FELFEDEZŐ

Arra kérte egy anya a lányát, hogy közvetítse élőben a szülését, hogy a család ne maradjon le róla

„Én viszont nem szeretnék azon izgulni, hogy a családom néz minket Zoomon keresztül, miközben én éppen világra hozom a fiunkat” - írta a kismama, a kommentelők pedig teljesen egyetértenek vele.

Link másolása

Manapság, a közösségi média világában már-már természetes, hogy sokan életünk (majdnem) minden egyes pillanatát megosztják az interneten ismerősökkel és ismeretlenekkel. Sőt, sokszor ráadásul élőben közvetítik, hogy éppen mit csinálnak. De vannak dolgok, amiket jobb, ha megtartunk magunknak. Például a szülés pillanatait.

Így gondolja ezt az a nő is, aki a Reddit közösségi oldalon arról számolt be, hogy

az édesanyja azt kérte tőle, közvetítse élőben a szülését, hogy a család ne maradjon le erről a fontos eseményről.

A kismama ugyan szerette volna, ha legalább egy szerette vele lehet a szülőszobában, de a kórház, ahol szülni fog, ezt nem engedi a koronavírus-járvány miatti korlátozások értelmében. Vagyis még maga az apuka sem lehet ott gyermeke születésénél.

"Természetesen az egész családunk szomorú emiatt, de anyukám viseli ezt a legnehezebben. Ma, amikor telefonon beszéltem vele, megkért, hogy közvetítsem élőben a fiunk születését. Azt mondta, nem akar...mindent látni, elég ha látja az arcunkat és hallja a baba első sírását...

Én viszont nem szeretnék azon izgulni, hogy a családom néz minket Zoomon keresztül, miközben én éppen világra hozom a fiunkat. Nem tetszik az ötlet, hogy ők nézik, ahogy éppen nyomok, hallják, ha esetleg van bármi komplikáció, láthatják, ahogy a mellkasomra teszik a babát"

- írta posztjában a leendő anya.

Megkérdezte erről a fórumozók véleményét, akik szinte kivétel nélkül egyetértettek vele ebben a kérdésben.

"Ó, ne már. Ez lenne a világ legrosszabb ötlete. Az apuka csinálhat esetleg pár jó képet, ha a baba megszületett, és már megtisztogatták és a kezedbe adták. Nem kell, hogy ennél többet mutass erről" - írta az egyik kommentelő.

"Mondd meg anyukádnak, hogy a szülés alatt nem, majd utána videóchateltek. Ha ez sem tetszik neki, akkor ráfoghatod az orvosra vagy a kórház szabályaira azt, hogy miért nem lehet az, amit ő akar" - tanácsolta egy másik.

"Ez a TE szülésed, azt kell tenned, amit te szeretnél! Mondd meg neki, hogy neked nincs ínyedre ez az ötlet, és le is van zárva. A szülőszobában lenni kiváltság, nem jog" - kommentelte egy harmadik hozzászóló.

Ti is egyetértetek velük?

Forrás: The Sun


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Hat éve nem használ sampont és balzsamot egy férfi, azóta nem hullik a haja
Az első három hét volt csak durva, utána beindult a haj öntisztulása. Lehet, hogy ennyire egyszerű a kopaszodás ellenszere?

Link másolása

Már több mint tízmillióan látták Nick Coetzee videóját, amiben a férfi a hajhullás megállításáról mesél a TikTokon. Coetzee még tinédzser volt amikor észrevette, hogy a homloka egyre feljebb kúszik, a pólói pedig tele voltak kihullott hajszálakkal.

A helyzet odáig fajult, hogy az iskolába két inggel indult el, mert tudta, hogy az első óra végére tiszta haj lesz mindene,

írja a videót kiszúró LADbible.

Coetzee haja végül már csomókban hullott, amikor arra gondolt, hogy nem használ egy ideig vegyszereket tartalmazó sampont és hajbalzsamot. Ennek már hat éve, mivel rövid időn belül abbamaradt a férfi hajhullása. Nick haja azóta sokkal egészségesebb, és mint kiderült, nincs egyedül azzal, hogy hajmosás nélkül éli az életét. A természetes módszerben, vagyis az egyszerű tiszta vizes öblítésben hívőknek saját mozgalma van, amit többek között a #nopoomovement hashtag alatt lehet elérni.

Coetzee elmondja: eleinte attól tartott, hogy nagyon zsíros lesz a haja. Ez így is volt az első 2-3 hétben, utána azonban beindult az öntisztulás, és a haja visszanyerte természetességét. Azóta nincs gondja a hajhullással sem, és sokkal jobban érzi magát.

A kopaszodástól megszabadult férfi angol nyelvű videóját itt lehet megnézni:

@_nickcoetzee Haven’t washed it in years ✋? #nopoomethod #hairloss #hair #hairtok #fyp ♬ Paris - Else

A hajmosás nélkül élők Nickhez hasonlóan úgy vélik, hogy a vegyszerekkel telepakolt samponok és kondicionálók valójában átverések. Ráadásul a műanyagtubusok rendkívül környezetszennyezők. Ezen felül akad olyan is, aki pusztán takarékossági megfontolásból próbálja ki a sampon nélküli életet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Már be lehet költözni a világ legkeskenyebb felhőkarcolójába, ahol milliárdokba kerülnek a legolcsóbb lakások is
A 84 emeletes Steinway Towerből pazar kilátás nyílik Manhattenre és a Central Parkra.

Link másolása

Elkészült a világ legkeskenyebb felhőkarcolója, amit New York Manhattan városrészében építettek fel.

A Steinway Tower vagy 111 West 57th Street néven ismert épület 435 méteres magasságával a nyugati félteke egyik legmagasabbja, csak két New York-i felhőkarcoló, a World Trade Center és a Central Park Tower nagyobb nála. Magasság-szélesség arányával (24:1) viszont kiemelkedik minden hasonló toronyépület közül.

Az építkezést 2013-ban kezdték el, végül 2021-re készült el a felhőkarcoló. 84 emeletesre építették, benne és a szomszédos Steinway Hall épületben összesen 60 lakást alakítottak ki. A torony tetején egy háromszintes penthouse lakás található, amely a Central Parkra néz. Az épület homlokzata terrakotta tömbökből áll, amely különböző megvilágítában és különböző szemszögből nézve más színűnek és textúrájúnak tűnik.

Az építészek fő célja az volt, hogy egy teljesen más, merész épülettel gazdagítsák New York látképét, ugyanakkor az a helyszín történelmi gyökerei előtt is tisztelegjen. A torony ugyanis a Steinway Hall kiegészítése lett, amely egy 1925-ben épült történelmi épület, a Steinway & Sons német-amerikai zongoragyártó cég alapítójának egykori otthonaként ismert, most pedig koncertteremként működik.

A felhőkarcolóban igazi luxuslakások várják leendő lakóikat, természetesen pazar kilátással - és jó sok pénzért.

Egy stúdiólakás ára 7,75 millió dollárról (~2,6 milliárd forint) indul, a penthouse lakások ára pedig 66 millió dollárig (~23 milliárd) terjed.

A Steinway Tower

Forrás: CNN


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
Orbán visszaadta a kampányszéket, amit Margit nénitől kapott kölcsön kampányeseményekre
„Szerencsét hozott, 4 év múlva megint elkérjük” - írta a kormányfő, aki egy virágcsokorral is megköszönte a hölgynek a kölcsönszéket.

Link másolása

Mint arról mi is beszámoltunk, Orbán Viktor a parlamenti választás előtti napokban több városban is járt, a kampányeseményeken pedig egy kisszékre állva szólt a közönségéhez.

A választás utáni napon a kormányfő a Facebook-oldalán osztott meg egy képet arról a bizonyos székről, amit - mint kiderült -

egy idős hölgy adta kölcsön neki a fórumokra.

A miniszterelnök alá is írta a fából készült széket a "köszönöm" mellé.

Orbán a korábbi posztjában azt is írta, hogy a szék "jól bírta a strapát". Most viszont eljött az idő, hogy visszaadja a bútordarabot a jogos tulajdonosának, vagyis Margit néninek.

A kormányfő egy "Köszönöm, Margit néni!" feliratú képet tett közzé a Facebook-oldalán szombaton, amin a hölgyet láthatjuk a székkel és egy virágcsokorral a kezében.

"Kölcsönszék visszajár! Szerencsét hozott, 4 év múlva megint elkérjük"

- írta hozzá a miniszterelnök.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
Orbán Viktor a levágott disznónak is megköszönte, hogy nyert a Fidesz
A miniszterelnök a választások előtt az ország több pontjára is elment, sorban mond köszönetet mindenkinek.

Link másolása

Orbán Viktor a 2022-es választások előtt a legtöbbet vidéken kampányolt. Most, száz százalékos a feldolgozottságnál is stabil a Fidesz kétharmada, a miniszterelnök pedig a Facebookon említette meg azokat a településeket, ahol nem sokkal a választások előtt járt. Így kerülhetett ki a Facebookjára az a poszt is, amiben egy levágott disznónak is köszönetet mondott.

"Köszi, Röfi! Hajrá, Öttömös!"

- áll Orbán alábbi posztjában.


Link másolása
KÖVESS MINKET: