Egy szexfüggő nő vallomása: „10 éve tiszta vagyok, de akárkivel képes vagyok flörtölni”

Ahogy csillapodott a szerelem, azonnal keresett valakit a meglévő partner mellé.

Link másolása

Akkor jött rá Brianne Davis, hogy szexfüggő, amikor két éven keresztül párhuzamosan járt két férfival, írja a The Sun egy podcast alapján. A nő annyira jól hazudott, hogy hiába bukott le háromszor is, mindig kidumálta magát a szorult helyzetből. Elmondása szerint teljesen palira vette a két férfit éveken keresztül.

Az egyik sráccal ráadásul több mint tíz éve járt már, de az utolsó két évben úgy érezte, szüksége van még valami pluszra. Elmondása szerint mindkét férfit szerette, és akkor érezte magát igazán a fellegekben, ha több partnere is volt párhuzamosan.

A folyamatos hazugságok valójában csak eszközök voltak arra, hogy titokban tartsa egymás előtt a párjait, miközben az egész arra ment ki, hogy a lehető legjobban érezze magát. Közben pedig Brianne rájött, hogy

valójában az állandó szex és szerelem rabja lett.

Mivel nem talált magának tökéletes párt, ezért több férfiból rakta össze, akire igazán vágyott. A műsorban úgy fogalmazott, hogy számára az ideális partner "érzelmi és anyagi biztonság, állandó szexuális kémia" mellett még ráadásul nagyon jó barát is.

Brianne szexfüggősége emlékei szerint nagyjából 13-14 éves korában kezdődött, és olyan filmekhez köti, amiket "nem lett volna szabad látnia".

"Nagyon fiatalon megnéztem a Rómeó és Júliát, és láttam a férfi főszereplő fenekét és nemi szervét. Ráadásul azt hittem, hogy ez az igazi szerelem: meg kell halni egymásért, és csak két napig lehetünk együtt" - mondta el a podcastban az Egy hollywoodi szex- és szerelemfüggő titkos élete címmel életrajzi könyvet is író nő.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk



Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk