hirdetés

FELFEDEZŐ

Három kereke van és csak 37 km/h-val tud menni - A világ legkisebb kocsijával utazza át Angliát egy férfi

Alex Ochin már megtett 580 kilométert, útja során pedig sok helyen megáll a helyiekkel beszélgetni, akik imádják a járgányát.

Link másolása

hirdetés

A 31 éves Alex Ochin elindult Nagy-Britannia legészakibb csücskéből, a skót John O’Groats nevű faluból, hogy átszelje a szigetországot egy Peel P50-es autóval, aminek

három kereke van, 134 centi hosszú, 98 centi széles és 100 centi magas, és csak 37 km/h-val tud menni.

Ochin már megtett 580 kilométert, és reméli, hogy három hét alatt meg tudja tenni az utat Land’s Endig, ami 1400 kilométerre van a starttól. Az út során sok helyen megáll helyiekkel beszélgetni kocsikról és utazásról, ezért úgy számol, hogy az út végére 1600 megtett kilométernél is tarthat majd. A férfi elmondta, hogy a járókelők mindig megnézik a különleges autót, odamennek beszélni hozzá, sokan készítenek fotót róla.

A Peel P50-est az 1960-as években kezdték gyártani, 2010-ben még rekordot is állított, mint a valaha volt legkisebb autó, amit tömeggyártottak. Ochin maga nagy autórajongó különösen odavan a régiekért, a tulajdonában van egy 1914-ess Ford T-modell és egy 1968-as Morris Minor is. A P50-ese ennek ellenére nem régi, 2017-ben gyártották, egy '60-as évekbeliért ugyanis 100 ezer fontot(43 millió forintot) kellett volna fizetnie.

Természetesen ezt a kisautót nem hosszú utakra találták ki. Ochin, aki 180 centi magas azt mondja, hogy épp ez a kihívás benne.

(Forrás: London News Today)

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
„Együtt élünk a legjobb barátnőmmel, a férjeinkkel, és együtt neveljük a gyerekeinket - ez eddig a legjobb évem!”
A két barátnő két baráthoz ment férjhez, majd a gyerekeikkel összeköltöztek, és roppant jól érzik magukat!

Link másolása

hirdetés

Madison és Curstin barátnők, akik 13 éves koruk óra sülve-főve együtt voltak, sőt, ahogy az sok barátnőnél szokás, megfogadták, hogy sosem hagyják el egymást, bármi is történjék. Ilyenkor persze nem szokott semmi különleges történni, családjuk lesz, gyerekeik, és ez már elég ahhoz, hogy lazuljon a kamaszkori barátság. Náluk azonban nem így történt - írta meg a Mirror.

Szintén még kamaszként ismerkedtek meg két sráccal, Zach-kel és Carterrel, akik szintén jó barátok voltak. Össze is jött a két pár, máig együtt vannak, össze is házasodtak, gyerekeik lettek.

De a szokatlan rész a mesében most jön: pár hét különbséggel adott életet a két nő a gyerekeiknek, Curstinnek egy fia lett, Cade, Madison pedig ikreket szült, Jenningset és Evie-t.

hirdetés
Majd tavaly év elején meghozták azt a döntést, hogy a két család összeköltözik. Az apropó az volt, hogy Zach, aki katona volt, leszerelt, és úgy gondolták, hogy a visszailleszkedés így könnyebben fog menni. Először arra gondoltak, csak ideiglenesen költözik egybe a két család, de aztán annyira bejött nekik, hogy úgy döntöttek, együtt is maradnak.

"Együtt neveljük a gyerekeinket mint egy nagy család. A babáinknak jobb gyerekkora lesz így, mint amilyen nekünk volt. A legjobb barátok vagyunk, akik valószínűleg a legjobb barátokat nevelik. Ez volt az eddigi legboldogabb évem - mondta Madison egy TikTok-videóban.

@thetwinpletfamily toxic is so 2010 #dobetter #twinplets #unconditionallove #MyPlayoffPicks #fypシ #4lifers #fyp #bff #mombestfriend #familyischosen #doingbetter #foryou ♬ Pope Is a Rockstar - Sales

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
FELFEDEZŐ
Türkmenisztán elnöke elrendelte, hogy oltsák el a „Pokol Kapujában” évtizedek óta égő tüzet
Az égő krátert máig rejtélyek övezik, az elnök már 2010-ben is utasítást adott a tűz eloltására.

Link másolása

hirdetés

Türkmenisztán elnöke elrendelte, hogy zárják be az országban található "Pokol Kapuját", és "találjanak megoldást" a hatalmas sivatagi gázkráterben évtizedek óta égő tűz eloltására - írja a BBC.

Gurbanguli Berdimuhamedov elnök a döntést környezetvédelmi és egészségügyi okokkal magyarázta, valamint a gázkitermelésbe is bekapcsolnák a jelenleg turistaattrakcióként funkcionáló területet a jövőben. "Értékes természeti erőforrásokat veszítünk el, amelyekből jelentős hasznot tudnánk termelni, és népünk jólétének javítására fordítani" - mondta az elnök.

Berdimuhamedov 2010-ben egyszer már elrendelte a tűz eloltását. 2013-ban aztán mégis inkább természetvédelmi területté nyilvánította.

Sokak szerint a tűz úgy keletkezett, hogy 1971-ben egy szovjet fúrási művelet során a fúrótorony alatt beomlott a föld, és a helyén egy körülbelül 70 méter átmérőjű és 20 méter körüli mélységű kráter maradt. A mérgező gázkibocsátás megelőzése érdekében a geológusok úgy döntöttek, hogy a földgázt meggyújtják. Azt remélték, hogy a tűz néhány napon belül elemészti a barlangban található összes földgázt, majd kialszik. A földgáz azonban még mindig ég, lassan 50 éve folyamatosan, így a helyiek elnevezték a barlang maradványát "a Pokol Kapujának".

George Kourounis kanadai felfedező, aki 2013-ban leereszkedett a kráter mélyébe és megvizsgálta azt, arra jutott, valójában nem lehet tudni, hogyan keletkezett. A helyi türkmén geológusok szerint ugyan a hatalmas kráter az 1960-as években alakult ki, de csak az 1980-as években kezdett el égni.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
FELFEDEZŐ
Nagyon valószínűtlen, hogy két perc után is ezen a gépen leszel – a világ legrövidebb menetrend szerinti repülőútja
A naponta kétszer-háromszor induló járatra nyolc utas fér fel, a repülőjegyért pedig átlagosan 15 fontot (6-7 ezer forintot) kérnek el.

Link másolása

hirdetés

Nyolc utas zsúfolódik be egy Volkswagen-lakókocsi méretű kabinba. A motorzaj fülsiketítő. WC-re nem lehet elmenni. Mégis van valami különleges a Loganair LM711-es járatában, amire maximum két perc után rá is jössz. Ez ugyanis a világ legrövidebb, menetrendszerinti repülőútja, amelyről a CNN számolt be.

A Skócia északi részén fekvő Orkney-szigetcsoport szélén elhelyezkedő Westray szigetet a még kintebb lévő Papa Westray szigettel összekötő járat a Guinness Rekordok Könyve szerint a világ legrövidebb menetrend szerinti légi járata. Ami nem is csoda hiszen a mindössze 2,7 kilométeres távolságot kevesebb idő alatt éri el, mint amennyi idő alatt a legtöbb utasszállító az utazómagasságot.

Ha jó napot fogunk ki, kedvező széllel és könnyű poggyászokkal mindössze 53 másodpercig tart az út – ez egyben az eddigi rekord is.

A járatot leginkább a mintegy nyolcvan fős helyi lakosság használja. Nyáron turisták, főleg kirándulók és a repülés szerelmesei is megfordulnak a gépen. A naponta kétszer-háromszor induló járatra nyolc utas fér fel, a repülőjegyért pedig átlagosan 15 fontot (6-7 ezer forintot) kérnek el.

A legjobban azok járnak, akiknek sikerül az első sorba ülniük – innen ugyanis a pilótát közvetlen közelről figyelhetjük vezetés közben. Nem választhatjuk azonban meg, hogy hova ülünk. A biztonság érdekében a kiosztás a súly egyenletes eloszlásán alapul a repülőgépen.

Videó: A repülőút

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
FELFEDEZŐ
A Rovatból
hirdetés
Befagyott hattyúkhoz riasztották a madármentőket, videó is készült a kiszabadulásukról
Bár nem volt egyszerű, a két madár végül szerencsésen ki tudott menekülni a szorult helyzetből.

Link másolása

hirdetés

A téli hideg miatt elkezdett befagyni Kistokajon a tó. Két hattyú azonban a jég fogságába esett. A szorult helyzetüket látók a madármentőket hívták segítségül.

A Madármentő Állomás Mályi - Bird Rescue közösségi oldalán számoltak be az esetről. Mint írják:

"Befagyott hattyúkhoz riasztottak minket Kistokajból. Ma érkezett a hívás, hogy a kistokaji tavon látnak két hattyút, amik nem mozdulnak és lehet, hogy belefagytak a tóba.

Kimentünk és ezeket a képsorokat készítettük" - áll a bejegyzésben. A feltöltött videó alapján azonban szerencsére jó vége lett a történetnek.

Bár nem volt egyszerű, de megérte a madarak küzdelme, saját erőből ki tudtak menekülni szorult helyzetükből.

VIDEÓ: A hattyúk megmeneküléséről

hirdetés

Az egyik kommentelő megírta, hogy a kiérkező madármentők elmondták, hogyan lehet hasonló helyzetben segíteni:

"ilyenkor köréjük kell dobálni ágakat vagy kavicsokat, hogy megtudjuk, tudnak-e mozdulni".

Mályi Természetvédelmi Egyesület mentési és tanácsadási céllal működik. Az állomás Miskolc vonzáskörzetében, 30-40 km körzetben tud rászoruló madarakon vagy vad kisemlősökön segíteni, vagy a megfelelő helyre továbbjuttatni. Sérült madár bejelentése: 06 30 689 2727

Mályi Természetvédelmi Egyesület Számlaszáma: 11600006-00000000-63004951

Bővebb információk ITT


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: