hirdetés

FELFEDEZŐ

Téboly: visszatért az életveszélyes forró vizes kihívás, egy tini súlyosan meg is sérült

A világszerte elterjedt őrületnek tavaly halálos áldozata is volt, mégis újra divat lett.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2018. augusztus 12.

hirdetés

Ismét kezd terjedni a közösségi médiában egy régi-új internetes kihívás, amelyben már tavaly is sokan megsérültek, sőt halálos áldozata is volt.

Mindig van valami új őrület, amibe a fiatalok belerángatják egymást, de a forró vizes kihívás (hot water challenge) egyértelműen a legveszélyesebbek közé tartozik. A lényege az, hogy a gyerekek és kamaszok forró vizet öntenek magukra vagy a barátaikra (akár meglepetésszerűen is), vagy gyorsan megisszák. Mindegyik esetben megsérülhet valaki.

A kihívás először tavaly nyáron kezdett el terjedni, egy 8 éves floridai kislány pedig hónapokkal később meg is halt, miután forrásban lévő vizet ivott.

A szája és a nyelőcsöve is súlyosan megégett, később pedig több légzőszervi problémája is volt. Végül már nem tudott rendesen lélegezni. Rajta kívül több gyerek is kórházba került égési sérülésekkel.

Ennek ellenére idén nyáron ismét felkapták ezt a kihívást, a különböző közösségi és videómegosztó oldalakon már egyre több ilyen videót töltenek fel. Nem is kellett sokat várni, hogy valaki ismét komolyan megsérüljön.

hirdetés

Egy 15 éves amerikai fiú másodfokú égési sérüléseket szenvedett a hátán, a mellkasán és az arcán, miután barátja alvás közben forró vizet öntött rá. Korábban együtt néztek ilyen témájú videókat a Youtube-on és elhatározták, hogy ők részt vesznek benne, de csak baj lett belőle.

"A bőröm egyszerűen levált a mellkasomról. Belenéztem a tükörbe és láttam, hogy az arcomról is leégett a bőr"

- mondta Kyland Clark, aki egy hétig feküdt kórházban a baleset után.

"Van egy határ, hogy mit csinálhatsz meg egy kihíváson belül, és mit nem szabad. Ne lépjétek át ezt a határt" - javasolja a kamasz kortársainak.

Az Országos Mentőszolgálat már tavaly augusztusban is felhívta a figyelmet erre az életveszélyes kihívása.

A forró víz nem csak maradandó sebeket okozhat, hanem lehet olyan súlyos következménye is, amely akár halálhoz is vezethet.

"Ha a barátaid ilyesmire próbálnak rávenni, akkor nem igazi barátok" - mondta dr. Ed Bartkus, az Indianai Orvosi Egyetem doktora a Fox 59-nak.

Forrás: Huffington Post, New York Post


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk