/gasztro/csokoladetorta/
NULL
hirdetés

GASZTRO

Csokoládétorta

Igazi, klasszikus édesség bársonyos-habos krémmel és csokiforgáccsal. Minden alkalomra ideális.
Szabó Anita, http://tucsokbogar.blogspot.hu/ - szmo.hu
2013. augusztus 22.

hirdetés

A tésztához:

6 tojás

20 dkg cukor

15 dkg liszt

5 dkg kakaó

hirdetés

1/2 dl olaj

csipet só

A krémhez:

2,5 dl tejszín

25 dkg cukor

12,5 dkg kakaó

35 dkg vaj

A díszítéshez:

csokilemezkék, vagy csokoládéforgácsDSC02624

A tojásokat ketté választjuk. A tojásfehérjéből csipetnyi sóval és a cukorral kemény habot verünk. A verést továbbra is folytatva egyesével hozzáadjuk a tojássárgákat, majd óvatosan, hogy a hab össze ne törjön hozzáforgatjuk a kakaóval elkevert lisztet és az olajat. 25 centis, sütőpapírral bélelt kapcsos tortaformába töltjük és 175 fokra előmelegített sütőben 45-50 perc alatt megsütjük. Kihűtjük. 3 lapba vágjuk. A krémhez a tejszínt a cukorral felforraljuk (110-120 fokosnak kell lennie, ezt körülbelül 5 perces forralással érjük el ). Hozzákeverjük a kakaót, majd amikor sima, bársonyos a krém és még meleg, hozzáadjuk a vaj harmadát. Hagyjuk kihűlni. A maradék vajat habosra keverjük. Hozzá adjuk a csokis keveréket, majd a robotgép legmagasabb fokozatán összedolgozzuk, amíg teljesen egyneművé nem válik. A krémből 3-4 evőkanálnyit félreteszünk a díszítéshez. A többit 3 részre osztjuk és betöltjük vele a lapokat. Az utolsó lapnál úgy kenjük a krémet, hogy a torta oldalára is jusson belőle. Megszórjuk a torta oldalát a csokilemezkékkel. A félretett krémet 6-os csillagcsőrrel ellátott habzsákba töltjük és pöttyögetve megdíszítjük a torta tetejét. A pöttyök közötti részt szintén megszórjuk csokoládélemezkékkel. A tortát tálalásig hűtőben tároljuk.

csokitorta

Ha jól esne egy szelet torta, nyomj egy lájkot!


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


NULL
hirdetés
GASZTRO

Íme a tökéletes rántott csirke receptje: a megszokott hozzávalókon kívül kell hozzá egy kis fizika is

Bárki elkészítheti otthon, csak pár apróságra kell nagyon odafigyelni.
A címkép illusztráció: Unsplash/Gabe Pierce - szmo.hu
2020. szeptember 19.

hirdetés

Ropogós panír, puha bőr és szaftos hús - nagyjából ez a jó rántott csirke titka. De vajon hogyan lehet egy mezei jó rántott csirke helyett tökéletes rántott csirkét készíteni? A Popular Science szerint a megszokott hozzávalókon kívül szükség lesz egy kis fizikára is, hogy minden idők rántott csirkéjét elkészítsük.

Ahány ország, annyi rántott csirke recept: a koreaiak például az édes és fűszeres kocshudzsang szószban kétszer is átsütött csirkére esküsznek, míg a hawaii szakácsok rizslisztbe vagy édesburgonya keményítőbe forgatják a combokat és szárnyakat. Izraelben ehhez képest egy jókora darab kicsontozott rántott csirkemell a kedvenc, amit vékonyra klopfolnak, majd a magyarokhoz hasonlóan lisztben, tojásban és zsemlemorzsában megforgatva sütnek ki.

A lap szerint a tökéletes rántott csirkéhez nyolc egyszerű lépésen át vezet az út. Ezek pedig sorrendben:

1. Fűszerezzük a lisztet!

Adjunk bátran sót és borsot a liszthez. Míg a legtöbb esetben a fűszereket legkorábban a zsemlemorzsához adják, ne habozzunk ízesíteni már a lisztet is. Fontos lépés lehet a liszt sózása ahhoz, hogy a végén kellően lédús és finom legyen a csirkehús.

hirdetés

2. Megfelelő olajat válasszunk!

Lehetőleg semleges ízű és magas füstölési pontú olajban süssük ki a rántott csirkét. Amint az olaj ugyanis eléri a füstölési pontot, elkezd bomlani, és ez hatással lehet a csirke ízére. Mivel a jó rántott csirkét nagyjából 160 fok körüli hőmérsékleten sütik, lehetőleg olyan olajat válasszunk, aminek a füstölési pontja 200 fok felett van. Így marad kellő játékterünk, ha véletlenül túlhevítenénk az olajat.

3. Csak szobahőmérsékletű húst süssünk!

Nagyjából 20-30 percig hagyjuk állni a húst szobahőmérsékleten, mielőtt nekilátunk a panírozásnak és a sütésnek. Ezzel megakadályozzuk, hogy a panír jóval előbb készre süljön, mint a hús, vagyis ezzel a trükkel sokkal egyenletesebben tudjuk majd sütni a csirkét.

4. Közvetlenül a sütés előtt panírozzunk!

Ha jóval a serpenyőbe kerülés előtt panírozzuk a csirkét, a liszt könnyen nyúlóssá, gumiszerűvé válhat. Igazítsunk mindent az olajhoz: ha már forrón rotyog, akkor mártsuk a húst előbb a tojás és a tej keverékébe, majd utána a lisztbe. Mielőtt a serpenyőbe kerülne, okvetlenül rázzuk le a felesleges lisztet a csirkéről, hogy ne gyűljön és égjen össze a massza az olajban.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

NULL
hirdetés
GASZTRO

Mind rosszul sütjük a bacont II. Erzsébet séfje szerint

A mesterszakács szerint a legtöbben elkövetnek egy óriási hibát baconsütés közben.
Fotó: Illusztráció (Pexels) - szmo.hu
2020. december 12.

hirdetés

Ha valaha is foglalkoztatott a gondolat, hogyan is eszi egy királynő a bacont, akkor íme a válasz: II. Erzsébet korábbi séfje most elárulta, milyen a bacon királynő módra, azaz tökéletesen ropogósra sütve.

Jeff Baker díjnyertes szakács, aki korábban magának II. Erzsébetnek is főzött most a tökéletes baconről rántotta le a leplet. Tapasztalatai szerint a legtöbb ember rosszul süti, egy lényeges körülményt ugyanis elront: túl sok zsírban, hideg serpenyőben és túl sokáig sütik.

Márpedig a tökéletes bacont rendkívül forró serpenyőben kell sütni nagyon rövid ideig, 1-1 percig oldalanként.

Ettől lesz tökéletesen ropogós, a magas hőfoktól pedig kicsit karamellizálódik is, így sokkal ízesebb lesz a bacon. Alá csupán egy kevés zsiradékot kell tenni, a többi úgyis kisül majd a szeletekből. A túl sok zsírral csak megszívja magát, lassú sütéssel és nem megfelelő hőfokú serpenyővel pedig nem fog ropogósra sülni a bacon, inkább zsírban tocsogó és puha lesz.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


NULL
hirdetés
GASZTRO

A Disney nyilvánossá tette kedvelt édességük receptjét

A fagyasztott desszert elkészítése könnyebb, mint azt gondolnánk.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. április 12.

hirdetés

Ha valaha is jártál Disneyland-ben, akkor nagy esély van rá, hogy már kóstoltad a nagy népszerűségnek örvendő „Dole Whipet”. A Dole Whip a Disney hivatalos fagyasztott desszertje, ami csak a meseparkokban és a cég által üzemeltetett üdülőhelyeken kapható – írja a Mirror.

Először 1986-ban mutatták be Disneyland Adventureland részén egy Tiki bárban, és mivel hatalmas sikert aratott, a mai napig fent van az étlapon.

Ha még nem volt lehetőséged megkóstolni, akkor itt a lehetőség, hogy megtedd. A Disney először tette nyilvánossá a receptet, amit otthon is könnyedén elkészíthetünk.

Rendkívül egyszerűen elkészíthető, mindössze három összetevőre van szükségünk. A hagyományos ízvilág eléréséhez a Disney szerint egy nagy gombóc vanília fagyi, 120 ml ananászlé és két csésze fagyasztott ananász kell.

Az összes hozzávalót egy turmixgépbe kell tenni, majd addig kell keverni, míg krémes állagot nem kapunk.

hirdetés

Lapozz a posztért:



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


NULL
hirdetés
GASZTRO

Elárulta a titkos receptjét az igazi bolognai spagettinek egy olasz séf

Az egyik legfontosabb tanács, hogy soha ne adjunk olajat a főzővízhez.
képünk illusztráció, fotó: Pixabay/RitaE - szmo.hu
2020. december 08.

hirdetés

A világ talán legnépszerűbb konyhája az olasz, de mégis sokan hibásan készítenek el olyan látszólag egyszerű ételeket is, mint például a pizza vagy a spagetti. Azért, hogy a házilag készített bolognai spagetti olyan legyen, mintha egy olasz étteremben készítették volna el, néhány apró, de fontos lépést mindenképp be kell tartani, árulta el a Daily Starnak Roberto Bassi.

Az olasz séf az autentikus bolognai spagetti receptjét rögtön egy jókora meglepetéssel kezdi: a tészta ne spagetti, hanem tagliatelle (metélt) legyen.

Ezután kitér a ragura is, aminek titka a hús-zöldség arány helyes megtalálásában rejlik.

Lapozz a részletekért:

hirdetés



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: