FELFEDEZŐ

Nem kapott enni és inni a fotós a lagzin, ezért törölte az összes képet az esküvőről

Helyet sem hagytak neki egyik asztalnál sem, és mivel pihenni sem engedték, a fotós úgy döntött, akkor ennyi volt, nem dolgozik tovább.

Link másolása

"Én voltam a s.ggfej, amiért töröltem egy barátomék esküvői fotóit előttük?" - tette fel a kérdést egy fotós a Reddit közösségi oldalon.

Mint írta, igazából nem is fotós, hanem kutyakozmetikus, de nagyon szeret igényes, jól megkomponált képeket csinálni a kutyákról. Egy barátja megkérte, hogy fotózzon az esküvőjükön, hogy spóroljanak a kiadásokon, mert szűkös a büdzséjük. A kutyakozmetikus először nem akart belemenni, de a férfi meggyőzte őt azzal, hogy nem baj, ha nem tökéletesek a képek, csak örökítse meg az eseményeket. Végül abban egyeztek meg, hogy a pár 250 dollárt (~78 ezer forint) fizet neki a 10 órás munkáért, ami a fotós szerint szinte semmi egy profi esküvői fotós munkadíjához képest.

A nagy napon délelőtt 11 órakor kezdett és nagyjából fél 8-kor végzett volna. Végigfotózta a menyasszony készülődését, majd a ceremóniát és a lakodalmat is. Amikor öt óra körül felszolgálták a vacsorát, gondolta, hogy ő is leteszi a fényképezőgépet, hogy egyen, de nem engedték neki.

"Azt mondták, hogy nem állhatok meg enni, mert fotóznom kell. Sőt, nem is hagytak nekem helyet egyik asztalnál sem"

- mesélte.

Pedig jól esett volna már neki egy kis pihenés, hiszen 11 óra óta folyamatosan dolgozott, ráadásul a lakodalom helyszínén nagyon meleg volt, neki pedig már elfogyott a vize. Megmondta a vőlegénynek, hogy szüksége van 20 perc pihenésre, amíg eszik és iszik, de a férfi azt mondta, hogy szó sem lehet róla, hiszen fotóznia kell, úgyhogy vagy végzi a dolgát, vagy menjen el, de akkor nem fizetik ki. A fotós rákérdezett, hogy biztos-e ebben, és amikor a férfi igent mondott, ő válaszul kitörölte az összes fotót, amit addig készített, és kijelentette, hogy akkor mostantól nem fényképez tovább.

"Őszintén szólva abban a pillanatban már én fizettem volna 250 dollárt egy pohár hideg vízért vagy egy helyért, ahol leülhetek öt percre"

- írta.

Végül megkérdezte a fórumozókat, hogy szerintük ő volt-e a bunkó ebben a helyzetben. Posztjára több mint 2800 komment érkezett, a legtöbben pedig egyértelműen mellé álltak.

"Egyáltalán nem voltál s.ggfej! Az egészségedet kockáztattad, miközben ők úgy bántak veled, mint egy sz.rral" - írta egyikük.

"A kutyák sokkal jobbak, mint ezek az úgynevezett barátok" - véli egy másik felhasználó.

"Hogy létezhetnek ilyen emberek? Nem tudtam, hogy attól, hogy fotós leszel, már nincs szükséged vízre és ételre" - kommentelte egy harmadik.

Ti mit gondoltok erről?


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Hat éve nem használ sampont és balzsamot egy férfi, azóta nem hullik a haja
Az első három hét volt csak durva, utána beindult a haj öntisztulása. Lehet, hogy ennyire egyszerű a kopaszodás ellenszere?

Link másolása

Már több mint tízmillióan látták Nick Coetzee videóját, amiben a férfi a hajhullás megállításáról mesél a TikTokon. Coetzee még tinédzser volt amikor észrevette, hogy a homloka egyre feljebb kúszik, a pólói pedig tele voltak kihullott hajszálakkal.

A helyzet odáig fajult, hogy az iskolába két inggel indult el, mert tudta, hogy az első óra végére tiszta haj lesz mindene,

írja a videót kiszúró LADbible.

Coetzee haja végül már csomókban hullott, amikor arra gondolt, hogy nem használ egy ideig vegyszereket tartalmazó sampont és hajbalzsamot. Ennek már hat éve, mivel rövid időn belül abbamaradt a férfi hajhullása. Nick haja azóta sokkal egészségesebb, és mint kiderült, nincs egyedül azzal, hogy hajmosás nélkül éli az életét. A természetes módszerben, vagyis az egyszerű tiszta vizes öblítésben hívőknek saját mozgalma van, amit többek között a #nopoomovement hashtag alatt lehet elérni.

Coetzee elmondja: eleinte attól tartott, hogy nagyon zsíros lesz a haja. Ez így is volt az első 2-3 hétben, utána azonban beindult az öntisztulás, és a haja visszanyerte természetességét. Azóta nincs gondja a hajhullással sem, és sokkal jobban érzi magát.

A kopaszodástól megszabadult férfi angol nyelvű videóját itt lehet megnézni:

@_nickcoetzee Haven’t washed it in years ✋? #nopoomethod #hairloss #hair #hairtok #fyp ♬ Paris - Else

A hajmosás nélkül élők Nickhez hasonlóan úgy vélik, hogy a vegyszerekkel telepakolt samponok és kondicionálók valójában átverések. Ráadásul a műanyagtubusok rendkívül környezetszennyezők. Ezen felül akad olyan is, aki pusztán takarékossági megfontolásból próbálja ki a sampon nélküli életet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Már be lehet költözni a világ legkeskenyebb felhőkarcolójába, ahol milliárdokba kerülnek a legolcsóbb lakások is
A 84 emeletes Steinway Towerből pazar kilátás nyílik Manhattenre és a Central Parkra.

Link másolása

Elkészült a világ legkeskenyebb felhőkarcolója, amit New York Manhattan városrészében építettek fel.

A Steinway Tower vagy 111 West 57th Street néven ismert épület 435 méteres magasságával a nyugati félteke egyik legmagasabbja, csak két New York-i felhőkarcoló, a World Trade Center és a Central Park Tower nagyobb nála. Magasság-szélesség arányával (24:1) viszont kiemelkedik minden hasonló toronyépület közül.

Az építkezést 2013-ban kezdték el, végül 2021-re készült el a felhőkarcoló. 84 emeletesre építették, benne és a szomszédos Steinway Hall épületben összesen 60 lakást alakítottak ki. A torony tetején egy háromszintes penthouse lakás található, amely a Central Parkra néz. Az épület homlokzata terrakotta tömbökből áll, amely különböző megvilágítában és különböző szemszögből nézve más színűnek és textúrájúnak tűnik.

Az építészek fő célja az volt, hogy egy teljesen más, merész épülettel gazdagítsák New York látképét, ugyanakkor az a helyszín történelmi gyökerei előtt is tisztelegjen. A torony ugyanis a Steinway Hall kiegészítése lett, amely egy 1925-ben épült történelmi épület, a Steinway & Sons német-amerikai zongoragyártó cég alapítójának egykori otthonaként ismert, most pedig koncertteremként működik.

A felhőkarcolóban igazi luxuslakások várják leendő lakóikat, természetesen pazar kilátással - és jó sok pénzért.

Egy stúdiólakás ára 7,75 millió dollárról (~2,6 milliárd forint) indul, a penthouse lakások ára pedig 66 millió dollárig (~23 milliárd) terjed.

A Steinway Tower

Forrás: CNN


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
Orbán visszaadta a kampányszéket, amit Margit nénitől kapott kölcsön kampányeseményekre
„Szerencsét hozott, 4 év múlva megint elkérjük” - írta a kormányfő, aki egy virágcsokorral is megköszönte a hölgynek a kölcsönszéket.

Link másolása

Mint arról mi is beszámoltunk, Orbán Viktor a parlamenti választás előtti napokban több városban is járt, a kampányeseményeken pedig egy kisszékre állva szólt a közönségéhez.

A választás utáni napon a kormányfő a Facebook-oldalán osztott meg egy képet arról a bizonyos székről, amit - mint kiderült -

egy idős hölgy adta kölcsön neki a fórumokra.

A miniszterelnök alá is írta a fából készült széket a "köszönöm" mellé.

Orbán a korábbi posztjában azt is írta, hogy a szék "jól bírta a strapát". Most viszont eljött az idő, hogy visszaadja a bútordarabot a jogos tulajdonosának, vagyis Margit néninek.

A kormányfő egy "Köszönöm, Margit néni!" feliratú képet tett közzé a Facebook-oldalán szombaton, amin a hölgyet láthatjuk a székkel és egy virágcsokorral a kezében.

"Kölcsönszék visszajár! Szerencsét hozott, 4 év múlva megint elkérjük"

- írta hozzá a miniszterelnök.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
Orbán Viktor a levágott disznónak is megköszönte, hogy nyert a Fidesz
A miniszterelnök a választások előtt az ország több pontjára is elment, sorban mond köszönetet mindenkinek.

Link másolása

Orbán Viktor a 2022-es választások előtt a legtöbbet vidéken kampányolt. Most, száz százalékos a feldolgozottságnál is stabil a Fidesz kétharmada, a miniszterelnök pedig a Facebookon említette meg azokat a településeket, ahol nem sokkal a választások előtt járt. Így kerülhetett ki a Facebookjára az a poszt is, amiben egy levágott disznónak is köszönetet mondott.

"Köszi, Röfi! Hajrá, Öttömös!"

- áll Orbán alábbi posztjában.


Link másolása
KÖVESS MINKET: