FELFEDEZŐ

Mindennap együtt zuhanyzik 19 éves lányával az 55 éves anya

Az amerikai nő nem ért egyet azokkal a véleményekkel, hogy ez furcsa lenne.

Link másolása

A floridai Jensen Beachen élő Mary lánya, Brittani ötéves volt, mikor elkezdtek együtt zuhanyozni. Ebben a hírben valószínűleg nem sok izgalmas lenne, ha nem tennénk hozzá, hogy ez így megy már 14 éve. Vagyis

a most 55 éves nő még mindig saját maga mosdatja (egyébként szellemileg-testileg teljesen egészséges) 19 éves lányát

- írja a LadBible című brit bulvárlap.

A TLC tévécsatorna sMothered című műsora olyan szülő-gyerek kapcsolatokat mutat be, amelyek valamilyen szempontból szorosabbak az átlagnál. Mary és Brittani mindenképpen beleillik ebbe a képbe.

Az édesanya is tudja, hogy sokak szerint furcsa a kapcsolatuk lányával, de ő ezzel nem ért egyet. Annak idején azért kezdték az együtt zuhanyzást, mert a kislány csak úgy nyugodott meg, ha anyukája is vele volt. Mint mondja, ez nem volt tudatos, ennek így kellett történnie.

A családfő, Frank elmondása szerint szeretné, ha a család hölgytagjai leszoknának az együtt mosdásról. Azonban Mary és Brittani is azt mondják, ez nem a közeljövőben fog bekövetkezni. Ahogy a lány fogalmaz, az anyja belehalna a szomorúságba, ha ő egyszer elhagyná.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
11 gyereke 8 különböző apától született – érdekes magyarázata van erre az anyának
A kommentelők nem nagyon voltak elragadtatva az amerikai nő elméletétől.

Link másolása

Egy amerikai anyának 11 gyereke van nyolc különböző apától, de ő ezt egy cseppet sem bánja. Sőt, elég érdekes magyarázata van arra, miért alakultak így a dolgok.

Phi nemrég videót tett közzé a családjáról a TikTokon, és miután nagyon sok negatív kommentet kapott rá, egy újabb videóban reagált ezekre. Mint mondta, nem érdekli, ki mit gondol, sőt még több gyereket akar szülni. Videójában elmagyarázta, szerinte miért jó, hogy ennyi férfitől van gyereke.

„Ha van egy és abból elveszel egyet, akkor nulla marad, de ha nyolc van és elveszel belőle hármat, akkor is marad öt”.

Ezzel arra utalt, hogy ha csak egy apja lenne a gyerekeinek, és a férfi meghalna vagy elhagyná a családját, akkor a gyerekek apa nélkül nőnének fel. Ha viszont több apa is van, akkor erre kevés az esély, hiszen ha eltűnik az életükből egy, kettő vagy akár három apa, még mindig marad öt.

És mint kiderült, az sem biztos, hogy Phi megáll nyolc apánál, hiszen összesen 30 gyereket szeretne.

A kommentelőket viszont nem igazán sikerült meggyőznie ezzel az elmélettel. Valaki azt írta: "Haver, ők nem Pokémonok, nem szerezheted meg mind!”. Egy másik hozzászóló pedig azt is felvetette, hogy a hatodik, hetedik vagy a nyolcadik apa hogy engedhette meg magának, hogy beálljon a sorba.

@phieudoraa #answer to @kalasoo like duhhhh yall gotta do the math… #babydaddyproblems #babymamachallenge #babymamatiktok ♬ original sound - PhiPhi?

Forrás: Mirror


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk