felverjük habnak.

A tésztát kinyújtjuk, és leterítjük egy nagy gáztepsibe (30x40cm), rákenjük a túrót. Kb. 30 percig sütjük, majd megkenjük a mázzal. Felső sütésre állítjuk, és addig sütjük, amíg hólyagos nem lesz.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

GASZTRO
A világ legjobb étterme egy koppenhágai stadion nyolcadik emeletén található
A Geranium húsmentes étteremben egy kétszemélyes vacsora egy jó borsorral bőven 1 millió forint felett is lehet akár.

Link másolása

Zsinórban másodszor is koppenhágai lett a világ legjobb étterme, írja a CNN. A tavalyi győztes Noma után idén a Geranium egy helyet feljebb lépve vezeti a bolygó 50 legjobb vendéglőjének hétfő este Londonban kihirdetett listáját.

A Geranium hetente csupán négy napon várja a vendégeket egy meglehetősen szokatlan helyen, a dán nemzeti focistadion nyolcadik emeletén.

Az étterem húsmentes, szezonális alapanyagokból összeállított skandináv menüt kínál szerdától szombatig, de aki most akarná kipróbálni, annak még egy kicsit várnia kell: augusztus 11-ig nyári szünet miatt zárva tartanak, ráadásul hónapokra előre várólista van a szabad asztalokra.

Aki mégis sikerrel jár, annak előleget is kell fizetnie az étterembe, ami jelenleg 1500 dán korona (80 ezer forint).

A Geranium honlapja alapján a nyári menü háromórás gasztronómiai kirándulás, amiért 3200 koronát (171 ezer forint) kérnek el fejenként. Ehhez jön még a borkóstolás, ami további 2-18 ezer koronába (107-964 ezer forint) kerülhet.

A címvédés jövőre biztosan elmarad, mivel a díjat alapító brit Restaurant magazin néhány éve bevezette a „Best of the Best” programot. Ide azokat az éttermeket sorolják, melyek egyszer már elnyerték a világ legjobb étterme címet, és többször már nem lehet ezekre szavazni.

A második helyen ezúttal egy perui étterem végzett. A limai Central ezzel Dél-Amerika legjobbja is lett, egyben az évek óta kimagaslót nyújtó hely a jövő évi verseny egyik legnagyobb esélyese. Észak-Amerika legjobb éttermét nem az Egyesült Államokban és nem is Kanadában, hanem Mexikóban kell keresni. A fővárosi Pujol az ötödik helyen végzett.

Ázsia legjobb étterme csak a huszadik helyet kaparintotta meg (Den, Tokió, Japán), hazánkhoz pedig legközelebb a 13. helyre sorolt bécsi Steirereck található. A legjobb kelet-európai konyhát a Restaurant magazin szerint Szlovéniában találjuk: a kobaridi Hiša Frankónál csak 33 jobb étterem létezik a világon.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk