Csúszhat az új iPhone megjelenése a koronavírus miatt

Több millió telefont kellene legyártania a kínai gyáraknak márciusig.

Link másolása

Az Apple már korábban bejelentette, hogy márciusban megjelenik az SE2 modell, amely az SE 2016-ban megjelentetett, relatíve olcsóbb iPhone következő generációja lesz.

A határidőbe azonban nem más szólhat bele, mint a koronavírus, amely már több mint száz áldozatot szedett, és Kínában több ezren fertőződtek már meg általa, és a hongkongi tudósok szerint nagyjából 40 ezer lappangó beteg lehet az országban.

Egy japán újság, a Nikkei szerint az Apple azt kérte kínai gyáraitól, hogy 2020 első felében 80 millió telefont gyártsanak le, ebből 65 milliót az eddig megjelent régebbi modellekből és 15 milliót az újakból.

A lap értesülései szerint a gyártást februárban kezdik az üzemek, azonban az egyre súlyosabbá váló járvány miatt lehet, hogy halasztani kell majd a gyártást, ezzel együtt a bemutatót.

Egyre több ugyanis a megbetegedések száma, a szakértők pedig világjárványtól tartanak. A betegség lappangási ideje ugyanis két hét, és a beteg már akkor is fertőz, amikor még egyáltalán nem mutat tünetet, így nagyon hamar terjedhet tovább még több embert megbetegítve.

Nem csak az Apple-t, de a Samsungot is érinti már a koronavírus: a gödi gyárukban például karantént rendeltek el a Kínából érkező munkatársak számára:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk



Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk