FOCI EB

Fejenként 6000 forintnyi pénzt kért egy anya a rokonaitól a karácsonyi vacsoráért – óriási vita lett belőle

Illetlenség, vagy teljesen érthető döntés? Egymásnak estek a kommentelők.
Címkép: PxHere - szmo.hu
2018. december 24.


Link másolása

Egy háziasszony úgy próbált meg spórolni a karácsonyi lakomával járó költségeken, hogy pénzt kért a hozzá látogató családtagoktól - ezt a nő menye osztotta meg a netezőkkel a Mumsnet oldalán. A fórumon közzétett posztjában arról kérdezte a többi anyát, hogy ők képesek lennének-e díjat felszámolni a rokonoknak a vendéglátásért cserébe. A nő elmesélte, hogy a párja édesanyja fejenként 17 fontot, azaz 6000 forintot kért minden vendégtől.

"Azt mondta, nem akar semmit a véletlenre bízni, és mindent előre meg akar csinálni, ami sok pénz, amit meg is értek. De a párom most le van égve, így inkább az én családomhoz jönne karácsonyozni"

- írta a posztjában a nő.

Mint írta, megérti az anyósát, mert a vendéglátás sok munkával és pénzzel jár, de az asszony nincs olyan rossz anyagi helyzetben, hogy ezt ne engedhesse meg magának. Korábban nem is volt ilyenre példa, csak olyan fordult elő, hogy a vendégek süteményt vagy más desszertet vittek önszántukból. A háziasszony fia viszont úgy érzi, hogy pénzt adni a vacsoráért nem helyes.

A fórumozók véleménye is nagyon megosztó volt a témáról. Voltak, akik hasonlóan a menyhez, megértették az anyós álláspontját, míg mások elképzelni sem tudják, hogy "vacsoradíjat" számoljanak fel a saját szeretteiknek.

"Inkább arra kérném őket, hogy hozzanak valamit az ételhez. Például Paul nagybácsi hozhat szószt, Lucy nagynéni salátát. De ha valaki arra kér, hogy fizessek neki, megtenném. Nagyon sokba kerül a vendéglátás, különösen az év egyik legdrágább időszakában. Ha mi a barátokkal összeülünk ünnepekkor enni, mindig elosztjuk a költségeket."

"Nem, soha nem kérném meg az embereket, hogy fizessenek, ha hozzám jönnek vacsorára. Inkább legyen minden évben máshol, vagy kérd meg a rokonokat, hogy hozzanak valamit, ha szűk a pénztárcád."

"Én biztos nem kérnék pénzt, még azt sem, hogy ételt hozzanak hozzám, de remélném, hogy bort vagy egy kis nasival besegítenek."

"Ez úgy hangzik, mintha az anyósnak már elege lenne abból, hogy minden évben ő tartja a karácsonyi vacsorát... Ha négy felnőtt fizet 17 fontot fejenként, az még mindig csak 68 font. Biztos nem arról van szó, hogy a mama egy luxusvacsorát készít és mindenkitől elvárja, hogy hozzájáruljon ehhez."

"Szerintem ez fair. Miért kellene minden évben egyedül fedeznie az összes költséget, ami 100 fontnál is több lehet? Mi nem adunk pénzt annak, aki vendégül lát minket, de mindig viszünk valamit magunkkal: pezsgőt, pudingot, előételt, de lehet, hogy az anyós nem bízik a többiekben, hátha elfelejtik vagy nem azt hozzák, amit megbeszéltek, ezért inkább magára vállal mindent."

Te mit gondolsz? Illetlenség pénzt kérni a vendégektől?

Forrás: indy100.com

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


FOCI EB
A Rovatból
Durva, rasszista kommentekben gyalázzák az Eb-döntőn büntetőt hibázó angol focistákat a szurkolók
Az angol válogatott, a brit miniszterelnök és az angol szövetség is mélyen elítélte ezeket a megnyilvánulásokat, a rendőrség sem hagyja annyiban.

Link másolása

Fájdalmas vereséget szenvedett vasárnap este az angol futballválogatott, miután elveszítette az Olaszország elleni büntetőpárbajt a foci Európa-bajnokságon. Az angol játékosok közül hárman is elhibázták a tizenegyest, így az Azzurri tagjai örülhettek a végső győzelemnek.

A mérkőzést követően a csalódott angol szurkolók a közösségi oldalakon fakadtak ki, sokan meglehetősen durva kommenteket írva szidták a csapatot. A legtöbb kritikát az a három fiatal focista kapta, akik nem rúgták be a büntetőjüket, vagyis a 19 éves Bukayo Saka, a 23 éves Marcus Rashford és a 21 éves Jadon Sancho.

A színesbőrű játékosokat olyan rasszista megjegyzésekkel illették, mint "a niggerek elcseszték nekünk" vagy "inkább egyetek banánt, niggerek", de majmoknak is nevezték őket, az utolsó rúgást elhibázó Sakának pedig azt üzenték, hogy menjen vissza Nigériába.

Az Angol Labdarúgó Szövetség (FA) közleményben reagált ezekre a szurkolói megnyilvánulásokra. Mint írták, megdöbbentették őket az az online rasszizmus, amivel a játékosokat sújtották a közösségi médiában. Hangsúlyozták, hogy határozottan elítélik a diszkrimináció minden formáját, és azoknak, akik ilyen magatartást tanúsítanak, nincs helyük a szurkolók között. "Mindent megteszünk az érintett játékosok támogatásáért, a felelősök számára pedig a lehető legszigorúbb büntetéseket szorgalmazzuk" - jelentették ki.

A válogatott is közleményt adott ki, amelyben azt írták, hogy undorodnak attól, hogy egyes szurkolóik az interneten keresztül bántalmazzák azokat a játékosokat, akik mindent megtettek a címeres mezért a torna során.

Boris Johnson brit miniszterelnök sem ment el szó nélkül a rasszista kommentcunami mellett. Szerinte ezt a csapatot hősként kellene ünnepelni, nem pedig bántani a közösségi médiában.

"Szégyelljék magukat azok, akik felelősek ezért az online bántalmazásért"

- mondta.

Priti Patel belügyminiszter is mélyen elítélte az "aljas" rasszista megnyilvánulásokat. "Ennek nincs helye hazánkban" - jelentette ki, hozzátéve, hogy a rendőrségnek felelősségre kell vonni a felelősöket.

A Metropolitan Police már jelezte is, hogy kivizsgálják a történteket. "Ez a bántalmazás teljesen elfogadhatatlan, ezt nem lehet tolerálni" - jelezték.

Forrás: Daily Mail, Reuters


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
FOCI EB
„Nem vagytok angol szurkolók, nem kelletek” - ezt üzeni Harry Kane a csapattársait ért rasszista sértésekre
Az angol csapatkapitány határozottan állt ki fiatal játékostársai mellett, szerinte támogatást érdemelnének, nem gyalázkodást.

Link másolása

Korábban mi is hírt adtunk róla, hogy rasszista szóbeli támadások érték a labdarúgó-Európa-bajnokság három fiatal angol játékosát, akik a döntő büntetőpárbajában tizenegyeseket hibáztak.

Most Harry Kane, az angol válogatott csapatkapitánya üzent a gyalázkodóknak Twitteren. Mint írja:

Három legény, akik egész nyáron briliánsak voltak, bátran előléptek, és elvállalták a büntetőket, amikor a legnagyobb volt a tét. Amit érdemelnek, az a támogatás, nem pedig a hitvány rasszista mocskolódás, amit azóta kapnak. Ha valakit a közösségi médiában gyaláztok, nem vagytok Anglia szurkolói, és nincs szükségünk rátok.

Marcus Rashfordnak, Jadon Sanchónak és Bukayo Sakának egyaránt nagy teher nehezedett a vállára, amikor Gareth Southgate szövetségi kapitány őket jelölte ki a később sordöntőnek bizonyult tizenegyesek elvégzésére.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FOCI EB
Kiderült, hogy miért nem ünnepelt a mindent eldöntő védés után az olasz kapus az Eb-döntőben
Gianluigi Donnarumma egyszerűen elszámolta magát.

Link másolása

Egyáltalán nem azért sétált egykedvűen a pálya széle felé a mindent eldöntő büntető kivédése után az olasz válogatott kapusa, mert annyira higgadt, írja a Metro. A torna legjobb játékosának választott Gianluigi Donnarumma elárulta, hogy ennél sokkal prózaibb oka volt viselkedésének.

A 22 éves kapus egész egyszerűen elszámolta magát, és még azt hitte, hogy hátravan egy olasz tizenegyes a párbajból. Akkor döbbent rá, hogy megnyerték az Európa-bajnokságot, amikor meghallotta az időközben az örömtől szabályosan felrobbanó olasz szurkolókat, és hallotta a felé rohanó lábak dobogását:

A torna alatt a Milanból a PSG-be igazoló kapus nem sokkal később arról is majdnem lemaradt, hogy az UEFA őt választotta az Eb legjobb játékosának. Az egymás mellett felsorakozó olaszok közül a sor végén elmélázó Donnarummának a mellette álló Bernardeschi szólt: rajta kívül már az egész világ tudja, hogy ő lett a torna legjobbja. A kapus ezután gyorsan felrohant a pódiumra a különdíjért.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FOCI EB
Csatatér lett az olasz öltöző az Eb-döntő után, az angol játékosok bánatukban pizzát ettek
Az olasz edzői stáb egyik tagja hason csúszott egy sörrel fellocsolt asztallapon.

Link másolása

Óriási kuplerájt hagyott maga után a Wembley öltözőjében az Eb-győztes olasz válogatott, írja a The Sun. A féktelen ünneplés után távozó olaszok szanaszét dobált papucsokat, törölközőket, zoknikat és alsónadrágokat hagytak mindenhol, a földön és az asztalokon pedig pezsgős- és borosüvegek, valamint összegyűrt sörös dobozok gyülekeztek. A német Bild egyenesen "csatatérnek" nevezte az olaszok távozása után az öltözőt.

A vasárnapi döntő után már a pályán megkezdődött a buli, miután Olaszország a rendes játékidőt és a hosszabbítást követően végül büntetőkkel legyőzte Angliát. Az edzői stábból Daniele De Rossi egy sörrel fellocsolt asztallapon csúszkált:

A játékosok telefonjairól kiszivárgott többi videón is jól látszik, hogy Chielliniék egyáltalán nem fogták vissza magukat vasárnap este:

Eközben jóval szerényebb hangulatban telt az este hátralévő része a szomszéd öltözőben, ahol az angol válogatott tagjai némileg érthetetlen módon néhány pizzával próbáltak túllépni a kínos vereségen. Gareth Southgate csapatának szomorúságát jól leírja a katonás rendben egymásra tornyozott néhány pizzás doboz is:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk