KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Instagramon mutatta meg testét a 24 éves amputált lábú lány

15 évbe telt, mire felvállalta a testét. Jessica azt mondta, rendkívül fontos számára, hogy az embereket ösztönözze a posztjaival.
Forrás: Daily Mail, fotók: Instagram - szmo.hu
2018. január 07.


Link másolása

Jessica Quinn mindössze 9 éves volt, amikor amputálták az egyik lábát, miután a csontrák egy ritka típusát diagnosztizálták nála. Ez volt az egyetlen módja annak, hogy megakadályozzák a betegség továbbterjedését, a traumatikus műtét azonban nagyon megtörte a fiatal lány életét.

„Sebezhetőnek éreztem magamat a lábam nélkül. Tíz évbe telt, amíg nagyon lassan elkezdtem megmutatni az embereknek, hogyan is nézek ki a lábam nélkül.”

Elmondta, hogy kamaszkorában rosszul érezte magát a bőrében, nem látta magát szépnek és minden lehetséges módon igyekezett rejtegetni a protézisét. Túl hosszú nadrágokat hordott vagy a dereka köré kötötte a felsőjét, csak hogy ne látszódjon, hogy az egyik lába vékonyabb, mint a másik.

A most 24 éves új-zélandi lány végül úgy döntött, az Instagramon mutatja meg, milyen műlábbal élni. Már büszkén vállalja önmagát, ezzel szeretné inspirálni az embereket.

Első ilyen posztja rendkívül érzelmesre sikeredett:

?? Jess Quinn (@jessicaemilyquinn) által megosztott bejegyzés,

„Azta! Éppen megjegyzést írtam a képemhez, amikor rájöttem, hogy ez az első alkalom, amikor a műlábam nélkül posztolok egy képet, vagy hogy a családomon kívül bárki számára megmutatom, hogyan is néz ki ez valójában.

Szóval ez vagyok én. Amikor még kamasz voltam, el sem akartam hagyni a házat. Nagyon bizonytalan voltam, mert az amputáció következtében az egyik lábam sokkal vékonyabb volt a másiknál. Találtunk valakit, aki felajánlotta, hogy csinál nekem combprotézist, ami alapvetően egyfajta zsírréteget adott a lábamnak, s ez megváltoztatta az életemet. Tíz éven át két új combot kaptam minden hatodik hónapban (a kopás és az elhasználódás miatt volt erre szükség). Tizennyolc hónappal ezelőtt megtudtam, hogy már nem tudnak újat csinálni, így a régieket használtam, amíg új gyártót kerestem.

Kiderült, hogy ez nem olyan könnyű. Ki gondolta volna, hogy ilyen kevés van belőlük? Most szó szerint az utolsó (NAGYON elkopott) lábat használom, de végre találtam valakit, aki készít nekem újakat. Ez folyamatos megpróbáltatást jelentett számomra, de már NAGYON közel járunk és remélhetőleg pár hónapon belül meglesznek az új combjaim. Úgy érzem, egy nagy kő esett le a szívemről.

A kihívások sokszor végtelennek tűnnek, korlátoznak engem, de emlékeztetnek is arra, hogy milyen szerencsés vagyok, hogy két lábbal állhatok a földön (az idő 90 százalékában), nem számít, hogy érzem-e őket vagy sem, elvisznek ide-oda és ez a lényeg. Légy hálás minden kihívásnak, amivel szembenézel, az élet egyszerűen felfogás kérdése."

?? Jess Quinn (@jessicaemilyquinn) által megosztott bejegyzés,

Jessica azt is elmondta, hogy rendkívül fontos számára, hogy az embereket ösztönözze a posztjaival. „Ha el tudom érni, hogy valaki jól érezze magát a bőrében, akkor minden esélyt megragadok arra, hogy ezt teljesítsem.”

?? Jess Quinn (@jessicaemilyquinn) által megosztott bejegyzés,

?? Jess Quinn (@jessicaemilyquinn) által megosztott bejegyzés,

?? Jess Quinn (@jessicaemilyquinn) által megosztott bejegyzés,

?? Jess Quinn (@jessicaemilyquinn) által megosztott bejegyzés,


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
Szívszorító dallal búcsúzott Lang Györgyitől Falusi Mariann
Az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.

Link másolása

Megírtuk mi is tegnap, hogy hosszú, méltósággal viselt betegség után, otthonában, barátai és családja körében, 66 éves korában, álmában elhunyt Lang Györgyi. A közösségi oldalakon sokan emlékeztek meg a színésznő-énekesnőről.

A Pa-dö-dő másik tagja, Falusi Mariann, az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
„Egy-két évig bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet” – Erőss Zsolt özvegye tíz éve már átélte azt, amit Suhajda Szilárd családja most
Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok című film.

Link másolása

Szinte napra pontosan 10 évvel Suhajda Szilárd halála előtt hunyt el Erőss Zsolt és Kiss Péter. Erőss özvegye, Sterczer Hilda akkor ugyanazt élte át, amit az elmúlt egy hétben Suhajda Szilárd feleségének kellett: szerelme soha többé nem tért vissza a hegyről. Hilda gyászáról mozifilm készült Magasságok és mélységek címmel.

Tíz év telt el Erőss Zsolt halála óta, halálának körülményeit, az itthon maradottak vívódásait, küzdelmeit a Magasságok és mélységek című film mutatja be, ami Erőss Zsolt özvegyének visszaemlékezései alapján készült.

Egy hete egy másik feleség és kisfiú gyászol, újabb magyar hegymászó, Suhajda Szilárd vesztette életét a Himalája havas hegycsúcsai között. 3 nap eltéréssel 10 évvel később, mint Erőss Zsolt.

"Az ember azzal szembesül egy ilyen halálkor, vagy akár egy nagyobb balesetkor, hogy ezek szerint nem vagyunk sérthetetlenek. Én biztos voltam benne, hogy ha van ember, aki jól tud nyolcezrest mászni és nem fog vele soha, semmi történni, az Zsolt. És ha vele történhet egy ilyen baleset, akkor bárkivel"

– mondta Sterczer Hilda, Erőss Zsolt felesége még évekkel korábban a Fókusznak.

Hozzátette, miután a férje meghalt, „egy-két évig ez bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet, ami Zsoltnak az utolsó mászása volt, hogy milyen is az a hegy, ami elvette tőlem Zsoltot.”

„Én biztos voltam benne, hogy Zsolttal soha semmi nem fog történni” – Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Nagy vitát váltott ki a közösségi oldalakon Suhajda Szilárd halála
Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.

Link másolása

Sokan támadják a Mount Everesten eltűnt hegymászót, amiért családapaként ekkora kockázatnak tette ki magát és családját. Az RTL híradójának nyilatkozó pszichológus szerint a Suhajda Szilárdhoz hasonló emberekben rendkívül erős a motiváció a nagy erőfeszítéssel járó kihívásokra. Szerinte inkább a szélsőséges reakciókkal van gond.

Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
Ezzel a szívhez szóló gesztussal tisztelgett Suhajda Szilárd emléke előtt egy parasportoló
Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó a Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap az elhunyt hegymászó tiszteletére.

Link másolása

A Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó, hogy ezzel tisztelegjen Suhajda Szilárd emléke előtt.

„Ma egy rendhagyó edzésem volt az Ikrényi tavon, melyen Suhajda Szilárd emlékére leúsztam a Mount Everest magasság távját a 8850 métert. A FINA szabályzata szerint megállás és kapaszkodás nélkül 4 órát voltam a vízben. Sport baráti tiszteletből szeretném ezt az úszást ajánlani, egyben részvétem a családnak!”

– írta Facebook-oldalán a sportoló.

Patkás Tamás 1994-ben egy üzemi baleset következtében vesztette el mindkét lábát a MÁV győri rendező pályaudvarán. A rehabilitációt követően elképesztő akaraterőről tanúságot téve megtanult művégtagokkal járni és autót vezetni is. Később az ország egyetlen nyílt vízi paraúszójává vált.

Suhajda Szilárdról szombat délután derült ki, hogy nem találta meg az értő küldött mentőcsapat, így lényegében semmilyen esély nem maradt arra, hogy életben van a békéscsabai hegymászó.

(via Index)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk