Vallomás Szolnokról képeslapokon

Különös módon mutatta be a fotós, miért is szereti kedves városát, Szolnokot. A rendhagyó képeslapok egy fotópályázat zsűrijét is megfogták.

Link másolása

Fotók: Takács-Balázs Ildikó

"Régóta szerelmese vagyok a fotózásnak, ám komolyabban egy éve, hogy fényképezőgépet ragadtam. Az album, amit most küldök Szolnokról szól, méghozzá nem csak önálló fotók formájában, hanem amolyan "képeslapszerűen".

A város által meghirdetett "Miért szeretem Szolnokot?" című pályázatra ezen kollázsokkal neveztem, és legnagyobb örömömre végül egyike lehettem a nyerteseknek. A képek azóta több szolnoki oldalon kerültek már bemutatásra, a "csúcsfotók" felhívás kapcsán viszont úgy gondoltam megosztom Önökkel is, hiszen így akár az ország többi részére is eljuthatnak. Mindazokhoz, akik velem együtt szeretik Szolnokot, és természetesen azokhoz is, akik szívesen nézegetnek zöldellő fákat és virágokat."

Lássuk, miért is szerethető Szolnok a fotós szerint: mert szépül, mert szórakoztat, mert itt a Tiszavirág nem kérészéletű, mert van múltja, mert enged hinni, mert újra van sétahajója a Tiszán, mert csodás az egykori zsinagógája, mert szobrot állít a hősöknek, mert annyira színes és mert nem lehet nem szeretni...

szolnok (6)

szolnok (2)-nyito

szolnok (2)

szolnok (3)

szolnok (4)

szolnok (5)

szolnok (7)

szolnok (11)

Íme néhány ráadás :)

szolnok (1)

szolnok (9)

szolnok (10)

szolnok (12)

Ha tetszenek a képek, nyomj egy lájkot!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk



Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:



Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:



Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET: