hirdetés

FELFEDEZŐ

Koronavírus: meddig tart a gyógyulás, és elkaphatjuk-e újra a betegséget?

A fertőzöttek jelentős része néhány hét alatt meggyógyul, de akadhatnak olyanok is, akiknek ez hónapokba telhet.

Link másolása

hirdetés

Bár az új típusú koronavírus csak rövid ideje jelent meg, vannak arra utaló jelek, hogy a gyógyulás sokaknak egészen hosszú időbe is telhet, írja a BBC. A gyógyulás a jelenlegi ismeretek alapján leginkább attól függ, mennyire betegedtünk le. Néhányan egészen gyorsan túllesznek a víruson, míg másoknak akár tartós problémákat is okozhat.

Az életkor, a nem és a meglévő alapbetegségek ugyancsak befolyásolhatják a koronavírus által okozott betegség lefolyását. Ráadásul minél invazívabb és hosszabb kezelést kap egy-egy páciens, annál inkább elnyúlhat a felépülés is.

Enyhe tünetek esetén

A legtöbb fertőzöttnél csak enyhe tünetek - többnyire láz és köhögés - alakulnak ki. Ehhez társulhat még egyénenként izomfájdalom, általános levertség, fáradtság, fej- és torokfájás is. A köhögés kezdetben száraz, majd az elpusztult tüdősejtek miatt később nyálkás lesz.

Az ilyen tüneteket ágyban fekvéssel, sok folyadékkal, esetenként pedig paracetamol tartalmú fájdalomcsillapítókkal lehet a leggyorsabban átvészelni.

hirdetés

Ugyan a láz kevesebb, mint egy hét alatt megszűnik, a köhögés huzamosabb ideig is megmaradhat. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kínai adatok elemzésével arra jutott, hogy az enyhe lefolyású betegség nagyjából két hét alatt elmúlik.

Súlyosabb tünetek esetén

Néhány esetben ennél súlyosabb tünetek is jelentkezhetnek, jellemzően a fertőzést követő 7-10. nap után. A folyamat gyorsan megy végbe, a légzés hirtelen nehézkessé válik, miközben a tüdő begyullad. Ilyenkor az immunrendszer válaszolni próbál a vírus támadására, valójában azonban túlreagálja a helyzetet, amitől egyéb károsodások alakulnak ki.

Ilyen tünetek esetén akadnak olyanok, akik már kórházi oxigénkezelésre szorulnak. A légszomj érzése jóval tovább is elhúzódhat. Az eddigi tapasztalatok alapján egy ilyen lefolyás esetén 2-8 hét a teljes gyógyulás időtartama, melynek időszaka alatt a beteg végig nagyon fáradtnak érzi magát.

Intenzív osztályra kerülés esetén

A WHO statisztikái szerint minden huszadik fertőzött kerül intenzív osztályra, ami a beteg szedálását és a lélegeztetőgépre kapcsolást jelenti. Az intenzív ellátás lényegesen hosszabb időt vesz igénybe. Miután a betegről úgy ítélik meg, hogy javult az állapota, átkerül a kórházban egy általános kórterembe, ahol tovább folytatják az ápolást.

Egyes szakemberek szerint az ilyen súlyos lefolyású betegség utáni teljes felépülés 12-18 hónapot is igénybe vehet.

A hosszú kórházi kezelés jelentős izomtömeg-veszteséget okozhat, ettől a páciensek alaposan legyengülnek. Egyeseknek akár fizioterápiás kezelésre is szükségük lehet, hogy képesek legyenek újra járni.

A szakemberek kiemelik, hogy nehéz általánosan megjósolni egy ilyen komoly kezelés után a felépülés várható időtartamát. Akadnak olyan betegek, akik egészen rövid ideig szorulnak csak mesterséges lélegeztetésre, míg mások akár heteken keresztül is csak a berendezéssel képesek komplikációktól mentesen oxigénhez jutni.




hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
FELFEDEZŐ

Elfogták a napok óta a Bükkben kószáló szervált

Az afrikai ragadozó nagyon legyengült, mire megtalálták, most a budapesti állatkertben gondoskodnak róla.

Link másolása

hirdetés

Sikerült megtalálni és elfogni azt a szervált, amely napok óta kószált Borsodnádasd és Ózd környékén - jelentette be a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság (BNPI).

A BNPI Természetvédelmi Őrszolgálata kedden kora délután új információt kapott a kóborló ragadozóról. Egy kárpáti borzdereseket tartó borsodnádasdi gazda látta az állatot Ózd szélén és értesítette a helyi rendőrőrsöt, ők pedig a BNPI Természetvédelmi Őrszolgálatát. Két természetvédelmi területfelügyelő a szükséges felszereléssel haladéktalanul a helyszínre indult, ahol hamar megtalálták az állatot.

A szervál a házaktól 150 méterre, egy erdős területen napozott. Minthogy ismeretlen eredetű volt az állat, viselkedése pedig kiszámíthatatlan, körültekintően közelítették meg. A ragadozó a hangokra reagált, majd a magukkal vitt csalétek is felkeltette az érdeklődését. A szervál óvatosan indult feléjük, s az élelemmel centiméterről centiméterre irányították a ketrechez. Hosszabb időbe telt, míg végül sikerült figyelmét kijátszva teljesen beterelni abba és bezárni.

Viselkedése alapján látszott, hogy emberhez szokott példány. Előélete miatt az elmúlt napokban önálló táplálékszerzésre csak korlátozottan lehetett lehetősége, amit rossz kondíciója is sejtetett.

A szervált az esti órákban a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság átadta a Fővárosi Állat- és Növénykertnek.

A nemzeti park szerint

hirdetés
a befogott, idegenhonos állat jelenleg jól van, bár nagyon legyengült állapotban került a budapesti állatkertbe. Ez is jól szemlélteti azt, hogy a hazai körülmények (pl. november végi hideg időjárás, a zsákmányolás nehézsége vagy inkább lehetetlensége egy feltehetően fogságban nevelt ragadozó esetében) gyakorlatilag nem teszik lehetővé számára, hogy tartósabban megmaradjon a szabad természetben

- teszik hozzá.

A szervál a Természetvédelmi Világszervezet (IUCN) Vörös Listáján (CITES II.) a nem veszélyeztetett (LC) listáján szerepel, hazánkban idegenhonos fajnak minősül. A befogott példány esetében, a hatóságok bevonásával, az előző tartó felelősségi körének megállapítása folyik, azaz megpróbálják kideríteni, hogy ki lehetett a szervál tartója, milyen engedélyek birtokában és milyen úton került hozzá az állat. A karantén időszakban jelenleg a Fővárosi Állat- és Növénykertben szakállatorvosi felügyelet alatt van.

A borsodi szervál

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
FELFEDEZŐ

Kibérli magának a boltokat egy órára egy amerikai nő, hogy elkerülje a „mocskos embereket”

Azt állítja, nem bacifóbiás, egyszerűen csak nem szereti a baktériumokat.

Link másolása

hirdetés

Az Indy100.com elképesztő tudósításban számol be egy állítólag nem is bacifóbiás nőről. Az amerikai TikTok-felhasználó elárulta, hogy állítólag egy egész szupermarketet bérel ki férjével egy órára, hogy elkerüljék a többi általuk fertőzőnek tartott embert. Az @ItsACreteLife nevű, egy Emma nevű nő által működtetett fióknak több mint 38 000 követője van a közösségi média platformon.

Különc vásárlási szokását magyarázva azt mondta: "Ugyanúgy megyünk vásárolni, mint mindenki más - normális emberek vagyunk. Igazából elég jól állunk, és ezt a javunkra fordítjuk."

"Valójában egy élelmiszerboltot bérlünk ki, egy órára, hetente egyszer, mielőtt kinyitnának. Fizetünk a boltnak, hogy mindent fertőtlenítsenek, és csak mi legyünk ott, hogy ne legyen ott más mocskos ember."

Ebben a videóban meg is mutatta, milyen amikor rajta kívül nincs senki a boltban:

@itsacretelife

Reply to @kenna0531 when we rented out the grocery store today #groceryshopping #richlife #target #fortunate #KFCSecretMenuHacks #SaveIt4TheEndZone ♬ original sound - itsaCretelife

Egy másik kérdésre válaszolva a tartalomkészítő megerősítette, hogy emiatt az éttermeket sem látogatják – hozzátéve, hogy "ha tudnád, mi folyik a színfalak mögött egy étteremben, akkor te sem tennéd".

hirdetés
A kérdésre, hogy mennyibe kerül egy szupermarket kibérlése egyes-egyedül, csak magadnak, azt mondta, hogy nem tenné meg, "ha nem lennénk gazdagok", és hogy "elég drága".

És hogy hogyan engedhetik meg maguknak, Emma azt állította, hogy férje, Luke "meggazdagodott egy lottószelvényből", még tizenkilenc éves korában.

Mindezen őrület és pénzszórás ellenére, az anya ragaszkodik ahhoz, hogy "nem bacifóbiás". "Egyszerűen nem szeretjük a baktériumokat" - tette hozzá.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
FELFEDEZŐ

Feltámadt a hullaházban egy halottnak nyilvánított indiai férfi

Hét órát töltött a fagyasztóban. Csak reggel vették észre, hogy még mozog.

Link másolása

hirdetés

Hét órát töltött egy halottnak vélt indiai férfi a hullaház hűtőjében, majd váratlanul magához tért, írja az Indy100.

Sreekesh Kumart még csütörtökön gázolta el egy motoros az Új-Delhihez közeli Moradabadban. A 45 éves villanyszerelőt válságos állapotban szállították kórházba, ahol röviddel az érkezése után halottnak nyilvánították. Kumart ezután rögtön a halottasház hűtőjébe tették a másnapi boncolásig.

A férfi hozzátartozói csak órákkal később érkeztek a kórházba, ahol azonosították a holttestet, és aláírták a boncolásba beleegyező nyilatkozatot. Eközben vette észre Kumar sógornője, hogy a férfi még mozog, annak ellenére, hogy az orvosok szerint már hét órája meghalt.

A nő ekkor felkiáltott:

"Nem halt meg, messze van még attól. Hogyan fordulhatott elő ez? Nézze csak, mondani akar valamit. Lélegzik!"

A hullaházban feltámadt indiai férfiról videó is készült, amit itt lehet megnézni:

A moradabadi főorvos szerint a sürgősségi osztályon szolgálatban lévő kollégája hajnali 3 óra körül vizsgálta meg többször is az elgázolt férfit, akinek akkor már nem volt szívverése, ezért halottnak nyilvánította. Ennek ellenére találta életben reggel a hullaházba érkező családja és a rendőrök.

Kumar azóta is kómában van, az orvosok küzdenek a korábban halottnak hitt férfi életéért. A család panasz benyújtását fontolgatja, amiért az orvos hanyagsága kis híján a 45 éves férfi életébe került.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
FELFEDEZŐ
A Rovatból
hirdetés

Egy férfiba lesz szerelmes a Mikulás a norvég posta kisfilmjében

Ezzel ünneplik, hogy Norvégiában ötven éve dekriminalizálták a homoszexualitást.
Címkép: Posten/YouTube - szmo.hu
2021. november 24.


Link másolása

hirdetés

A When Harry Met Santa című kisfilm egy olyan férfiról szól, aki évente csak egyszer találkozik a Mikulással, és szép lassan beleszeret. Egy idő után nem bír az érzelmeivel, és levelet ír neki, amiben az áll, hogy

"Kedves Mikulás, csak téged akarlak karácsonyra."

A norvég postaszolgálat az alábbi kisfilmmel ünnepelte meg, hogy ötven éve nem bűn az országban homoszexuálisnak lenni.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: