GASZTRO

Kisebbfajta gasztrocsoda: csirkecomb extrákkal

Ezt a töltött csirkecombot munkás elkészíteni, de nagyon megéri.

Link másolása

A csirke közhely-eledellé vált, egyetlen Michelin-csillagos étteremben sem találkoztam még eddig vele, pedig megfordultam már néhányban. Néha talán egy bresse-i jérce vagy egy überslank minicsibe felbukkan az étlapokon, netán az új mánia, a fekete csirke, de a tyúkféléknek a brojler-korszak óta nincs nagy becsületük a haut cuisine-ben. Pedig lehetne.

Csodát nem csinálunk, de azt megmutathatjuk, hogy a csirkéből igenis lehet elegáns, ünnepi fogást készíteni, különösebb fifika nélkül, bár némi munka-befektetés kell bele. Ennyit viszont bőven megér az, hogy nem csupán bedobáljuk a csirkecombokat a tepsibe, azt meg a sütőbe, nem mintha ennek megvetendő végeredménye lenne, de azért az asszonyka is jobban néz ki időnként fekete csipkefehérneműben – enyhe képzavar –, mintha minden este kényelmes, de vizuálisan nem túl magasröptű férfipólóban lejtene be a fürdőszobából.

13_Csirkecomb extrákkal01

A csirke egyik legszebb elkészítési módja, ha galantint, azaz tekercset készítünk belőle, ehhez az kell, hogy teljesen kicsontozzuk a csirkét. Ez nem olyan ördöngös művelet, amilyennek első pillantásra tűnik, nem kell hozzá sebészi szaktudás, csak egy kis gyakorlat. A gyakorlat meg úgy szerezhető meg, ha előbb csak combokat csontozunk ki, aztán majd feljebb léphetünk a tudás fokozatain.

Az így készített csirkecombok nagy előnye, hogy sokkal csinosabbak, mintha simán csak a bőr alá gyömöszölnénk a tölteléket – több töltelék is fér bele –, szépen szeletelhetők, és hidegen is díszére válik minden vendégváró tálnak.

Ha melegen tálaljuk, akkor hagyjuk állni fóliával letakarva 10-15 percig, és csak utána szeleteljük, különben a töltelék még nem áll össze hűlés közben, és kimorzsálódik a kés alatt.

13_Csirkecomb extrákkal02

Hozzávalók:

6 nagy csirkecomb (alsó és felső egyben)

25 dkg csirkemáj vagy pecsenyekacsa-máj

3-4 főtt tojás

2 evőkanál aprított friss petrezselyem

1 kis vöröshagyma

2 zsemle

1 dl tej

1 dl tejszín

só, bors, olaj

1. A combokat csontozzuk ki, lehetőleg úgy, hogy a bőr és a hús ne legyen kilyuggatva, de ha ez megtörténik, abból sem lesz tragédia, mert az alufólia kiküszöböli a hibát. A sütőt melegítsük elő 200 fokra.

2. A zsemlét tépkedjük szét, és pár percre áztassuk bele a tejbe. A hagymát felaprítva pirítsuk meg az olajon, majd adjuk hozzá a kisebb kockákra vágott májat, és pirítsuk együtt 3-4 percig. A májkockák felét tegyük félre a főtt tojások fehérjével együtt, majd a kicsavart zsemléket, a maradék hagymás májat, a tojássárgákat, a petrezselymet robotgépben keverjük össze, de ne homogén pasztává.

13_Csirkecomb extrákkal03

3. A tejszínt öntsük a serpenyőbe, lazítsuk fel egy forralásnyi idő alatt a serpenyő aljára ragadt ízes részeket, aztán öntsük a töltelékhez, adjuk hozzá a főtt, felkockázott tojásfehérjéket, a májkockákat, és lazán keverjük össze. Osszuk el a tölteléket a hat kicsontozott, egy-egy alufóliadarabra fektetett csirkecombon, majd szorosan, szaloncukorszerűen tekercseljük fel őket.

4. Süssük 45 percig a sütőben, aztán egy ollóval hasítsuk fel a fóliahengereket, hajtsuk kétfelé a fóliát, és süssük még 15-20 percig, míg szép pirosra ropogósulnak. Ha kész, vegyük ki, terítsünk a tepsire egy alufóliát, hagyjuk hűlni 10 percig, után szeletelhetjük és tálalhatjuk.

Az így elkészített hat csirkecombot tekinthetjük nyolc adagnak.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


GASZTRO
Bocuse d'Or: Franciaország nyerte a világversenyt, fotókon a magyar csapat menüje
Az idei legnagyobb változás az volt, hogy a csapatoknak a szokásos tányértéma helyett elviteles menüt kellett készíteniük, három fogást, amelyek közül mindegyikben kötelező alapanyag volt a paradicsom.

Link másolása

Franciaország nyerte a világ legrangosabb szakácsversenye, a Bocuse d'Or fődíját, amelyet hétfő este hirdettek ki a franciaországi Lyonban. A második helyezett Dánia, a harmadik Norvégia lett, a magyar csapat a 11. helyen végzett.

A verseny legjobb commis-jének járó díjat a svájci csapat segítője nyerte, a legjobb elviteles téma különdíját Svédország, a legjobb hústálnak járó elismerést Izland kapta.

A vasárnap és hétfőn Lyonban, a SIRHA kiállítás keretein belül megtartott döntőben összesen 21 nemzet csapata készíthette el fogásait, a magyar csapatot vezető Veres István séf hétfőn versenyzett. A csapat tagja Molnár Bence commis (segéd) és Széll Tamás coach, a csapat elnöke ezúttal is Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d'Or Akadémia elnöke volt.

Idén első alkalommal adták át a Bocuse d'Or Social Commitment Awardot, vagyis a társadalmi felelősségvállalást díjazó elismerést: a díjat Kolumbia kapta. A díjat az a csapat kaphatta meg, amely a legelkötelezettebbnek találtatott az olyan témákban, mint az élelmiszersegély, élelemosztás, a pazarlás elleni küzdelem, a fenntartható termesztés.

Ilyen hosszúra nyúlt felkészülés még sosem fordult elő a Bocuse d'Or, világ legnagyobb presztízsű szakácsversenyénektöbb mint három évtizedes történetében. A szinte zárt kapuk mögött, tavaly októberben megrendezett tallinni európai válogató után a lyoni világdöntőt többször is elnapolták, így most kivételesen nem január, hanem szeptember végére tolódott.

A koronavírus-járvány hatására nemcsak az időpontot, hanem a versenyfeladatot tekintve is történt változás, hiszen a Bocuse d'Or verseny híres arról, hogy szinkronban van a világban zajló eseményekkel és az aktuális kulináris trendekkel.

A legnagyobb változás, hogy a csapatoknak a szokásos tányértéma helyett elviteles menüt kellett készíteniük, három fogást, amelyek közül mindegyikben kötelező alapanyag volt a paradicsom.

A magyar csapat előételként ratatouille tarte-ot készített konfitált paradicsommal, paradicsom vinaigrette-tel és petrezselyem olajjal, főételként garnélával töltött derelyét grillezett paradicsommal, garnéla-bisque-kel és fehérparadicsom szósszal tálalva. A desszert paradicsom-eper-bodzavirág baba, egy klasszikus francia desszert volt, eredetileg egy rumos szirupba áztatott tészta.

A korábbi évekkel ellentétben az egyik leglátványosabb és legizgalmasabb versenyfeladat, a hústéma prezentálásához a csapatok ezúttal nem önállóan tervezték és készítették el tálaikat, hanem mindenki egyforma tálat kapott. Ez egészült ki egy fém edénnyel, melyben egy ragut kellett bemutatni. Ez a hús harmadik köreteleme, melynek zöldségekből és magvakból kellett készülnie.

Veres István és csapattársai brezírozott marhastefániát és fűszervajjal töltött "madelaine-t" készítettek. A hústál elemei között kétféle vegán burgonyaköret jelent meg: konfitált burgonya hagymalekvárral, savanyított kaprilevéllel és kakukkfűvel, valamint ropogós burgonyapuffancs burgonyapürével. A ragutálban krémes zöldségragut tálaltak sajtszósszal, emellett brokkoli és sült cékla salátát is bemutattak tormával és almával.

A Bocuse d'Or versenyeken a végső pontszámok tekintetében mindig fontos szerepet kap a fenntartható gondolkodás, a pazarlás redukálása. Így a 2021-es lyoni döntőn is

nagy szerepet kaptak a fenntarthatósági szempontok.

Az elviteles ételek csomagolásával kapcsolatban elvárás volt, hogy azok újrahasznosíthatók legyenek. Ezen kívül pedig a konyhai zsűri idén a szelektív hulladékgyűjtés mellett a fel nem használt nyersanyagok mennyiségére is nagy figyelmet fordított.

Mivel a világdöntőre több mint fél évvel a szokott időpont után került sor, közben a Magyar Bocuse d'Or Akadémia gőzerővel készült a következő versenyre is, és október 21-én már le is bonyolítja a magyar döntőt, amelyen Adamek Balázs, Dalnoki Bence, Huszár Tibor, Kelemen Roland és Veres István méri össze tudását. A tét óriási, hiszen a nyertes képviselheti Magyarországot a 2022. márciusában megrendezésre kerülő európai válogatón, amelynek 2016 után ismét Budapest ad majd otthont.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

GASZTRO
Szilveszteri süti, ami garancia lehet a sok pénzre is
Tökéletes szilveszteri bulisütemény. Ráadásul leveles is, ami azt jelenti, jövőre sok papírpénzetek lesz.

Link másolása

Ezzel a finom, roppanós pereccel kívánok minden kedves olvasómnak békés, boldog új esztendőt - írja bloggerünk.

Hozzávalók

1 csomag leveles tészta

12,5 dkg liszt

7,5 dkg vaj

7,5 dkg cukor

2,5 dkg keserű kakaópor

1 tojás fehérje

1 csomag vaníliás cukor

1 kanál tej

1 csipet só

lekenéshez:

1 tojás sárgája

1 kávéskanál tej

valamint mandula forgács a szóráshoz

Elkészítés

A leveles tésztát kinyújtjuk kb. 25 x 40 cm-es lappá. A kakaós tészta hozzávalóit tálba tesszük és kemény tésztát gyúrunk belőle. Kinyújtjuk fele akkorára, mint a leveles tésztánk. Rátesszük a leveles tészta egyik felére, a másik leveles részt pedig ráhajtjuk.

Éles késsel felcsíkozzuk a réteges tésztát, majd a csíkokat becsavarjuk és a két végét összecsippentve, karikákat alakítunk ki belőlük. A kész karikákat sütőpapírral bélelt tepsibe rakosgatjuk, a tejjel kikevert tojássárgájával lekenjük őket és egy kevés mandulaforgáccsal megszórjuk.

Előmelegített sütőben, 175 °C-on pirulásig sütjük a pereceket. Kihűtjük őket, majd porcukorral meghintve tálaljuk.

Ha pedig nem szeretnéd, hogy a buli tönkremenjen, fogadd meg tanácsainkat – kellő iróniával!

Még több hasonló receptért, keresd a ILLÉSKRISZ KONYHÁJA blogot!

Link másolása
KÖVESS MINKET:


GASZTRO
A legkülönlegesebb töltött káposzta karácsonyra
Ha már meguntátok a töltött káposztát, de mégsem szeretnétek az ízét hiányolni, ne féljetek az újítástól!

Link másolása

Mindig készül nálunk karácsonykor töltött káposzta, természetesen abalében. De mivel nagyon szeretem a savanyú káposztából a rakott változatot, idén inkább azt készítek.

S ha már ünnep, arra gondoltam, mért ne lehetne szép formát adni neki, és úgy elkészíteni, hogy dísze legyen a terített asztalnak. Hát íme a próbaváltozat!

Drága kisfiam, mikor meglátta, kedvesen megjegyezte:

mi akkora parasztok vagyunk, hogy nálunk még a szülinapi torta is káposztából készül.

Hozzávalók

1 kg savanyú káposzta (Kovászolt káposztából is készíthető.)

8-10 savanyított levél (nagy)

1 kg darált hús

6 db 1 cm vastag füstölt sonka szelet

3 fej vöröshagyma apróra vágva

2 kanál mangalica zsír

1 evőkanál pirospaprika

1 tojás

kapor

bors

20 dkg főtt rizs

petrezselyem levelek

tejföl

Elkészítés

A sonka szeleteket kiklopfoljuk. A darált húst alaposan összekeverjük a tojással, 1 fej összevágott vöröshagymával, kaporral, sóval, borssal.

2 fej összevágott vöröshagymát üvegesre párolunk a zsiradékon, belekeverjük a paprikát, és az alaposan kinyomkodott káposztával összedolgozzuk. Kissé megpároljuk. (Ha nagyon savanyú a káposzta, ki kell mosni vízben.)

Egy magas falú, edényt kizsírozunk- az enyém 20x30 centis ovális forma), majd kibélelünk kb. 4 nagy levéllel, úgy, hogy túllógjon a peremen. A rétegek a következők: sonka, káposzta, darált hús, káposzta, rizs, tejföl, káposzta, sonka.

Mindegyik réteget alaposan ledöngölünk. Az utolsót beborítjuk a maradék káposzta levéllel. Az edényt lefóliázzuk, és lefedjük. 180 fokos sütőben két órán át sütjük, ha kész tálra borítjuk, tetejét petrezselyemmel és tejföllel díszítjük.

Mielőtt nekiálltok, ajánlunk egy különleges előételt is:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


GASZTRO
Engedélyezte az Európai Bizottság a házi tücsköt mint élelmiszert
A rovarlárvák széleskörű élelmiszeripari alkalmazása környezeti és gazdasági előnyökkel jár, ráadásul a jószágok kevés takarmányt igényelnek.

Link másolása

Az MTI tudósít az Európai Bizottság döntéséről, miszerint a házi tücskök (Acheta domesticus) új élelmiszerként, vagy élelmiszer-összetevőként ezentúl elismertek lesznek az európai piacon.

A házi tücsök a harmadik rovar, melyet élelmiszer-összetevőként engedélyeznek az EU piacán, miután az Európai Bizottság tavaly júliusban a közönséges lisztbogár (Tenebrio molitor) lárvájának, novemberben pedig a vándorló sáska (Migratory locust) felhasználását engedélyezte új élelmiszerként.

A házi tücsök élelmiszerként forgalmazásának jóváhagyását az tette lehetővé, hogy az Európai Unió égisze alatt működő Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) értékelésében megállapította:

e rovarból származó készítmények meghatározott tenyésztési és elkészítési feltelek mellett biztonságosak, egészségesek és magas fehérjetartalmúak.

A házi tücsök egészben, fagyasztva, szárítva, valamint por formájában lesz kapható az Európai Unióban. Az új élelmiszert tartalmazó termékeket megfelelő címkével kell ellátni, hogy felhívják a figyelmet az esetleges allergiás reakciókra - közölték.

Emlékeztettek, az unió élelmiszerstratégiája a rovarokat alternatív fehérjeforrásként határozza meg, ami támogathatja az EU fenntarthatóbb élelmiszer-rendszerre áttérését.

Már emberek milliói fogyasztják a rovarokat, ezen túlmenően az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) a rovarokat egészséges és nagyon tápláló táplálékforrásnak minősíti, magas zsír-, fehérje-, vitamin-, rost- és ásványianyag-tartalommal - tették hozzá.

A bizottság korábbi közleménye szerint a rovarlárvák széleskörű élelmiszeripari alkalmazása környezeti és gazdasági előnyökkel jár, ha a hagyományos állati fehérjeforrásokat olyanok helyettesítik, amelyek kevesebb takarmányt igényelnek, kevesebb hulladékot termelnek, illetve üvegházhatásúgáz-kibocsátásuk elenyésző.

Link másolása
KÖVESS MINKET: