FELFEDEZŐ

Újabb olasz kisvárosban vehetsz házat egy euróért

Az egyik legszebb olasz kisvárosban, Zungoliban a történelmi belvárosban lehet ingatlanokat vásárolni, a vevőnek azonban vállalnia kell az épület rendbehozatalát.

Link másolása

Mint ahogy korábban megírtuk, Olaszországban több településen is hirdettek meg házakat egyetlen euróért. Az ár azért ilyen minimális, mert a házak állapotából adódóan elég sokat kell költeni a rendbetételükre. Cserébe viszont gyönyörű helyeken juthat így a szerencsés vásárló szuper házakhoz.

Az első ilyen kezdeményezés 2008-ban, Salemiben volt, az akkor nem járt sikerrel, az önkormányzat csődje, a maffia felbukkanása és a házak igen rossz állapota miatt.

Ám a következő, Gangiban már nagyon bejött. Itt száz ingatlanra ezren jelentkeztek. A felújítást követően a városka teljesen újjászületett, még az ingatlanpiaca is helyreállt. Aki szeretne itt élni, még talál ilyen házat egy kávé áráért. De igyekezni kell, mert egyre kevesebb a megvásárlásra kijelölt ingatlan - írta az Olaszmamma.

Volt olyan település is, ahol szintén megpróbálták a falucskát megmenteni, hiszen az ezer méteres magasban lévő piemonti Carrega Liguréban 2011-re már csak 85-en éltek. A terv nem hozott eredményt, mert az önkormányzat nem tudta felkutatni az elhagyott ingatlanok tulajdonosait.

Voltak még kezdeményezések más településeken is, akadt ahol a bürokrácia miatt állt le a folyamat, például a Molise régióban található Pizzone íróknak adott volna el házakat, de a hivatalok miatt még áll a projekt.

Sikerek is születtek, fél éve például a toszkán Montieriben már tíz háznak is új gazdája van.

A szicíliai Etna lábánál fekvő, 9000 lakosú Regalbuto most készítette elő a pályázati kiírást, azt remélik, hogy egy éven belül lehet majd jelentkezni a házakra, de már most is kaptak megkereséseket.

A szigetkedvelőknek Szardínián lesz majd két városkában is mód arra, hogy egy euróért jussanak házhoz az érdeklődők. Ollolaiban már egy ház elkelt, és Nulviban ötöt hirdettek meg azzal, hogy az új tulajdonos a helyi munkaerővel rendbe hozatja az épületeket.

Az ilyen akciókat elnéptelenedő települések önkormányzatai szokták meghirdetni. Így csábítanak új lakókat a városkákba, akik megoldják az épületek megóvását, és újra benépesítik a települést.

A helyi vezetés felméri, hogy mely ingatlanokat lehet eladni. Ezek általában rossz állapotban lévő (akár romos) házak, amelyeket a korábbi tulajdonosok nem bírtak fenntartani, vagy nem fizettek utánuk ingatlanadót, vagy akár már máshol élnek, és lakatlanná vált a ház. Ezek után hirdetik meg a házat,

azzal a feltétellel, hogy meghatározott időn belül (általában fél év- két év között) az új tulajdonosok saját költségükön rendbe hozzák az lakásokat. Ennek ára alsó hangon 25 ezer euró is lehet.

A legújabb ilyen hely a campaniai Zungoli, ahol a belvárosban próbálnak meg 1 euróért házakat értékesíteni. A vásárlóknak viszont vállalni kell, hogy ez lesz majd az új állandó lakhelyük, és persze a házak felújítását is nekik kell megoldani.Zungoli2Zungoli4

Az Olaszmamma a középkori településről azt írja, hogy egyike Olaszország legszebb kisvárosainak. A gyönyörű környezet, a történelmi hangulat bizonyára sok turistát is vonzana - ebben bíznak a helyiek is, akik örömmel fogadnák az új lakókat.

Ha érdekelnek a hasonló egy eurós házak, akkor ITT találsz információkat.

VIDEÓ: Zungoliról

Fotók forrása: Wikipédia

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
11 gyereke 8 különböző apától született – érdekes magyarázata van erre az anyának
A kommentelők nem nagyon voltak elragadtatva az amerikai nő elméletétől.

Link másolása

Egy amerikai anyának 11 gyereke van nyolc különböző apától, de ő ezt egy cseppet sem bánja. Sőt, elég érdekes magyarázata van arra, miért alakultak így a dolgok.

Phi nemrég videót tett közzé a családjáról a TikTokon, és miután nagyon sok negatív kommentet kapott rá, egy újabb videóban reagált ezekre. Mint mondta, nem érdekli, ki mit gondol, sőt még több gyereket akar szülni. Videójában elmagyarázta, szerinte miért jó, hogy ennyi férfitől van gyereke.

„Ha van egy és abból elveszel egyet, akkor nulla marad, de ha nyolc van és elveszel belőle hármat, akkor is marad öt”.

Ezzel arra utalt, hogy ha csak egy apja lenne a gyerekeinek, és a férfi meghalna vagy elhagyná a családját, akkor a gyerekek apa nélkül nőnének fel. Ha viszont több apa is van, akkor erre kevés az esély, hiszen ha eltűnik az életükből egy, kettő vagy akár három apa, még mindig marad öt.

És mint kiderült, az sem biztos, hogy Phi megáll nyolc apánál, hiszen összesen 30 gyereket szeretne.

A kommentelőket viszont nem igazán sikerült meggyőznie ezzel az elmélettel. Valaki azt írta: "Haver, ők nem Pokémonok, nem szerezheted meg mind!”. Egy másik hozzászóló pedig azt is felvetette, hogy a hatodik, hetedik vagy a nyolcadik apa hogy engedhette meg magának, hogy beálljon a sorba.

@phieudoraa #answer to @kalasoo like duhhhh yall gotta do the math… #babydaddyproblems #babymamachallenge #babymamatiktok ♬ original sound - PhiPhi?

Forrás: Mirror


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk