FELFEDEZŐ

Szűk farmer rövidnadrágja miatt kapott el egy fertőzést és került kórházba egy amerikai lány

Egy hosszú randin viselte a kényelmetlen nadrágot, utána napokig volt az intenzíven, sőt a betegség egy hónappal később vissza is tért.

Link másolása

Nagyon pórul járt egy fiatal amerikai nő, aki órákig viselt egy kényelmetlen, szűk farmersortot - számolt be róla a BuzzFeed.

Az Észak-Karolina államban élő Sam egy TikTok-videóban mesélte el, mi történt vele három évvel ezelőtt. Egy nyolc órásra nyúló randira vette fel a szűk rövidnadrágot. Már akkor érezte, hogy egyre kényelmetlenebb a nadrágban lenni, de inkább arra koncentrált, hogy jól érezze magát. Másnap este azonban észrevette, hogy ahol a rövidnadrág kidörzsölte a fenekén a bőrt, már nem horzsolás, hanem egy nagy dudor van, ami ráadásul egyre jobban fájt is neki.

A következő nap el is ment a háziorvosához, aki úgy látta, egy bőrfertőzésről van szó, ezért antibiotikumot írt fel neki, de mint kiderült, már késő volt. A lány másnap reggelre szeptikus sokkot kapott, ezért a sürgősségi osztályra került. Kiderült, hogy vérmérgezése és cellulitisze volt, ami egy súlyos bakteriális fertőzés.

"Reszkettem, fulladtam, nem tudtam járni és extrém fájdalmaim voltak a testemben. Majdnem négy napig voltam az intenzív osztályon, és az orvosok már egy műtétről beszéltek, amely során levágták volna a fenekem azon részét, ahol a dudor keletkezett"

- mesélte a most 25 éves lány.

Szerencséjére nem volt szükség a műtétre, mert a gyógyszeres kezelés hatásosnak bizonyult. Még három napig volt a sürgősségin, mielőtt hazaengedték, így összesen egy hetet töltött kórházban. Ezután egy hónapot kellett pihennie otthon, de pechjére a cellulitisz később visszatért, ezért egy napra vissza kellett mennie és újból antibiotikummal kezelték.

Az erről szóló TikTok-videóját már több mint 8 milliószor nézték meg. Sam megfogadta, hogy soha többé nem húz fel szűk rövidnadrágot, nehogy még egyszer így járjon, videójával pedig szerette volna felhívni mások figyelmét is erre a veszélyre.

Azért valami pozitívuma mégis csak volt ennek a történetnek: a srác, akivel randizott, bement hozzá a kórházba és bár még alig ismerte, és a lány szüleivel is akkor találkozott először, úgy viselkedett, mintha már régóta együtt lennének, például segített neki copfba kötni a haját, vagy megmosni a fogát. Ez az időszak pedig annyira összehozta őket, hogy azóta sem engedték el egymást, immár három és fél éve járnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Hat éve nem használ sampont és balzsamot egy férfi, azóta nem hullik a haja
Az első három hét volt csak durva, utána beindult a haj öntisztulása. Lehet, hogy ennyire egyszerű a kopaszodás ellenszere?

Link másolása

Már több mint tízmillióan látták Nick Coetzee videóját, amiben a férfi a hajhullás megállításáról mesél a TikTokon. Coetzee még tinédzser volt amikor észrevette, hogy a homloka egyre feljebb kúszik, a pólói pedig tele voltak kihullott hajszálakkal.

A helyzet odáig fajult, hogy az iskolába két inggel indult el, mert tudta, hogy az első óra végére tiszta haj lesz mindene,

írja a videót kiszúró LADbible.

Coetzee haja végül már csomókban hullott, amikor arra gondolt, hogy nem használ egy ideig vegyszereket tartalmazó sampont és hajbalzsamot. Ennek már hat éve, mivel rövid időn belül abbamaradt a férfi hajhullása. Nick haja azóta sokkal egészségesebb, és mint kiderült, nincs egyedül azzal, hogy hajmosás nélkül éli az életét. A természetes módszerben, vagyis az egyszerű tiszta vizes öblítésben hívőknek saját mozgalma van, amit többek között a #nopoomovement hashtag alatt lehet elérni.

Coetzee elmondja: eleinte attól tartott, hogy nagyon zsíros lesz a haja. Ez így is volt az első 2-3 hétben, utána azonban beindult az öntisztulás, és a haja visszanyerte természetességét. Azóta nincs gondja a hajhullással sem, és sokkal jobban érzi magát.

A kopaszodástól megszabadult férfi angol nyelvű videóját itt lehet megnézni:

@_nickcoetzee Haven’t washed it in years ✋? #nopoomethod #hairloss #hair #hairtok #fyp ♬ Paris - Else

A hajmosás nélkül élők Nickhez hasonlóan úgy vélik, hogy a vegyszerekkel telepakolt samponok és kondicionálók valójában átverések. Ráadásul a műanyagtubusok rendkívül környezetszennyezők. Ezen felül akad olyan is, aki pusztán takarékossági megfontolásból próbálja ki a sampon nélküli életet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Már be lehet költözni a világ legkeskenyebb felhőkarcolójába, ahol milliárdokba kerülnek a legolcsóbb lakások is
A 84 emeletes Steinway Towerből pazar kilátás nyílik Manhattenre és a Central Parkra.

Link másolása

Elkészült a világ legkeskenyebb felhőkarcolója, amit New York Manhattan városrészében építettek fel.

A Steinway Tower vagy 111 West 57th Street néven ismert épület 435 méteres magasságával a nyugati félteke egyik legmagasabbja, csak két New York-i felhőkarcoló, a World Trade Center és a Central Park Tower nagyobb nála. Magasság-szélesség arányával (24:1) viszont kiemelkedik minden hasonló toronyépület közül.

Az építkezést 2013-ban kezdték el, végül 2021-re készült el a felhőkarcoló. 84 emeletesre építették, benne és a szomszédos Steinway Hall épületben összesen 60 lakást alakítottak ki. A torony tetején egy háromszintes penthouse lakás található, amely a Central Parkra néz. Az épület homlokzata terrakotta tömbökből áll, amely különböző megvilágítában és különböző szemszögből nézve más színűnek és textúrájúnak tűnik.

Az építészek fő célja az volt, hogy egy teljesen más, merész épülettel gazdagítsák New York látképét, ugyanakkor az a helyszín történelmi gyökerei előtt is tisztelegjen. A torony ugyanis a Steinway Hall kiegészítése lett, amely egy 1925-ben épült történelmi épület, a Steinway & Sons német-amerikai zongoragyártó cég alapítójának egykori otthonaként ismert, most pedig koncertteremként működik.

A felhőkarcolóban igazi luxuslakások várják leendő lakóikat, természetesen pazar kilátással - és jó sok pénzért.

Egy stúdiólakás ára 7,75 millió dollárról (~2,6 milliárd forint) indul, a penthouse lakások ára pedig 66 millió dollárig (~23 milliárd) terjed.

A Steinway Tower

Forrás: CNN


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
Orbán visszaadta a kampányszéket, amit Margit nénitől kapott kölcsön kampányeseményekre
„Szerencsét hozott, 4 év múlva megint elkérjük” - írta a kormányfő, aki egy virágcsokorral is megköszönte a hölgynek a kölcsönszéket.

Link másolása

Mint arról mi is beszámoltunk, Orbán Viktor a parlamenti választás előtti napokban több városban is járt, a kampányeseményeken pedig egy kisszékre állva szólt a közönségéhez.

A választás utáni napon a kormányfő a Facebook-oldalán osztott meg egy képet arról a bizonyos székről, amit - mint kiderült -

egy idős hölgy adta kölcsön neki a fórumokra.

A miniszterelnök alá is írta a fából készült széket a "köszönöm" mellé.

Orbán a korábbi posztjában azt is írta, hogy a szék "jól bírta a strapát". Most viszont eljött az idő, hogy visszaadja a bútordarabot a jogos tulajdonosának, vagyis Margit néninek.

A kormányfő egy "Köszönöm, Margit néni!" feliratú képet tett közzé a Facebook-oldalán szombaton, amin a hölgyet láthatjuk a székkel és egy virágcsokorral a kezében.

"Kölcsönszék visszajár! Szerencsét hozott, 4 év múlva megint elkérjük"

- írta hozzá a miniszterelnök.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
Orbán Viktor a levágott disznónak is megköszönte, hogy nyert a Fidesz
A miniszterelnök a választások előtt az ország több pontjára is elment, sorban mond köszönetet mindenkinek.

Link másolása

Orbán Viktor a 2022-es választások előtt a legtöbbet vidéken kampányolt. Most, száz százalékos a feldolgozottságnál is stabil a Fidesz kétharmada, a miniszterelnök pedig a Facebookon említette meg azokat a településeket, ahol nem sokkal a választások előtt járt. Így kerülhetett ki a Facebookjára az a poszt is, amiben egy levágott disznónak is köszönetet mondott.

"Köszi, Röfi! Hajrá, Öttömös!"

- áll Orbán alábbi posztjában.


Link másolása
KÖVESS MINKET: