hirdetés

Megőrült egy város egy macska megmentésétől, amit online közvetítettek

Az állatért a végére már tízezrek izgultak.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2018. március 30.

hirdetés

Igazi filmdrámába illő jelenetek játszódtak le nemrégiben az amerikai Arizona állam Phoenix nevű városában. Az egyik tévéadó ugyanis másfél órán át élőben közvetített egy oszlop tetején ragadt macskát.

A Gipsy névre hallgató állat már napok óta kínlódott odafent, mire valakinek eszébe jutott, hogy segíteni kellene neki – a tévéstáb is ekkor érkezett a helyszínre. Közvetítésük a Facebookon is elérhető volt, ahol azonnal rendkívül népszerű lett.

Az emberek tömegesen kezdték el hívogatni a helyi tűzoltókat, akik viszont elutasították, hogy megmentsék a macskát.macskamentes1

Ezután valaki azzal próbálkozott, hogy meggyőzze az állatot: ugorjon bele egy magasba emelt vödörbe, hogy le tudják emelni, ő azonban nem volt hajlandó erre.

Nem sokkal később jött a váratlan fordulat: a közvetítés rövid időre megszakadt, amikor pedig helyreállt, Gypsynek már csak hűlt helye volt az oszlop tetején.

hirdetés

Ezt látva rengetegen kiakadtak, hogy átverték őket, sőt néhányan egyenesen összeesküvést gyanítottak, mondván a macska biztos leesett az oszlopról a mélybe. Szerencsére aztán megjelent egy felvétel arról, ahogy egy helyi lakos egy létra segítségével hozta le Gypsyt, így mindenki megnyugodott.macskamentes3

A teljes közvetítés itt nézhető vissza:

ABC15 Arizona

UPDATE: Neighbors used a ladder to help climb up and get the cat down safely. LATEST: https://bit.ly/2ur4gRK** LIVE LOOK: A cat is stuck on a pole near 37th Avenue and Bethany Home Road. Neighbors...



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
FELFEDEZŐ

Mellkasán kívül dobog a szíve egy 11 éves orosz kislánynak

A Cantrell-pentalógiával született Virsaviyát állítása szerint ez egyáltalán semmiben nem akadályozza.
Fotó: Northfoto/mediadrumworld.com/@legendari_love - szmo.hu
2021. január 12.

hirdetés

Egymillió emberből csak egy születik Cantrell-pentalógiával, vagyis egy olyan rendkívül ritka szindrómával, amikor a szív nem a mellkasüregben, hanem azon kívül helyezkedik el. Így született a Floridában élő ma már 11 éves Virsaviya Borun-Goncharova is, akit állítása szerint szinte semmiben nem akadályoz állapota, írja a Mirror.

A Cantrell-pentalógia akkor alakul ki, amikor a terhesség alatt nem megfelelően fejlődnek a bordák és a hasfal. Az ilyen rendellenességgel született kisbabák az esetek túlnyomó részében röviddel a szülés után meghalnak.

Nem úgy Virsaviya, aki mára már egy igazi kamaszlány lett.

Pedig neki sem volt sok esélye a túlélésre: anyukájával már a terhesség alatt közölték, hogy már az is csoda lenne, ha a gyerek egyáltalán élve születne.

A csecsemő végül életben maradt, és azóta is mindenki a csodájára jár. Mivel a kislány szíve a mellkasán kívül helyezkedik el, folyamatosan látható, ahogy dobog. Ezt szereti nézni a gyerek testvére, Ervin is, aki gyakran nővére szívén pihentetni az arcát vagy kezét.

hirdetés
A kislány anyukája, Dari még 2015-ben költözött Oroszországból Amerikába egy műtét miatt. A kislány szívében található lyukat kellett megszüntetni, amivel lehetővé tették volna, hogy még könnyebb legyen az élete. Erre végül nem került sor a tüdő artériáit befolyásoló magas vérnyomás miatt, ráadásul 2020 elején Virsaviya kórházba került véroxigénszintjének csökkenése következtében.

Az anyuka elmondta, hogy bár a kislány csak nevet az állapotán, valójában nem olyan egyszerű az élete. Mivel a gyerek szíve tulajdonképpen a bőre alatt dobog, szinte minden szokatlan helyzet komoly megterhelést jelent számára. Ettől függetlenül a kislány nem adja fel, és ugyanúgy énekel és táncol a barátaival, mint a többi gyerek. Ilyenkor azonban mindig a közelben kell lennie az otthoni oxigén koncentrátornak, ha netán elszédülne vagy rosszul lenne.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
FELFEDEZŐ

Egy elásott láb miatt hívta ki a rendőrséget egy angol nő, de kiderült, hogy az nem az, aminek látszik

A zsaruk rendőrkutyákkal mentek ki a helyszínre, ahol aztán meglepő dolgot találtak.
Fotó: Northumbria Police/Facebook - szmo.hu
2021. január 09.

hirdetés

Meglepő dologra lett figyelmes egy nő még kedden délután az angliai Gatesheadben, amikor a kutyáját sétáltatta: egy lábujjat vélt felfedezni a földbe ásva - számolt be róla a BBC.

A nő nagyon megijedt, azt hitte, talán egy holttest egy része kandikál ki a sárból, ezért készített egy fényképet és elküldte a rendőrségnek.

A helyi egyenruhások rendőrkutyákkal mentek ki a helyszínre, és igencsak meglepődtek, amikor rájöttek, hogy a lábujj valójában egy krumpli, amely mellett egy gomba nőtt ki a földből.

A rendőrök jót nevettek ezen, de a kapitányság Facebook-oldalán azt írták, becsülik a bejelentő nő éberségét, és arra kérik a lakosságot, hogy tegyenek hasonlóan, ha sejtésük szerint emberi maradványokra bukkantak, hiszen sosem lehet tudni. Ha pedig kiderül, hogy egy zöldséget találtak, a rendőrkutyák hálásak lesznek a jutalomfalatért.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
FELFEDEZŐ

Felmondott az iskolában, és inkább az OnlyFans-en vetkőzik korábbi fizetése sokszorosáért egy négygyerekes amerikai tanárnő

Dollár százezreket keres a 33 éves egykori tanárnő. Egycsapásra elmúltak a család anyagi gondjai.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. január 12.

hirdetés

Korábban hat évig sajátos nevelési igényű gyerekeket oktatott, de inkább felmondott, és egy erotikus közösségi oldalon vetkőzik egy arizonai tanárnő azért, hogy támogatni tudja a családját, írja a Daily Star.

Courtney Tillia még a koronavírus-járvány első hulláma alatt döntött úgy, hogy felhagy tanári karrierjével, és a pénz miatt inkább az OnlyFansen próbál érvényesülni. A fizetős közösségi oldalon a 33 éves szexi tanárnő ma már iskolai fizetésének négyszeresét keresi meg havonta, és elmondása szerint egyáltalán nem szégyelli, hogy szexmunkás lett belőle.

Az Instagramon már több mint 160 ezer követővel rendelkező Tillia szerint a járvány kifejezetten jól jön az erotikus oldal dolgozóinak, mert a karantén miatt az emberek nem mennek sehova, hanem otthon ülnek és interneteznek. Míg korábban csak szűkösen jött ki fizetéséből és családja anyagi nehézségekkel küzdött, az erotikus oldalnak köszönhetően ma már mindent meg tud adni a hozzátartozóinak, amire csak szükségük van.

Pedig nem volt egyszerű a váltás: eleinte férje egyáltalán nem rajongott az ötletért, hogy a nő testéből éljenek a jövőben. De végül belátta, hogy nekik és négy közös gyereküknek is könnyebb lehet, ha minden a tervek szerint alakul.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

hirdetés

Courtney Tillia (@courtneytillia) által megosztott bejegyzés

A pénzen túl Courtney élvezi is a munkáját. Reményei szerint az ő története arra ösztönzi majd a többi nőt, hogy bátran kifejezzék szexualitásukat. A négygyerekes egykori tanárnő élete teljesen megváltozott, amióta erotikus modell lett, és elmondása szerint jobban élvezi az életet, mint valaha, egyáltalán nem bánta meg döntését.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
FELFEDEZŐ

Puszta kezével fojtotta meg a kutyáival végző farkast egy orosz gazda

A fenevad két kutyáját is megölte, és egy lóra is rátámadott. Az Észak-Oroszországban élő férfi attól tartott, hogyha nem állítja meg, akkor többeknek is ártani fog.
Illusztráció: christels/Pixabay - szmo.hu
2021. január 09.

hirdetés

Megdöbbentő felvételek számoltak be arról, hogy egy farkas megtámadott egy farmert Észak-Oroszországban - írja a Ladbible.

A felvételen jól látszódik, hogy a férfi és a farkas a hóban harcba keveredett, majd a férfi többször is megütötte a farkast, végül pedig puszta kezével fojtotta meg.

Az egyik jelentés így szól az esetről:

"A gazdának nem volt ideje felvenni a puskáját, és puszta kézzel fojtotta meg az állatot."

A farkas már két kutyáját is megölte a gazdának, és egy lovát is megtámadta, így a férfi attól tartott, hogy több jószága is ilyen sorsa jutna a farkas miatt.

Viszont az ügy nem marad kivizsgálatlanul, Galina Dzyuba, regionális főállatorvos elmondása szerint teszteket csinálnak, hogy megtudják, a farkas veszett volt-e. Ki szeretnék deríteni a támadás pontos okát, hogy azért történt-e, mert a farkasnak nem volt elég élelme, vagy mert éppen beteg volt.

hirdetés
A helyiek szerint az ilyen esetek, hogy haszonállatokra támadnak a farkasok, egyre gyakoribbak, hiszen az emberek a környező erdőket elégetik, pusztítják, és így a farkasok elveszítik a szokásos zsákmányukat.

Azóta a farmer is megszólalt az ügyben a Life.ru-nak, ahol elmondta, hogy ő maga hívta oda magához az állatot és került vele összetűzésbe.

Az orosz gazda attól félt, hogyha nem teszi ezt meg, akkor az állat másokat is megtámadhat:

"Ha nem teszem meg, valakit elkapott volna, megölt volna".

A küzdelem során a fenevad kicsit megharapta Krivosheev kezét, de egy bot segítségével sikerült visszavernie a férfinek a farkas támadását.

Borisz Krivosheev, a zsidó autonóm régió Novotroitskoe falujának lakója továbbá így nyilatkozott a farkassal való harcával kapcsolatban:

"Az első este két kutyát biztosan megölt, többeket megharapott, egy lovat is. Egy őrt elkezdett üldözni...Én is ott őrködök, a második éjszaka is eljött a farkas, megláttam, és azt mondtam neki: 'Gyere ide.' Odafutott."

A férfi az amur.info-nak elmondta, hogy már elég régóta vadászik, így nem fél a vadállatoktól. Krivosheev szerint inkább az emberektől kell félni, és nem az állatoktól.

Forrás: 24.hu

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: