GASZTRO

67 szuper hely a magyar tengernél, amit nem érdemes kihagyni - Balatoni Gasztrotérkép 2019

Éttermek, borászatok, szálláshelyek, cukrászdák a Balaton körül.

Link másolása

A Balatoni Gasztrotérkép évről évre remek támpontot ad, ha az ember a Balaton környékén szeretne egy jót enni vagy inni. Amint kézbe vettük az idei példányt, örömmel konstatáltuk, hogy több szereplőt mi is felfedeztünk már, és szívesen ajánlunk nektek idén is.

De mi is az a Balatoni Gasztrotérkép?

120 ezer példányban, összesen 67 vendéglátóhely részvételével jelent meg az idei kiadvány, melynek

célja továbbra is az, hogy a magas minőségű szolgáltatókat népszerűsítse, és segítséget nyújtson a tájékozódásban minden gasztronómia iránt érdeklődő látogatónak.

Az idei, hatodik kiadásban több újdonság is szerepel: külön jelölést kaptak például az akadálymentesített vagy éppen a bankkártyát is elfogadó egységek, és persze feltüntetik, hogy melyik vendéglátóhely kutyabarát, hol van gyerekmenü, panoráma, pincészet, szálláshely, vagy, hogy melyek a szezonálisan nyitva tartó egységek. A készítők idén is megőrizték a már jól bevált arculatot, amely Kerekes Kata grafikus keze munkáját dicséri.

A projektben résztvevő vendéglátóhelyek száma négy év alatt megsokszorozódott, ami egyértelműen jelzi, hogy egyre több fiatal vállalkozó hisz a magas minőségű vendéglátásban, és a klasszikus értelemben vett szezon meghosszabbításában is. 

A résztvevő balatoni szolgáltatók palettája igen színes: éttermek, borászatok, szálláshelyek, cukrászdák, specialty kávézó, food truck, vegán bisztró, juice bar vagy épp pálinkafőzde is szerepel a Gasztrotérképen.

A Balatoni Gasztrotérkép applikáció ingyenesen letölthető az App Store-ból és a Google Play-ből is, a kiadvány pdf formátumban is bárki számára elérhető a www.gasztroterkepek.hu weboldalról, a papír alapú Gasztrotérkép pedig továbbra is ingyenes, kétnyelvű (magyar és angol) és június 1-től megtalálható többszáz kiemelt balatoni és fővárosi turisztikai ponton, valamint a Gasztrotérképen szereplő 67 partnernél is. 

És most jöjjenek a mi kedvenceink..

 

5 kihagyhatatlan hely a Gasztrotérképről

 

Vígmolnár Csárda

A Csopak határában lévő Vígmolnár régóta úti cél azoknak, akik a környéken családias, emberközeli vendéglátást keresnek. Az étlap a magyar konyha alapjaira épül, a hagyománytisztelet, a regionalitás és az innováció egyaránt tükröződik a fogásokban. Igazi modern, XXI. századi csárda maradandó élményekkel, kedves szóval, finom ételekkel. Ízek, borok, Balaton.

(8229 Csopak, Kőkorsó utca 1.)

Bővebben ebben a cikkben olvashattok róluk:

Egy modern csárda a Balaton partján – teszteltük a VígMolnárt

M7 Bistro

Az M7-es autópálya fehérvári pihenőhelyében működik Magyarország első autópálya-étterme, az M7 Bistro. Modern, de házias konyha elvitelre is, látványpékség, egész évben nyitva.

(M7-es autópálya, 59-es kilométer, székesfehérvári pihenő)

Bővebben ebben a cikkben olvashattok róluk:

Gigantikus Rákóczi-túrós az ország egyik legjobb autópálya-éttermében

Karolina Fűszerkert Étterem

Tradicionális magyar ízek és modern konyha bátor kombinációja – ez a csodálatos balatoni panorámás Fűszerkert titka. Az ételekben fel-felbukkannak az étterem nevéhez hűen a saját fűszerkert kincsei.

(8237 Tihany, Felsőkopaszhegyi út 35.)

Bővebben ebben a cikkben olvashattok róluk:

"Bravó gombóc, bekerültél a túrógombócok halhatatlanság-csarnokába!" - teszteltük a tihanyi Fűszerkertet

Szomszéd kertje

Tűzrőlpattant fast casual étterem Csopakon a falu központjában. Friss, helyi alapanyagok, Yagoona, kemence és grill, bitang bluesbulik és laza együttlétek a nagy kertben nyáron, kandallós belső térben télen. Várnak a házigazdák, és Toto, a vizsla.

(8229 Csopak Kossuth Lajos u. 97.)

Bővebben ebben a cikkben olvashattok róluk:

Velő, kijevi és tökéletes rizses hús - Csopakig mentük a Szomszéd főztjéért

Veganeeta Home

A Veganeeta Home vegán étterem, specialty kávézó, második otthon, megismételhetetlen és a lelkünkhöz beszél. Egy álom volt, ami megvalósult. A kívül-belül felújított, csinos babaházként kitűnő épület lelke Árvai Anita, a Veganeeta blog alapítója.

(8220 Balatonalmádi Baross Gábor u. 2/b.)

Róluk egy videóban mesélünk:

Ilyen egy igazi luxushétvége a Balatonon

Töltsd le a Balatoni Gasztrotérkép Applikációt!

Weboldal:www.gasztroterkepek.hu

Facebook: www.facebook.com/balatonigasztroterkep

Instagram: @balatonigasztroterkep

Használd a #balatonigasztrotérkép hashtaget!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


GASZTRO
Kispórolták a Túró Rudiból a túrót? Itt a hivatalos válasz az ügyben
Egy tiktokker bejelentést tett a hatóságoknál a Pöttyös Túró Rudi összetevői miatt, és gyorsan választ is kapott. Az erről szóló videóit néhány nap alatt több százezren látták.

Link másolása

A termékkritikus nevű TikTok-csatorna tulajdonosa a 0 százalék hozzáadott cukrot tartalmazó Pöttyös Túró Rudi csomagolásán kiszúrta, hogy az összetevőknél nem túró, hanem „tejalapú rögös készítmény” szerepel.

Szerinte a termék nevével megtévesztik a vásárlókat, ezért bejelentést tett a gyártó ellen.

Videójában a bejelentő férfi kifejtette: például a madártejes, az epres, a mogyorókrémes, a sóskaramellás és a kókuszos ízesítésű Pöttyös Túró Rudi sem tartalmaz túrót, nem is abból készül, ezért ezeket véleménye szerint nem lehetne Túró Rudinak hívni, mégis ez van a csomagolásukra írva. Emellett álláspontja alapján „A Pöttyös az igazi!” jelmondat is alkalmas a vásárlók megtévesztésére.

@termekkritikus

♬ eredeti hang - A termékkritikus

A tiktokker a gyártó ellen a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnál és a szabolcsi kormányhivatal élelmiszerbiztonsági osztályánál tett bejelentést, utóbbitól pedig egy napon belül válaszoltak neki.

Közölték: az ízesített Pöttyös Túró Rudi termékek jelölésével kapcsolatban a gyártóval szemben már eljárás indult és jelenleg bírósági eljárás van folyamatban.

@termekkritikus

♬ eredeti hang - A termékkritikus

Update

Hétfőn a Pöttyös Túró Rudi gyártója, a Friesland Campina Hungária is reagált az ügyre. A közleményükben azt írták, hogy a Pöttyös termékek esetében zsírszegény túró a meghatározó alapanyag.

„Ugyanakkor egyes ízesített termékvariánsok gyártása során minimális mértékben, tejpor hozzáadásával módosítjuk a hagyományos receptúrát. A használt technológia megegyezik a túrógyártással, azonban a Magyar Élelmiszerkönyv előírásai értelmében ez utóbbi esetben az így készült termékösszetevőt nem jelölhetjük túróként, hanem tej alapú rögös készítményként tüntetjük fel azt termékeink csomagolásán. Az érintett termékek receptúrájának kismértékű módosítása ellenére a túróval állagban és minőségben egyenértékű alapanyagról van szó ezen termékek esetében is. Technológiai szempontból maga a túró is egy alvasztott rögös tejalapú készítmény” - írták.

A cég cáfolta, hogy bírósági eljárás zajlana ellenük, ahogy azt is, hogy a társaság ellen 800.000 forint bírságot szabtak ki.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
GASZTRO
A tökéletes nápolyi pizzáért nem kell Olaszországig utazni - a Forni di Napoliban jártunk
Puha, leheletvékony tészta, buborékos és roppanós széllel. Ez a nápolyi pizza Budapesten.

Link másolása

A Szent István körutat és Nápolyt több mint 1200 kilométer választja el egymástól, mégis mindkét helyen autentikus, nápolyi pizzával kényeztethetjük magunkat.

Vékony és lágy belső, légiesen puha, de mégis roppanós szél.

Feltétnek pedig San Marzano paradicsom, olasz szalámi, sonka vagy éppen buffala mozzarella.

Valahogy így képzelünk el egy tökéletes példányt, és a Forni di Napolimeg is adja nekünk mindezt, pezsgő belvárosi környezetben, a Jászai Mari tértől pár lépésre.

A vállalkozás ötlete a pandémia idején született meg. A baráti körben volt egy pizzaszakács, akinek munkássága adott egy inspiráló löketet. Az ötletet pedig tettek követték, és a tulajdonosok Nápolyba is kiutaztak ízélményeket gyűjteni.

Ezután már csak a megfelelő üzletet kellett megtalálni, ahová a turisták éppoly könnyen betalálnak, mint a magyar vendégek. 2021 szeptemberére el is készültek mindennel, és megnyitott a Forni di Napoli.

Egy tökéletes, napolyi pizzázóban azonban még pár fontos dolognak stimmelnie kell: jó kemence, olasz alapanyagok, egy hozzáértő séf.

A pizzamester Damu László lett, akinek nagy múltja van a szakmában. Tavaly például 7. lett a pizza-világbajnokságon.

A kemence Morello Forni, és igazán speciális:

Ez egy forgótányéros, gázos kemence, amiben egyszerre akár 9 pizza is elfér.

Ezzel gyakorlatilag garantálni tudják a kiegyensúlyozott minőséget, és egy nagyobb asztaltársaságnak sem kell egymás pizzájára várni.

Érdekesség még, hogy igény esetén át tudnának állni vele akár fás tüzelésre is.

Az étterem csak olasz alapanyagokat használ.

Legyen szó paradicsomszószról, sajtról, felvágottról, vagy a tészta készítéséhez szükséges lisztről.

A hely egyik tulajdonosától megtudtuk, hogy még úgy sem egyszerű feladat hozni a megszokott minőséget, hogy a fenti összetevők, és a tökéletes recept is megvan. Ennél a pizzánál fontos a hosszú kelesztés (72 óra a legideálisabb), és a végeredmény olyan apróságoktól is függ, hogy éppen milyen páratartalom van.

 

Az étlap központi eleme természetesen a pizza, amiből legjobban a hagyományos példányok fogynak, de vannak szezonális ajánlatok is. Sütőtökös vagy akár tépett húsos verzióba is belefuthatunk, ha unnánk a Margheritát vagy a Divavolát.

(De meg lehet unni ezeket a klasszikusokat? Szerintem erre nem sok esély van.)

Az itallapról limonádét és hűs aperolt is kérhetünk, és desszertfronton ott a tiramisu vagy a panna cotta is.

Én egy klasszikus előétellel kezdtem.

A Caprese saláta bivalymozzarella, koktélparadicsom, bazsalikom és házi pesto tökéletes elegye, ami frissen sült focacciaval érkezik.

Brutális adag. Melegebb nyári napokon akár önmagában is abszolút kielégítő.

A pizzák közül borzasztóan nehéz csak egyet választani, hiszen már maguk az alapok is egészen sokfélék: San Marzano paradicsom, Fior di Latte, friss ricotta, gorgonzola vagy pisztáciás pesto is kerülhet a tésztára.

Aztán a feltétek még tovább bonyolítják a dolgot. Választhatunk akár olasz zöldségekkel megpakolt, vegetáriánus pizzát, de kolbászkrémes - lilahagymás magyarosat is.

Én végül a Salamino mellett kötöttem ki, ami paradicsomos alappal, mozzarella, nápolyi szalámi, koktélparadicsom, olívaolaj és bazsalikom feltéttel érkezett, és számomra maga volt a tökély.

A tészta levegős és könnyed, és csak úgy roskadozik a feltétektől.

Az étterem nagyon hangulatos, és a gigantikus kemencének hála tényleg gyorsan érkeznek is a pizzák az asztalokhoz. A hatalmas kinti terasz pedig egyre hívogatóbb lesz, ahogy lépdelünk a nyár felé.

A Forni di Napoli kevesebb mint két év alatt a környékbeliek és a turisták egyik kedvenc helyévé vált. Jól mutatja ezt az is, hogy nemsokára új helyet nyitnak a Bazilikánál.

Elérhetőségek:

Telefonszám: +36 30 901 4466

E-mail: fornidinapoli@gmail.com

Cím: Szent István körút 9.

www.fornidinapoli.hu

 

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

GASZTRO
Tavaly felfedezett, 14 lábú óriási rákféle egy tajvani vendéglő új sztárfogása
Az óriás ászkarákról egyelőre keveset tudnunk, ezért a tudósok szerint cseppet sem veszélytelen a megkóstolása.

Link másolása

Sorban állnak egy tajvani ramenezőnél az emberek, hogy megkóstolhassák vagy legalább lefotózhassák az étterem legújabb ételét, írja a CNN. A The Ramen Boy-nál kapható óriás ászkarákos tésztaleves május 22. óta kapható, azóta egyre többen iratkoznak fel a várólistára. Az étterem az új fogást bemutató posztban azt írta, hogy „végre megvan ez az álom-összetevő”.

Az étterem vezetője szerint „cuki” kinézete miatt buknak az emberek az ászkarákos levesre. Az elkészítési mód sem túl bonyolult: egyszerűen tíz percig gőzölik a különlegességet, így semmilyen gondot nem okoz a feldolgozása. Ha kész, akkor pedig egy csirke-hal alaplére helyezik, az egészért pedig 1480 tajvani új dollárt (16 700 forint) kérnek a vendégtől.

Az egyik kóstoló szerint a különlegesség íze olyan, mintha a rákot keresztezték volna a homárral, csak annál sűrűbb a textúrája és valamivel rágósabb.

Egy szakértő szerint a tajpeji étterem új slágere a 300-500 méteres mélységben élő óriás ászkarák (Bathynomus jamesi) lehet, ami a Dél-kínai-tengeren, a Dongsha-szigetek közelében él. A ramen megjelenése óta egyes tudósok aggodalmukat fejezték ki a fenékvonóhálós halászati módszer lehetséges ökológiai hatásaival, valamint az esetleges egészségügyi kockázatokkal kapcsolatban. Szakértők szerint a nagyrészt ismeretlen, tavaly felfedezett faj toxinokat vagy nehézfémeket, például higanyt tartalmazhat.

Az étterem vezetője szerint egy véletlennek köszönhetően fogták ki a hatalmas ízeltlábúakat, ezért kínálják most egy akció keretében a vendégeiknek az ászkarákos rament.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

GASZTRO
Amerikai delik ízvilágát próbálhatod most ki Budapest egyedülálló bisztrójában, a MADHOUSE-ban
A július 16-ig elérhető és rendelhető menüt Turai Barnával közösen állították össze, amiből nem hiányozhat a pastrami szendvics, de nem csak a mindenki által ismert, marhaszegytől rogyadozó különlegességért lesz érdemes asztalt foglalni az Anker közben.

Link másolása

A MADHOUSE Budapest Bistro & Craft Beer Bar hazánk egyik legismertebb és legnagyobb sörprofilú sörfőzdéjének, a Mad Scientistnek a belvárosi gasztrokocsmája. Az impulzív kerekívű Anker közben található, a sétálószakasz közepét hosszan feltöltve hangulatos terasszal.

Ha 24 csapról próbálgatnátok a Mad Scientist (és mások) kraftsöreit és mellé Piszkor Norbert executive chef bistro konyhájában készült ételeit kóstolnátok, a célhelyszín nem is kérdés!

Csupa olyan fogás szerepel az étlapon, melyek mellé jól csúsznak a sörök, és jó pár ételben is megjelenik valamilyen sörös elem.

Az itallapon pedig a Mad Scientist legkülönlegesebb friss tételei mellett, neves külföldi és hazai sörfőzők italai is megtalálhatóak, a repertoár széles. Sokszor van sörös eseményük is pl. TTO (tap takeover), kóstoló, minden évben itt tartják a Scientist születésnapját, sokszor lehet elcsípni a főzdéből a srácokat.

Piszkor Norbert a 2020-as nyitás óta tematikus séfajánlatok sorozatával bizonyította már, hogy szinte nincs olyan nemzetiség, aminek a gasztronómiájában nem ismeri ki magát.

A május-júliusi Bring back the Deli menühöz azonban nem szimplán egy népcsoport, hanem az egyébként kelet európai eredetű, de New York ban deli konyhaként elhíresült askenázi zsidó konyha szolgáltatta az ihletet.

Turai Barnával, digitális tartalomgyártóval, és az Amerikai Zsidó Bizottság magyarországi képviselőjével közösen összeállított ételsorból így nem hiányozhat a pastrami szendvics, de nem csak a mindenki által ismert, marhaszegytől rogyadozó különlegességért lesz érdemes asztalt foglalni az Anker köz legsörösebb helyére. Választhatsz még libalevest maceszgombóccal, liba rilettet, fermentált zöldségekkel és flódnit is.

Bring back the Deli menü

Pastrami:

A szendvics, amibe beleharapva egyből a New York-i Katz’s Delicatessenben fogod érezni magad. Két szelet PANO pékség-féle kellemesen savanykás, teljes kiőrlésű rozskenyér, közte a Plus52 Event&Gastro Hall pitmastere, Stoller Márton által előkészített marhaszeggyel.

Libaleves:

Az alapleve úgy készül, mint a ramené: lepirított csontokkal, hosszasan főzve, ázsiai fűszerezéssel. Így mélyebb és koncentráltabb lesz az íze, amit remekül ellensúlyoz a könnyed levesbetét.

Rilette:

Saját zsiradékában hosszan hőkezelt libahúsból készült pástétom, vagyis rilettes, amit kovászos kenyérrel, mustárkaviárral, mézzel, valamint fermentált zöldeperrel szervíroznak. Szerintünk a fő elem kellemes húsosságát gyönyörűen ellensúlyozza a köretek kellemes savanykássága, az adag mérete miatt pedig azoknak is ideális választás, akik csak egy könnyedebb sör- vagy borkorcsolyára vágynak.

Flódni:

Turai Barnát és Piszkor Norbertet annyira megihlette a Bring Back The Deli séfmenü koncepciója, hogy még a zsidóság egyik ikonikus desszertjét, a flódnit is megpróbálták tökéletesíteni. Ennek első lépéseként rétegeire bontották a süteményt, majd megpróbálták azokat még finomabbá tenni. Így került a MADHOUSE-os változatba: vörösboros szilvachutney, almagratin, sablé (vagyis omlós, vajas keksz) is.

A július 16-ig elérhető és rendelhető menü megvásárlásával egy jó ügyet is támogathatsz, hiszen ezúttal a séfajánlatból befolyó összeg egy része a Haver Alapítványhoz kerül majd,

akik azon dolgoznak, hogy párbeszédet kezdeményezzenek zsidó és nem zsidó fiatalok között, hogy ezzel támogassanak egy olyan felnövekvő generációt, amely nyitottsággal tekint a kulturális sokszínűségre.

Az új séfajánlat mellett a MADHOUSE teljes menüje is frissült. A törzsvendégeiknek megnyugtatásként üzenik, hogy a legnagyobb kedvencek természetesen továbbra is elérhetőek náluk. Ilyen például a séf ázsiai fúziós halászleve, sült savanyú káposztával és hazai harcsával, mely rántott, „tonkatsu” verzióban érkezik a tányérra.

A weboldalukon már elérhető a teljes frissített kínálat.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk