Almáspite kalap nélkül...
Mitikus gyümölcs az alma, ez igazán köztudott. Az almával kezdődött minden, alma már akkor is volt, amikor az úr lelke lebegett vala a vízek fölött, s az sem kizárt, hogy az apokalipszisban is lesz némi része. Így lenne ez logikus, ha már a teremtésben megkapta a maga fontos szerepét, hiszen a paradicsomból való kiűzetés is az almatilalom áthágása miatt következett be. De valljuk be őszintén, ha az almából készíthető pitékre, tortákra gondolunk, akkor úgy érezhetjük, megérte.
Az alma mitológiai karrierje azonban nem ért véget azzal, hogy sikerrel csábult el utána Éva oldalbordánk, hanem újabb zűrt okozott a trójai háború idején is. A magam részéről azonban élek a gyanúval, hogy az igazi Páris nem azzal vívta ki a szeszélyes görög istenasszonyok nem múló haragját, hogy trójai Helénának adta az almát. Sokkal inkább azzal, hogy nem adta oda őkegyelmességüknek az almával járó recepteket, amelyeket szintén a viszályszító Érisztől kapott. Igaz, egyetlen ókori forrás sem említ recepteskönyvet, de hát ez annak tudható be, hogy a büszke görögök röstelkedtek volna, ha kiderül, hogy ilyen kevéssé isteni ok miatt viaskodtak tíz évig…
Akármi is történt, annyi bizonyos, hogy az almáért őseink feláldozták a paradicsomot és lerombolták Tróját, s kérdem én, hány gyümölcs tudhat maga mögött ilyen fényes karriert? Ehhez hasonlót nemhogy más gyümölcsért, de még japán mijazaki marhabélszínért vagy norvég vadlazacért sem követtek el soha. Sőt, a fénykorát élő Marilyn Monroe-ért sem.
Amikor tehát beleharapunk egy almás süteménybe, jusson eszünkbe, hogy éppen az élő és illatos történelmet majszoljuk, s az íze mellett emiatt is beleborzonghatunk kéjesen.
Almás édességet készíteni a biztos siker záloga, hiszen kiemelkedő tehetségtelenség szükséges ahhoz, hogy ezt is elrontsuk. Az alma még kissé égetten is jó, hiszen csak karamellizálódik, és önmagában is kész sütemény, amennyiben a magháza helyére mézet, törött diót, fahéjat, mazsolát tömünk és megsütjük. Akár egy régi sparhert vasplattniján, akár egy übermodern sütő légkeveréses keblén.
Hozzávalók:
A pitelaphoz:
38-40 dkg liszt
1 dkg porcukor
20 g friss élesztő
1,2 dl langyos tej
2 tojás
1 citrom lereszelt héja
1 dkg puha vaj
1 tojássárgája
0,5 dl tejszín
Az almafeltéthez:
1,2 kg alma, meghámozva, kicsumázva, felkockázva
1 kiskanál őrölt fahéj
a lereszelt héjú citrom leve
6 dkg dióbél
8 dkg barnacukor
1 evőkanál vaj
2-3 evőkanálnyi barnarum
Elkészítése:
1. A tejbe keverjük bele a porcukor felét és morzsoljuk hozzá az élesztőt. A lisztet és a maradék porcukrot szitáljuk egy edénybe, majd 5 perc múlva, mikor az élesztős tej felhabzott, öntsük a liszthez. Adjuk hozzá a vajat, a tojásokat, a citromhéjat. Kézzel vagy géppel dagasszuk puha tésztává, majd konyharuhával letakarva kelesszük egy órán át.
2. Tegyük a megkelt tésztát egy 30X40 cm-es tepsibe, kézzel nyújtsuk-lapogassuk ki, és hagyjuk kelni még 15 percig. A végén megkenjük a tojássárgájával elkevert tejszínnel.
3. Amíg a tészta pihen, az almát kevés vajon átpároljuk, fahéjjal és a citrom levével gazdagítjuk, majd az egészet eloszlatjuk a tészta tetején. Akkor jó, ha az almatakaró vastag, mint a hó a Mont Blanc derekán. A mű megkoronázása: az enyhén megpirított dióbélt vágjuk durvára vagy daráljuk le, keverjük össze barnacukorral, bőségesen szórjuk az alma tetejére, és egy nagyvonalú mozdulattal locsoljuk meg a rummal.
4. 180 fokos sütőben 35-40 perc alatt elkészül, a rumos cukor rápirul az almára, és megértjük, mi is az az extázis. Egy ilyen sütemény után minden férfi Páris lesz, és minden nő Heléna. Legalábbis átmenetileg.
Szeretitek az almás süteményeket?
