KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Tengerimalacok a hűtőben: az eset megdöbbentette a Tengerimalac Mentő Egyesület munkatársait is

A Magyar Tengerimalac-Védő Közhasznú Egyesület lelkes állatvédői másfél ezer malacka megmentése után talán azt hitték, hogy nekik nem lehet újat mutatni. A kiszuperált hűtőben tartott, gyakorlatilag a saját ürülékhalmukon élni kényszerülő állatok látványa azonban még őket is megdöbbentette.

Link másolása

Az esetre Beck Andi, az egyesület sajtókapcsolatokért felelős munkatársa hívta fel a figyelmet. A tengerimalacok védelmében létrehozott szervezet mindig és mindenhol ott volt és ott van, ahol segíteni, menteni kellett ezeket a kis rágcsálókat. Munkájuk során gyakran kényszerülnek szembesülni azzal a ténnyel, hogy sokan minden további nélkül képesek cipősdobozban vagy zacskóban az utcára hajítania megunt állataikat.

Az azonban még őket is sokkolta, amire egy fővárosi bérlakás tulajdonosának képviselője hívta fel a figyelmüket. A lakásban egy hölgy élt, épp kilakoltatás előtt állt.

Tíz tengerimalacot tartott borzalmas körülmények között. Öt hím malac egy pici ketrecben volt összezárva, a hely hiánya miatt testük sebes volt, többnek a füléből hiányoztak darabok. A többi malacot egy régi, használaton kívül lévő hűtőbe zsúfolták be.

A tulajdonos semmilyen formában nem gondoskodott arról, hogy a malacokat tiszta, higiénikus körülmények között tartsa, gyakorlatilag saját, több centi vastag ürülékükön éltek. A kis állatok még a lakhelyükről kiemelve is borzalmas szagot árasztottak magukból, az eredetileg fehér példányok szőre a vizelettől sárgára színeződött, több malacnak a talpa teljesen kipirosodott a higiénikusnak egyáltalán nem mondható „padlótól”. A tulajdonos az állatok etetéséről sem gondoskodott megfelelően, mindannyian alultápláltak voltak. A tengerimalac fő tápláléka a széna, de ebből egyáltalán nem jutott nekik, helyette zöldséggel etették őket.

A tíz tengerimalacot az egyesület természetesen „védelembe vette”, megfelelő helyet és táplálékot biztosít nekik, viszont a borzalmas körülmények között töltött időszak (ugyanúgy, mint az emberek esetében) a „lelkükön” is nyomott hagyott. Beck Andi hangsúlyozza, hogy az állatok viselkedéséből egyértelműen látszódott, hogy rettegnek és ez messze túlmutatott a helyváltoztatással járó, érthető és magyarázható stresszen. Nyilvánvalóan lerítt róluk, hogy félnek az emberektől, páran közülük rémült visításba fogtak, ha valaki hozzájuk ért.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
Szívszorító dallal búcsúzott Lang Györgyitől Falusi Mariann
Az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.

Link másolása

Megírtuk mi is tegnap, hogy hosszú, méltósággal viselt betegség után, otthonában, barátai és családja körében, 66 éves korában, álmában elhunyt Lang Györgyi. A közösségi oldalakon sokan emlékeztek meg a színésznő-énekesnőről.

A Pa-dö-dő másik tagja, Falusi Mariann, az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
„Egy-két évig bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet” – Erőss Zsolt özvegye tíz éve már átélte azt, amit Suhajda Szilárd családja most
Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok című film.

Link másolása

Szinte napra pontosan 10 évvel Suhajda Szilárd halála előtt hunyt el Erőss Zsolt és Kiss Péter. Erőss özvegye, Sterczer Hilda akkor ugyanazt élte át, amit az elmúlt egy hétben Suhajda Szilárd feleségének kellett: szerelme soha többé nem tért vissza a hegyről. Hilda gyászáról mozifilm készült Magasságok és mélységek címmel.

Tíz év telt el Erőss Zsolt halála óta, halálának körülményeit, az itthon maradottak vívódásait, küzdelmeit a Magasságok és mélységek című film mutatja be, ami Erőss Zsolt özvegyének visszaemlékezései alapján készült.

Egy hete egy másik feleség és kisfiú gyászol, újabb magyar hegymászó, Suhajda Szilárd vesztette életét a Himalája havas hegycsúcsai között. 3 nap eltéréssel 10 évvel később, mint Erőss Zsolt.

"Az ember azzal szembesül egy ilyen halálkor, vagy akár egy nagyobb balesetkor, hogy ezek szerint nem vagyunk sérthetetlenek. Én biztos voltam benne, hogy ha van ember, aki jól tud nyolcezrest mászni és nem fog vele soha, semmi történni, az Zsolt. És ha vele történhet egy ilyen baleset, akkor bárkivel"

– mondta Sterczer Hilda, Erőss Zsolt felesége még évekkel korábban a Fókusznak.

Hozzátette, miután a férje meghalt, „egy-két évig ez bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet, ami Zsoltnak az utolsó mászása volt, hogy milyen is az a hegy, ami elvette tőlem Zsoltot.”

„Én biztos voltam benne, hogy Zsolttal soha semmi nem fog történni” – Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Nagy vitát váltott ki a közösségi oldalakon Suhajda Szilárd halála
Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.

Link másolása

Sokan támadják a Mount Everesten eltűnt hegymászót, amiért családapaként ekkora kockázatnak tette ki magát és családját. Az RTL híradójának nyilatkozó pszichológus szerint a Suhajda Szilárdhoz hasonló emberekben rendkívül erős a motiváció a nagy erőfeszítéssel járó kihívásokra. Szerinte inkább a szélsőséges reakciókkal van gond.

Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
Ezzel a szívhez szóló gesztussal tisztelgett Suhajda Szilárd emléke előtt egy parasportoló
Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó a Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap az elhunyt hegymászó tiszteletére.

Link másolása

A Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó, hogy ezzel tisztelegjen Suhajda Szilárd emléke előtt.

„Ma egy rendhagyó edzésem volt az Ikrényi tavon, melyen Suhajda Szilárd emlékére leúsztam a Mount Everest magasság távját a 8850 métert. A FINA szabályzata szerint megállás és kapaszkodás nélkül 4 órát voltam a vízben. Sport baráti tiszteletből szeretném ezt az úszást ajánlani, egyben részvétem a családnak!”

– írta Facebook-oldalán a sportoló.

Patkás Tamás 1994-ben egy üzemi baleset következtében vesztette el mindkét lábát a MÁV győri rendező pályaudvarán. A rehabilitációt követően elképesztő akaraterőről tanúságot téve megtanult művégtagokkal járni és autót vezetni is. Később az ország egyetlen nyílt vízi paraúszójává vált.

Suhajda Szilárdról szombat délután derült ki, hogy nem találta meg az értő küldött mentőcsapat, így lényegében semmilyen esély nem maradt arra, hogy életben van a békéscsabai hegymászó.

(via Index)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk