FELFEDEZŐ

Túl szép és vékony volt, ezért nem hívta meg esküvőjére gyerekkori barátnőjét a menyasszony

Azzal indokolta, hogy világéletében önbizalomhiánya volt külseje miatt, és nem akarta, hogy a nagy napon másra figyeljenek.

Link másolása

Nem akarta, hogy elhomályosítsa az esküvőjén, ezért nem hívta meg gyerekkori legjobb barátnőjét a menyasszony, aki szerint barátnője szebb és vékonyabb, mint ő, így biztosan ellopná a showt előle - vallotta be Redditen maga a menyasszony.

Az azóta törölt beszélgetésben a vélhetően amerikai menyasszony mesélte el történetét: a 27 éves lány júliusban megy férjhez, és az utolsó szögig mindent aprólékosan megtervezett a nagy napra. Már a vendéglista is teljes, arról azonban hiányzik egy fontos név, méghozzá a gyerekkori legjobb barátnője, akivel azóta is nagyon közeli viszonyt ápolnak.

A menyasszony azonban mégsem hívja meg őt, mivel állítása szerint túl szép és vékony, ebből fakadóan akárhányszor megjelennek együtt valahol, a menyasszonyt mindenki levegőnek nézi.

Bevallja, hogy egész életében problémái voltak a súlyával és a külsejével, emiatt nincs túl sok önbizalma. Ezzel magyarázza azt, hogy barátnőjét nem kérhette fel koszorúslánynak,

mivel a többi koszorúslány és a menyasszony is alacsonyabb és ducibb, és nem akarta, hogy rajta legyen a fotókon, mivel attól mindannyian rosszul éreznék magukat.

Mivel azonban cikinek érzi, hogy kimarad a koszorúslányok közül, úgy döntött, inkább az esküvőre sem hívja meg, és eltitkolja előle az egész férjhezmenetelt. Hozzáteszi, hogy a többi koszorúslánnyal egyáltalán nincs olyan jó kapcsolatban, mint vele. Azzal is nyugtatta magát, hogy a barátnője senkivel nincsen kapcsolatban a násznép közül, még a leendőbeli férjjel sem, így kicsi az esélye, hogy megtudja.

Ahogy az ilyenkor lenni szokott, természetesen teljesen véletlenül pont az egyik koszorúslánnyal kezdett randizni a barátnője, akitől aztán megtudta a turpisságot. A menyasszony most két oldalról is nehéz helyzetbe került:

egyrészt a barátnője előtt is magyarázkodnia kell, másrészt pedig a másik koszorúslány is a szemére vetette, hogy miért vetíti ki saját önbizalomhiányát a barátnőjére egy ilyen dologban.

A menyasszony azért osztotta meg történetét, hogy a kommentelők véleményét kérje: jogos, amiért nem hívta meg a már említett okok miatt a barátnőjét, vagy nem? A kommentelők pedig tették a dolgukat: szinte kivétel nélkül elítélték a menyasszony döntését kezdve azzal, hogy az ember nem hagyja ki csak úgy a barátait a saját esküvőjéről, folytatva azzal, hogyan képzelhette, hogy a lány nem szerez tudomást az esküvőről egészen addig, hogy ezzel a döntéssel nemes egyszerűséggel rondának nevezte a többi koszorúslányt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
Egyetlen foga maradt egy férfinak, aki négy éve nem kap időpontot a fogorvoshoz Liverpoolban
George Glinos ezért egy idő után saját maga vette kezelésbe a fogait. Már tizenegyet ki is húzott.

Link másolása

Már tizenegy fogát húzta ki egy liverpooli férfi, aki évek óta nem kap időpontot az államilag finanszírozott fogorvoshoz, írja a Liverpool Echo. George Glinos körülbelül négy éve vette saját kezébe a fogászati kezelését, amióta hiába próbál bejutni a szakrendelésre.

Amikor eljön az idő, a férfi teletömi magát fájdalomcsillapítókkal, majd kihúzza egy fogóval. Előtte heteket vesz igénybe, hogy a beteg fogat kellően meglazítsa.

A 67 éves férfi egy fiolában gyűjti az eltávolított fogakat. Glinos minden hónap első napján felhív néhány fogászatot, de sehol nem akarnak új beteget fogadni. A férfi szerint a fogainak helyzete kihatással van az egész életére. Mostanra csak egyetlen foga maradt, de ha azt is elveszíti, akkorá már rágni is képtelen lesz, és maradnak a bébiételek.

George Glinos már most sincs könnyű helyzetben: a nem kellően alaposan megrágott ételek miatt gyakran fáj a hasa, lelassult az emésztése. A helyzet már csak azért is kilátástalan, mert az idős férfi nem engedheti meg magának, hogy magánegészségügyben dolgozó fogorvost keressen fel.

A brit egészségügy (NHS) senkinek sem javasolja az önkezelést. Ugyanakkor elismerik, hogy a koronavírus-járvány óta különösen az ország északnyugati részén gondok merültek fel az államilag finanszírozott fogászati kezelésekben. A környék fogorvosai elsősorban a sürgős eseteket tudják csak kezelni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
FELFEDEZŐ
Többször szellentett élő adásban a BBC reggeli műsorának egyik vendége, a műsorvezetők röhögőgörcsöt kaptak
Talán még soha nem beszélgettek tévéműsorban olyan vidáman a rákról, mint csütörtök reggel a BBC-n.

Link másolása

Még a házigazdák is belepirultak, amikor a BBC reggeli műsorának egyik vendége többször is szellentett a csütörtöki élő adásban, írja a Daily Star. Naga Munchetty és Charlie Stayt

alig bírták visszafojtani a nevetést, amikor a stúdióban szüleivel vendégeskedő csodababa pukizni kezdett.

Heidi akkor jött világra, amikor anyukája és apukája is daganatos betegséggel küzdött. Röviddel a kislány fogantatása előtt az apukánál Hodgkin-limfómát diagnosztizáltak, és azt mondták neki, hogy a kemoterápia befolyásolhatja a termékenységét. Nem sokkal később a felesége a terhesség 21. hetében tudta meg, hogy non-Hodgkin limfómája van. Szerencsére Jamesnél és Bethanynál is visszahúzódott a daganat, a kislány pedig teljesen egészségesen született.

Rögtön a beszélgetés kezdetén a kisbaba szellentett egyet, amin azonnal derültek a műsorvezetők, és egyúttal köszöntötték is a nézőket.

A kislány ezután sem hagyta abba az eregetést, és többször lehetett még hallani az összetéveszthetetlen hangokat a beszélgetés közben.

A két műsorvezető megjegyezte, hogy még soha nem beszélgettek röhögőgörcs közepette egy olyan komoly témáról, mint a rákbetegség. A szellentésáradatot a nézők is kiszúrták. A Twitteren valaki egyenesen szívmelengetőnek nevezte azt a néhány percet, amikor a szomorú téma közben a kisbaba tudtán kívül ellopta a show-t.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
„Mocskos vén fráter” – Használt női bugyival viccelték meg a nagypapát, de a nagymama találta meg
Valójában csak az unokája tréfálta meg az idős bácsit. Arra nem számított, hogy a nagymama veszi át a kínos küldeményt.

Link másolása

Videóra vették, ahogy a családja előtt szégyenül meg egy 70 éves brit nagypapa, írja a LADbible. A bácsi nevére ugyanis használt női bugyit kézbesített a posta. Hiába tagadta, hogy köze lenne a rendeléshez, a felesége nem hitt neki.

„Mocskos vén fráter” – mondja a videóban a felpaprikázott asszony Grahamnak, aki váltig állítja, hogy nem az övé a küldemény. Nála négy évvel idősebb felesége azonban nem tágít és azonnal magyarázatot követel a pikáns csomagra, amit egyértelműen a férje nevére címeztek.

A bácsi tanácstalanul forgatja a borítékot, és láthatóan nem ért semmit. Végül kiderül, hogy az egész jelenetet videózó unokájuk tréfálta meg Grahamet, amikor az ő nevére rendelte a soha nem létező szexi ruhadarabot. Az átverés hirdetésébe az interneten botlott bele, és úgy döntött, hogy megtréfálja nagypapáját.

Alex csak azt nem vette számításba, hogy a nagypapát megelőzve a nagymama kezébe jut először a csomag. Ekkor döntött úgy, hogy videóra veszi a kialakulóban lévő családi botrányt.

A valójában használt fehérneműt nem tartalmazó borítékon további kényes feliratok is olvashatók. Kiderül ugyanis, hogy a megrendelő kérésének megfelelően 48 órán át folyamatosan viselt bugyit rejt a csomagolás, és mivel ez már a heti második rendelés volt, a következőt ingyen kapja.

Graham és Carol már több mint ötven éve házasok. A férfi elmondása szerint ennyi idő alatt ki kellett volna derülnie, ha ehhez haosnló prverziói lennének. Az asszony szerint a tréfa végeredményben jól sült el. Bár először alaposan bepöccent, végül elolvasta a borítékban található levelet és ő is csak nevetett a tréfán.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
Testalkata miatt nem engedte felszállni a repülőgépre egyik brazil utasát a Qatar Airways
A légitársaság alkalmazottja szerint a plus size modellnek csak az első osztályon lett volna szabad utazni háromszor annyiért.

Link másolása

A pszichoterápia költségeinek megtérítésére kötelezte egy brazil bíróság a Qatar Airways-t, miután egy plus size modellt nem engedték felszállni egyik járatukra, írja a New York Post. Juliana Nehme még november 22-én szeretett volna a légitársaság Bejrútból Dohába tartó járatára felszállni, ám az egyik alkalmazott azt mondta neki, hogy a testalkata miatt csak a jóval drágább első osztályon utazhat.

A 38 éves modell az esetről videót is készített, amit 167 ezer követőjének posztolt az Instagramon. A videóból kiderül, hogy az odaúton nem volt semmi gond: az Air France-nál senki nem akadékoskodott a testalkatán. A visszaút azonban nem ment ennyire simán a katari légitársasággal. A modell azon is kiakadt, hogy a Qatar Airways nem térítette vissza a 1000 dolláros (378 ezer forint) repülőjegy árát, cserébe még a háromszor ennyibe kerülő business class jegy vásárlására is kötelezni akarták, hogy elférjen a nagyobb ülésekben.

Az influenszer végül nem szállt fel a gépre, hanem Libanonban maradt az anyukájával, így még a Sao Paoló-i csatlakozást is elbukták. Csak a nővére és az unokaöccse repült haza Brazíliába az eredetileg tervezettnek megfelelően.

Juliana Nehme a videóban azt mondja: szégyen, hogy egy ekkora cég hátrányosan megkülönbözteti az utasait. Juliana és anyukája végül ráfizetés nélkül egy másik géppel tértek haza, miután beszéltek a brazil nagykövettel. Az influenszer portugál nyelvű videóját itt lehet megnézni:

Az ügy végül bíróságig jutott. A bíró döntése értelmében a légitársaság köteles megtéríteni a modell pszichológiai kezelését, amire a történtek miatt van szüksége. Az ítélet szerint heti 78 dollárt (29 500 forint) fizet a Qatar Airways legalább egy évig, összesen 3718 dollár (1,4 millió forint) értékben, amit a felperes számlájára kell utalniuk.

Az influenszer ügyvédje a december 20-i döntést mérföldkőnek nevezte az előítéletek elleni küzdelemben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk