/felfedezo/titokban-alkoholmentes-koktelt-adott-terhes-vendegenek-egy-felszolgalo-ki-is-rughatjak-miatta/
hirdetés

FELFEDEZŐ

Titokban alkoholmentes koktélt adott terhes vendégének egy felszolgáló – ki is rúghatják miatta

A kismama felháborodott a „bánásmódon” – az ügy hatalmas vihart kavart a neten.
hirdetés

Galibába keveredett az a jó szándékú felszolgáló, aki valójában csak jót akart állapotos vendégének és természetesen a magzatnak is, ezért cselesen alkoholmentes koktélt szolgált fel.

A turpisságra azonban fény derült és nem fogadták éppen kitörő lelkesedéssel, sem köszönettel.

Sőt, épp az ellenkezője történt: a kismama mélyen felháborodott a történteken.

A felszolgáló a Reddit fórumán mesélte el történetét, mivel nemcsak munkája került veszélybe, de a lelkiismeretével is meg kell küzdenie, hogy valóban helyesen cselekedett-e – noha az egyértelműen azt súgja, hogy igen.

Immár három éve űzi ezt a szakmát, ez pedig rohanó világunkban sok tapasztalatnak számít. Elmondása szerint minden úgy kezdődött, hogy az esti műszakja alatt egy csapat húszas évei végét taposó nő érkezett az étterembe.

hirdetés

A négy hölgy valódi főnyeremény volt vendéglátói szemmel, hiszen azonnal rendeltek négyet a ház koktéljából, majd az előételeket is áttanulmányozták.

Amikor a felszolgáló már úton volt az italaikkal, véletlenül meghallotta, amint egyikük arról mesél, hogy már a 14. hetében jár. Mikor később visszatért, ugyanez volt a téma, ezért egyértelművé vált számára, hogy az említett vendég terhes.

"Úgy voltam vele, hogy ha iszik egy italt, az nem nagy dolog. Megrendelték az előételeiket, én pedig a többi asztallal kezdtem foglalkozni."

Azonban amikor öt perccel később egy újabb kör alkoholt kértek, kétségei támadtak.

Azért elfogadta a rendelést, kedvesen azt is hozzátette, hogy hamarosan visszatér.

"Odamentem a pultoshoz és megkértem, hogy az egyik koktélt virgin, vagyis alkoholmentes legyen. Először nem értette, miért, de mivel jó barátom, ezért csak annyit mondtam neki, hogy bízzon bennem"

- emlékszik vissza.

Pár koktéllal később valamennyien becsiccsentettek – még "Mrs. Terhes Nő" is, noha a tudta nélkül ő végig alkoholmentes frissítőkkel mulatott.

A felszolgáló úgy gondolta, hogy mivel nem vette észre a dolgot, ezért minden rendben lesz.

Azonban a számla kiállításánál kiborult a bili.

A leltárrendszer korrektsége miatt a pultos alkoholmentes koktélokként tüntette fel az ominózus itókákat.

"Túl késő volt, hogy átszerkesszem, ezért csak engedtem, hogy fizessen, abban a reményben, hogy nem nézi meg a nyugtát."

Ezután a kis csapat köszönetet mondott és a parkolóban várakozott.

Pár perccel később azonban a terhes nő visszaviharzott és faggatni kezdte az alkalmazottat, hogy mit is jelent a "virgin" a nyugtán, ő pedig bevallotta, hogy alkoholmenteset.

"Bámult rám pár pillanatig, aztán megkérdezte, hogy alkoholmentes koktélt rendelt-e. Mondtam, hogy nem, de azt feltételeztem, hogy mivel terhes, azt szeretne inni. Szánalmas kis hazugság volt, beismerem, ő pedig csak meredt rám és visszakérte a borravaló rá eső részét. Visszaadtam. Ezután beszélt a főnökömmel, aki az irodájába hívott és addig kiabált velem, amíg szinte be nem rekedt."

A pincérnő ezután kiállt a tette mellett, a menedzsere pedig úgy döntött, hogy addig nem kap műszakot, amíg el nem dönti, hogy mit is tegyen vele.

Arra is felhívta a figyelmét, hogy diszkrimináció vádjával súlyos helyzetbe hozhatta volna az éttermet.

De aztán mikor este beszélt a szüleivel, ők megnyugtatták, hogy megértik a helyzetét.

Mivel az egész személyzet ellene fordult, jelenleg úgy érzi, hogy ő maga fog felmondani.

Ugyanakkor mivel úgy érzi, hogy neki van igaza, az emberek véleményét kérte.

Ha kíváncsi vagy a válaszokra, lapozz!




hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk