/felfedezo/kiderult-mi-vezethetett-az-abba-zenekar-szetvalasahoz/
hirdetés

FELFEDEZŐ

Kiderült, mi vezethetett az ABBA zenekar szétválásához

A zenekar 36 éve tart szünetet, de idén új dallal jelentkeznek majd.

Link másolása

hirdetés

Az ABBA már 36 éve nem állt színpadon és nem jelent meg új daluk sem. Viszont idén decemberben új számmal készülnek majd a rajongóknak, melynek címe I Still Have Faith In You, vagyis Még mindig hiszek neked.

Agnetha Fältskog, Björn Ulvaeus, Benny Andersson és Anni-Frid Lyngstad négyes alkotta az együttest, később pedig szerelem is szövődött a tagok között. Agneta és Björn házassága azonban 1980. júliusában véget ért, de nem sokkal később Benny és Anni-Frid is külön utakon folytatták.

És, ahogy az sejthető a két válás nem igazán tett jót az ABBA diadalmenetének. Erre pedig még rájött Agnetha pánikbetegsége is, ami miatt sorozatosan le kellett mondaniuk a fellépésiket.

Utolsó lemezük The Visitors címmel 1980 novemberében jelent meg, de a márciusi Japán-turné után már nem is koncerteztek. Néhány évig még szerepeltek tévéműsorokban, aztán ezt is abbahagyták, és külön utakon folytatták tovább.

Hivatalosan azóta is csak szünetet tartanak, de decemberben újra visszatérnek majd.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk

hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk

hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk