/felfedezo/kamu-valojaban-el-sem-indult-az-a-repulo-amin-egy-ferfi-allitasa-szerint-egyedul-utazott/
hirdetés

FELFEDEZŐ

Kamu: valójában el sem indult az a repülő, amin egy férfi állítása szerint egyedül utazott

A nem mindennapi történet főszereplője maga mondta el, hogy nem teljesen úgy volt a sztori, ahogy mindenki gondolta a videója alapján.

Link másolása

hirdetés

Múlt héten számoltunk be arról a rendkívül ritka esetről, amikor egy férfi volt az egyetlen utas az egyik Aspenből New Yorkba tartó repülőgépen.

Úgy alakult ugyanis, hogy

az este 7 órakor New Yorkba induló gépre egyedül Vincent Peone vett jegyet, ő is csak azért, mert úgy döntött, nem aznap reggel, hanem csak a nap végén utazik.

A férfi úgy döntött, ha már ekkora mázlija van, készít róla egy rögtönzött kis vírusvideót, amelynek óriási sikere lett: eddig már közel 3,5 millióan látták és 100 ezernél is több lájkot kapott.

Ebben Peone bemutatta, mivel is járt az, hogy ő volt az egyedüli utas a repülőn:

hirdetés

mint egy testőr, úgy kísérte a földi személyzet egyik tagja a géphez, majd a fedélzeten a légiutaskísérő hölgy személyesen, a nevén szólítva sorolta el a biztonsági előírásokat. Sőt, ezután még a pilótafülkébe is bekukkanthatott, ahol a netezők szerint egy igencsak dögös másodpilótával is kezet foghatott.

vincent peone on Twitter

Last week @Delta gave me my own private jet...kind of. https://t.co/p14OGLw1jv

Mindezek miatt a férfi igazi internetes hírnévre tett szert. Most azonban bevallotta, hogy nem teljesen úgy történt minden, ahogy a videóban látottak alapján mindenki gondolta.




hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk

hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk

hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk