/felfedezo/otthagyta-az-egyhazat-felnottfilmes-sztar-lett-a-korabban-vallasos-no/
hirdetés

FELFEDEZŐ

Otthagyta az egyházat, felnőttfilmes sztár lett a korábban vallásos nő

Mormon volt, de úgy érezte, szexuális téren elnyomták. Elmondta, miért döntött úgy, hogy nem él tovább apácaként.

Link másolása

hirdetés

Vallásos lányból lett pornósztár egy nő Amerikában. Addie Andrews korábban a mormon egyházhoz tartozott, hittérítő volt, és szeretett segíteni az embereken, mára azonban már felnőtt filmjeiről és az Instagramon megosztott szexi képeiről ismert.

A most 30 éves nő egy amerikai kisvárosban született, szülei pedig nagyon vallásosak voltak. Azt viszont megengedték neki, hogy ő maga válassza ki, melyik egyházhoz szeretne tartozni. 17 évesen végül Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházához csatlakozott, amely Amerikában az egyik legnépszerűbb felekezet. Mielőtt mormon lett, csak egyszer feküdt le valakivel életében, azután pedig igyekezett engedelmesen betartani azt, hogy házasság előtt nem is fog szexelni. Ezt azonban nem volt egyszerű elfogadnia.

"Nem csak az volt a probléma, hogy tiltják a házasság előtti szexet, hanem az is, hogy ezt szégyenteljesnek és súlyos bűnnek tartják. Minél jobban beleástam magam a vallásba, annál messzebb kerültem a saját személyiségemtől"

- vallotta be Andrews.

California girl ☀️

2,000 Likes, 49 Comments - Addie Andrews (@iamaddieandrews) on Instagram: "California girl ☀️"

hirdetés

Úgy érezte, szexuális téren elnyomták, és lényegében apácaként élt, mert az életét teljes mértékben a vallása alá rendelte. Éppen emiatt 26 éves koráig (azt az egyetlen alkalmat leszámítva, mielőtt mormonná vált volna) nem is feküdt le senkivel.

Addie akkor vesztette el a hitét a felekezetében, amikor azt is megtiltották neki, hogy a nővére koszorúslánya legyen, mert szerintük a koszorúslányruha nem felelt meg a mormon szabályoknak.

Emellett egyre jobban hiányolta azokat a dolgokat, amiket régen szeretett csinálni, például énekelni, táncolni és színészkedni.

Right before a Miami storm. Let it rain ? #miamiheat #miami? #bikinigirl #summer #rain

2,303 Likes, 27 Comments - Addie Andrews (@iamaddieandrews) on Instagram: "Right before a Miami storm. Let it rain ? #miamiheat #miami? #bikinigirl #summer #rain"

Végül 2017-ben döntött úgy, hogy otthagyja az egyházat. A következő évben Kaliforniába költözött, hogy színésznő lehessen. Egyetemre járt és diplomát is szerzett, de ennek ellenére még pincérnőként sem talált munkát. Ekkor szerencsét próbált egzotikus táncosként, így került végül be a felnőttfilm-iparba.

Még több képért lapozz!




hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk

hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk

hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk