hirdetés

Ők azok a világsztárok, akiknek nem kellett a királynő kitüntetése

David Bowie és Stephen Hawking is visszautasította II. Erzsébetet. Mindegyiküknek jó oka volt rá.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2018. június 08.

hirdetés

Először 2012-ben hozta nyilvánosságra a brit kormány kabinetirodája azoknak a nevét, akik 1951 és 1999 között nem fogadták el az uralkodó születésnapja és az újév alkalmából felajánlott kitüntetéseket. Azon a listán 277 név szerepelt. Azóta a hírességek között divat lett el is dicsekedni a királynői kegy elhárításával.

A jelölteket egyébként éppen az említett hivatal kérdezi meg előzetesen, hogy óhajtják-e a kitüntetést, és így lehetőségük nyílik arra is, hogy a nyilvánosság kizárásával mondjanak nemet. Ezzel együtt jó néhányan nem csináltak titkot döntésükből és meg is indokolták. Őket idézte a Mirror.

David Bowie például kerek-perec kijelentette: „Nem ezért dolgoztam egész életemben.” Ami pedig barátját, az immár Sir Mick Jaggert illeti, róla diplomatikusan úgy nyilatkozott: „Ez az ő döntése.”

A jamaikai származású Benjamin Zephaniah költő azon akadt ki, hogy a „Brit Birodalom Tisztje” (OBE) címet akarták neki adományozni. „Ha meghallom ezt a szót: birodalom, rögtön dühös leszek. Engem a rabszolgaságra, több ezer éves brutalitásra emlékeztet.”

Stephen Hawkingnak a 90-es évek végén kínálták fel a lovagi címet. Ő azonban arra hivatkozva nem kért belőle, hogy az ilyenek helyett a kormány inkább többet áldozzon a tudományos kutatásokra.

hirdetés

Mintha a Waczak szálló Basilje szólalt volna meg John Cleese-ből, amikor 1996-ban a birodalmi kitüntetés parancsnoki fokozatát lebegtették meg előtte. „Ezek hülyék” – mondta a Monty Python alapító tagja. Három évvel később a Liberális Demokrata Párt vezetője, Paddy Ashdown azt indítványozta, hogy Cleese „főrend” legyen, szintén nem ment a szomszédba egy sajátos válaszért: „Túl sokba kerülne nekem télen Angliában maradni, hogy bejárjak a Lordok Házába.”

Különleges a Beatles esete: 1965-ben valamennyien megkapták a birodalmi érdemrend alsó fokozatát (MBE), de John Lennon 1969-ben a fajgyűlölő Rhodesiának és az amerikaiak vietnami háborújában nyújtott brit támogatás miatt visszaküldte a magáét. 1996-ban Paul McCartney-t lovaggá ütötték (Sir), 2000-ben George Harrisonnak felajánlották az OBE-t, de állítólag megsértődött azon, hogy Macca munkásságát évekkel korábban és magasabb kitüntetéssel ismerték el. 2018 óta már Ringo Starr is „Sir”- nek nevezheti magát.

Danny Boyle filmrendező, akit a 2012-es londoni olimpia nyitóünnepségéért akartak kitüntetni, szerénységből mondott le a kitüntetésről, mert úgy vélte: nem az ő érdeme, hanem több ezer ember kemény munkája, hogy a százmilliók által látott sportünnepség felejthetetlen lett.

A régebbi időkben is akadtak hírességek, akik „kikosarazták” a királynői kegyeket. Graham Greene 1956-ban, Aldous Huxley, a Szép új világ írója 1959-ben nem fogadta el a lovagi címet, Roald Dahl, a Meghökkentő mesék szerzője 1986-ban nem lett OBE. Trevor Howardnak, a Lázadás a Bounty-n kapitányának 1982-ben a CBE sem kellett.

Akadtak olyanok is, akik először elutasították, aztán végül mégis beadták a derekukat. Ilyen volt Alfred Hitchcock, aki 1962-ben nem lett CBE, de halála előtt lovaggá ütötték. Ugyanezt a kitüntetést hárította el Lucian Freud festőművész, de azért ő legalább elkészítette a királynő portréját.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
FELFEDEZŐ

Mellkasán kívül dobog a szíve egy 11 éves orosz kislánynak

A Cantrell-pentalógiával született Virsaviyát állítása szerint ez egyáltalán semmiben nem akadályozza.
Fotó: Northfoto/mediadrumworld.com/@legendari_love - szmo.hu
2021. január 12.

hirdetés

Egymillió emberből csak egy születik Cantrell-pentalógiával, vagyis egy olyan rendkívül ritka szindrómával, amikor a szív nem a mellkasüregben, hanem azon kívül helyezkedik el. Így született a Floridában élő ma már 11 éves Virsaviya Borun-Goncharova is, akit állítása szerint szinte semmiben nem akadályoz állapota, írja a Mirror.

A Cantrell-pentalógia akkor alakul ki, amikor a terhesség alatt nem megfelelően fejlődnek a bordák és a hasfal. Az ilyen rendellenességgel született kisbabák az esetek túlnyomó részében röviddel a szülés után meghalnak.

Nem úgy Virsaviya, aki mára már egy igazi kamaszlány lett.

Pedig neki sem volt sok esélye a túlélésre: anyukájával már a terhesség alatt közölték, hogy már az is csoda lenne, ha a gyerek egyáltalán élve születne.

A csecsemő végül életben maradt, és azóta is mindenki a csodájára jár. Mivel a kislány szíve a mellkasán kívül helyezkedik el, folyamatosan látható, ahogy dobog. Ezt szereti nézni a gyerek testvére, Ervin is, aki gyakran nővére szívén pihentetni az arcát vagy kezét.

hirdetés
A kislány anyukája, Dari még 2015-ben költözött Oroszországból Amerikába egy műtét miatt. A kislány szívében található lyukat kellett megszüntetni, amivel lehetővé tették volna, hogy még könnyebb legyen az élete. Erre végül nem került sor a tüdő artériáit befolyásoló magas vérnyomás miatt, ráadásul 2020 elején Virsaviya kórházba került véroxigénszintjének csökkenése következtében.

Az anyuka elmondta, hogy bár a kislány csak nevet az állapotán, valójában nem olyan egyszerű az élete. Mivel a gyerek szíve tulajdonképpen a bőre alatt dobog, szinte minden szokatlan helyzet komoly megterhelést jelent számára. Ettől függetlenül a kislány nem adja fel, és ugyanúgy énekel és táncol a barátaival, mint a többi gyerek. Ilyenkor azonban mindig a közelben kell lennie az otthoni oxigén koncentrátornak, ha netán elszédülne vagy rosszul lenne.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
FELFEDEZŐ

Egy elásott láb miatt hívta ki a rendőrséget egy angol nő, de kiderült, hogy az nem az, aminek látszik

A zsaruk rendőrkutyákkal mentek ki a helyszínre, ahol aztán meglepő dolgot találtak.
Fotó: Northumbria Police/Facebook - szmo.hu
2021. január 09.

hirdetés

Meglepő dologra lett figyelmes egy nő még kedden délután az angliai Gatesheadben, amikor a kutyáját sétáltatta: egy lábujjat vélt felfedezni a földbe ásva - számolt be róla a BBC.

A nő nagyon megijedt, azt hitte, talán egy holttest egy része kandikál ki a sárból, ezért készített egy fényképet és elküldte a rendőrségnek.

A helyi egyenruhások rendőrkutyákkal mentek ki a helyszínre, és igencsak meglepődtek, amikor rájöttek, hogy a lábujj valójában egy krumpli, amely mellett egy gomba nőtt ki a földből.

A rendőrök jót nevettek ezen, de a kapitányság Facebook-oldalán azt írták, becsülik a bejelentő nő éberségét, és arra kérik a lakosságot, hogy tegyenek hasonlóan, ha sejtésük szerint emberi maradványokra bukkantak, hiszen sosem lehet tudni. Ha pedig kiderül, hogy egy zöldséget találtak, a rendőrkutyák hálásak lesznek a jutalomfalatért.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
FELFEDEZŐ

Felmondott az iskolában, és inkább az OnlyFans-en vetkőzik korábbi fizetése sokszorosáért egy négygyerekes amerikai tanárnő

Dollár százezreket keres a 33 éves egykori tanárnő. Egycsapásra elmúltak a család anyagi gondjai.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. január 12.

hirdetés

Korábban hat évig sajátos nevelési igényű gyerekeket oktatott, de inkább felmondott, és egy erotikus közösségi oldalon vetkőzik egy arizonai tanárnő azért, hogy támogatni tudja a családját, írja a Daily Star.

Courtney Tillia még a koronavírus-járvány első hulláma alatt döntött úgy, hogy felhagy tanári karrierjével, és a pénz miatt inkább az OnlyFansen próbál érvényesülni. A fizetős közösségi oldalon a 33 éves szexi tanárnő ma már iskolai fizetésének négyszeresét keresi meg havonta, és elmondása szerint egyáltalán nem szégyelli, hogy szexmunkás lett belőle.

Az Instagramon már több mint 160 ezer követővel rendelkező Tillia szerint a járvány kifejezetten jól jön az erotikus oldal dolgozóinak, mert a karantén miatt az emberek nem mennek sehova, hanem otthon ülnek és interneteznek. Míg korábban csak szűkösen jött ki fizetéséből és családja anyagi nehézségekkel küzdött, az erotikus oldalnak köszönhetően ma már mindent meg tud adni a hozzátartozóinak, amire csak szükségük van.

Pedig nem volt egyszerű a váltás: eleinte férje egyáltalán nem rajongott az ötletért, hogy a nő testéből éljenek a jövőben. De végül belátta, hogy nekik és négy közös gyereküknek is könnyebb lehet, ha minden a tervek szerint alakul.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

hirdetés

Courtney Tillia (@courtneytillia) által megosztott bejegyzés

A pénzen túl Courtney élvezi is a munkáját. Reményei szerint az ő története arra ösztönzi majd a többi nőt, hogy bátran kifejezzék szexualitásukat. A négygyerekes egykori tanárnő élete teljesen megváltozott, amióta erotikus modell lett, és elmondása szerint jobban élvezi az életet, mint valaha, egyáltalán nem bánta meg döntését.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
FELFEDEZŐ

Puszta kezével fojtotta meg a kutyáival végző farkast egy orosz gazda

A fenevad két kutyáját is megölte, és egy lóra is rátámadott. Az Észak-Oroszországban élő férfi attól tartott, hogyha nem állítja meg, akkor többeknek is ártani fog.
Illusztráció: christels/Pixabay - szmo.hu
2021. január 09.

hirdetés

Megdöbbentő felvételek számoltak be arról, hogy egy farkas megtámadott egy farmert Észak-Oroszországban - írja a Ladbible.

A felvételen jól látszódik, hogy a férfi és a farkas a hóban harcba keveredett, majd a férfi többször is megütötte a farkast, végül pedig puszta kezével fojtotta meg.

Az egyik jelentés így szól az esetről:

"A gazdának nem volt ideje felvenni a puskáját, és puszta kézzel fojtotta meg az állatot."

A farkas már két kutyáját is megölte a gazdának, és egy lovát is megtámadta, így a férfi attól tartott, hogy több jószága is ilyen sorsa jutna a farkas miatt.

Viszont az ügy nem marad kivizsgálatlanul, Galina Dzyuba, regionális főállatorvos elmondása szerint teszteket csinálnak, hogy megtudják, a farkas veszett volt-e. Ki szeretnék deríteni a támadás pontos okát, hogy azért történt-e, mert a farkasnak nem volt elég élelme, vagy mert éppen beteg volt.

hirdetés
A helyiek szerint az ilyen esetek, hogy haszonállatokra támadnak a farkasok, egyre gyakoribbak, hiszen az emberek a környező erdőket elégetik, pusztítják, és így a farkasok elveszítik a szokásos zsákmányukat.

Azóta a farmer is megszólalt az ügyben a Life.ru-nak, ahol elmondta, hogy ő maga hívta oda magához az állatot és került vele összetűzésbe.

Az orosz gazda attól félt, hogyha nem teszi ezt meg, akkor az állat másokat is megtámadhat:

"Ha nem teszem meg, valakit elkapott volna, megölt volna".

A küzdelem során a fenevad kicsit megharapta Krivosheev kezét, de egy bot segítségével sikerült visszavernie a férfinek a farkas támadását.

Borisz Krivosheev, a zsidó autonóm régió Novotroitskoe falujának lakója továbbá így nyilatkozott a farkassal való harcával kapcsolatban:

"Az első este két kutyát biztosan megölt, többeket megharapott, egy lovat is. Egy őrt elkezdett üldözni...Én is ott őrködök, a második éjszaka is eljött a farkas, megláttam, és azt mondtam neki: 'Gyere ide.' Odafutott."

A férfi az amur.info-nak elmondta, hogy már elég régóta vadászik, így nem fél a vadállatoktól. Krivosheev szerint inkább az emberektől kell félni, és nem az állatoktól.

Forrás: 24.hu

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: